Élni merni kell

Éppen a lépcsőn üldögéltem, bámultam ki a kertbe, és közben Eva Woods: How to Be Happy című hangoskönyvét hallgattam. Nem, nem egy önfejlesztő könyvről van szó, mert azokról egy jó ideje leszoktam. Beleuntam, hogy amúgy is elemezgetésre és (ön)elégedetlenségre hajlamos elmém még több feladatot kapjon. Hozd ki magadból a legjobbat! Valósítsd meg álmaidat! Kezdj még ma saját vállalkozásba! Keress pénzt a blogoddal! 10 napi rituálé az önszeretet gyakorlására. Ébreszd fel belső gyermekedet. És még sorolhatnám. Valahol úgy érzem, hogy negyvenhat évesen ideje kibékülnöm magammal. Igyekeztem, önfejlesztettem már eleget, és az igazság az, hogy nem lettem feltétlenül boldogabb tőle. Lehet, hogy nem vagyok fitt, nem varázsolok fenséges vacsorát az asztalra, nem ismerem a legújabb divat trendeket, a hangulatom is hol ilyen, hol olyan, nem sziporkázok mindig az öteletektől, és vannak olyan napok, amikor a hajmosáshoz sincs kedvem. Szerintem van bennem több más belső és külső érték, amelyek imperfekcióimat ellensúlyozzák.

Eva Woods
könyve egy egyszerű, bájosan vidám, itt-ott szomorú, sokszor elgondolkodtató történet. Ezért szeretem a fikciót: sok mindenen elgondolkodtat, tanulni is lehet belőle, ha az ember akar, de nem olyan ezt-meg-azt-kellene-csinálnod módon. Egyszerűen csak úgy, hogy: Na, álljunk csak meg egy percre. Te mit csinálnál az Annie helyében?

Körülbelül hatodszorra kezdtem újra a huszadik fejezetet. Ez gyakran megesik. Elkezdek egy hangoskönyvet, általában olyat, amihez éppen hangulatom van, aztán egyszer csak kedvem támad rajzolni, jógázni vagy dolgozni, és elfelejtem, hogy hol hagytam abba a történetet. Tudom, az applikációban van egy könyvjelző funkció, de sosem használom. Elvégre is minél gyakrabban hallok egy fejezetet, annál több ragad meg, nem? Digitális hanyagságom előnye: több hangoskönyvet kívülről fújok.

Szóval, hallgattam, és gondolkodtam. Az egyik főszereplő, Annie, morcos és melankolikus. Már évek óta. Nonstop aggódik, túlságosan kötelességtudó, mindig igyekszik, sosem elégedett, és mindig fáradt. Aztán egy napon találkozik Pollyval, aki minden, ami Annie nem: egy színes, vidám, boldog, spontán, carpe diem mottójú lány. Ennek persze oka van. Néhány dolog (értsd: az Élet) megtanította Pollyt arra, hogy földi léte túl rövid ahhoz, hogy akár egy napot is elvesztegessen. A rá jellemző lelkesedéssel és kitartással elhatározza, hogy száz napot a következőre fog szánni: megtanítja Anniet (újra) boldognak lenni. Így ötlött fel bennem a kérdés: Én tudok igazán boldog és felszabadult lenni? Kire hasonlítok inkább? Anniere vagy Pollyra?

2AA51E8D-D729-4D96-A407-CE526DFFE308

Persze, a válasz valahol logikus: mindkettőre. És ha igazán őszinte vagyok, akkor az utóbbi időben az az egyik célom, hogy újra élesszem magamban azt a Polly jellegű lányt, aki elsőéves egyetemista koromban voltam. Mert ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mikor éreztem magam igazán felszabadultnak, spontánnak, gondtalannak, olyan élek-bele-a-világba-de-ugyanakkor-felelősségteljes-is-vagyok embernek, hát, húsz éves koromban. Saját lakásomban laktam, a hétköznapokat Debrecenben töltöttem, hétvégente pedig haza látogattam. Minden nap lelkes kíváncsisággal ébredtem, és fogmosás közben, a nappali ablakából néztem a kora reggeli város. Vajon mit hoz a mai nap? Mit fogok tanulni? Órák után mozi vagy buli? Magamra kaptam valamit (nem nagyon érdekelt, hogy áll a hajam, ki mit gondol a stílusomról), és már meneteltem is az egyetem főépülete felé. Szívtam magamba a tudást, szerettem az épületet betöltő morajlást, szerettem filmezni az auditóriumban (volt, amikor két előadás is simán belefért egy estébe), és ha valaki utána buliba invitált, miért is ne? Nem voltam parti-arc, de valahogy egyensúlyban volt a kettő. Órák után szorgalmasan jegyzeteltem, mindig megcsináltam a házit, lelkiismeretesen készültem a vizsgákra. Ezenkívül semmi nem nagyon foglalkoztatott. Tanulás, barátok, család, és minden, ami érdekelt. Ami meg nem, az nem. Nem emlékszem, hogy bármi miatt is aggódtam volna. Nem rágódtam a múlton, nem agyaltam a jövőn. Aztán mindez megváltozott.

