Könyv: hatodik rész

Whether you are a super famous celebrity or a regular woman just trying to live her life, dealing with an eating disorder can be terrifying, confusing and lonely. (Womenshealth, February 25, 2015)

Nehéz megfogni a pillanatot, amikor egy ártatlanul induló diéta étkezési zavarrá alakul. Ha visszagondolok 1989 nyarára és kora őszére, azt hiszem, velem ott csúszott el a dolog. Nem is tudom, hogy tudnám ezt megfogalmazni. Mint amikor elültetsz egy magot, ami elsőre egy bájos, ártalmatlan virágnak tűnik. Gondozgatod, örülsz, ahogy növekszik. Megelégedettséggel és büszkeséggel tölt el, hogy milyen jól gondoskodsz róla. Közben pedig észre sem veszed, hogy egyre mohóbb lesz, és mire észbe kapsz, ott van egy élősködő lián, ami mindent besző, egy virágtestbe bújt szörnyeteg, ami már csak belőled akar táplálkozni. Utólag érthetetlen, hogy lehettem olyan ‘buta’, hogy bedőltem neki, de ez az anorexia. Őszintén szólva nem találkoztam még olyan esettel, ahol bárkinek az lett volna a szándéka, hogy anorexiás akarok lenni. Mert ki a fene akarna