Azt hiszem, ez valahol normális. Az ember lányára ráköszönt a felnőtt élet, annak minden pozitívumával és negatívumával. Igen, örültem annak, hogy jó állásom van, megkeresem a pénzem, külföldön élek, dolgozok egy közös otthonon és életen, megtanultam egy idegen nyelvet, és a vártnál sokkal jobban beilleszkedtem egy külföldi társadalomba. Egy idő (mondjuk olyan öt-hat év után) azonban azt vettem észre, hogy nem érzem magam igazán jól. Elkezdtem aggódni, ami krónikussá vált. Fogom mindig tudni tartani ezt a színvonalat? Miben leheték még jobb? Hogy viselkedhetnék, hogy jobban elfogadjanak? Mi lesz, ha nagyon honvágyam támad? Itt hagyok mindent, amit eddig felépítettem? És ha hazajövök, akkor kezdhetek mindent elölről? Különben is: a hazaköltözés nem egyfajta bukást jelent? És így tovább, és így tovább.

Mire észbe kaptam, sokkal többet dolgoztam, mint az egészséges volt. Több olyan dolgot csináltam, ami egy: vagy nem illett hozzám, kettő: vagy abszolút semmi kedvem nem volt hozzá. (Ugyan mi a francért kezdtem el sportsuliba járni? Tae-bozni, spinningelni és még ki tudja, mit. Azért, mert körülöttünk mindenki azt csinálta, és amikor egyszer ártatlanul azt mondtam, hogy én nem szeretek sportolni, irdatlan nagy csend támadt. Vagy miért tálaltam minden este pontban hat órakor vacsorát, amikor ehhez soha nem voltam hozzá szokva, és különben is én dolgoztam többet? Vagy miért hagytam abba az olvasást, csak azért, hogy más ne érezze magát ‘butának’, és ne tartson ‘unalmas társaságnak?’) Egyre inkább az volt az érzésem, hogy nem vagyok elég jó, vagy lehetnék jobb. Visszatekintve tudom, mit rontottam el: túlságosan alkalmazkodtam a magam rovására. Úgy éreztem, hogy nem lehetek az, aki igazán vagyok. Nem csoda, hogy derült égből jöttek a pánikrohamok, éjszaka és nappal egyaránt, egyre kevesebbet ettem, testileg-érzelmileg-mentálisan kimerültnek éreztem magam, és végül egy burn-outban landoltam. Valahogy úgy, mint a fent-említett Annie. Az pedig nem jó.

8909D652-DABF-4D67-B8F0-07B7105CBE45

Amire az utóbbi pár évben ráébredtem, az annak a nem kellemes időszaknak is köszönhető. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne úgy éljünk, ahogy szeretnénk. Hogy mások akarjunk lenni mások kedvéért. Hogy ne ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy jól érezzük magunkat. Hogy olyan emberekkel töltsünk a kelleténél több időt, akik nem azért szeretnek minket, akik vagyunk, hanem olyanra akarnak formálni, amilyennek ők szeretnének minket. Hogy azért spinningeljünk, mert az menő, miközben legszívesebben az erdőben sétálunk. Hogy olyan ételeket együnk, amelyek éppen trendik és ‘egészségesek’, és ne olyanokat, amiket tényleg szeretünk. Hogy negyven évesen is úgy akarjunk kinézni, mint tizennyolc évesen. Hogy vakánciónkat az Instagram faktor határozza meg. Hogy azon agyaljunk, ki mit gondol rólunk. (News flash: mindenki magával van elfoglalva. Tény-leg.) Hogy a múlton rágódjunk, és a jövőn aggódjunk.

Nem akarok itt semmit reklámozni, de nekem sokat segített a mindfulness. Az is, hogy megtanultam magam (jobban) szeretni, és elfogadni azt, ha mások pozitívan nyilatkoznak rólam. Elfogadni azt, hogy nem lehet mindent kontrollálni, és csak édes-kevés dologra van garancia. Hallgatni a belső hangomra, ami pontosan jelzi, hogy mi a számomra helyes, és mi az, amivel le kell számolni. Ja, és a türelem. Mert mindez nem egyik napról a másikra történik. Van, amikor egy lépés előre és kettő hátra, és ez rendben van. Ó, és a bátorság. Merni belevágni valami újba, még akkor is, ha nem tudjuk pontosan, hogy hová vezet. Merni annak lenni, akik vagyunk, cukormáz nélkül. Mert akármilyen klisének is hangzik: belőlünk csak egy van, és az élet sok mindenhez tényleg túl rövid.

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s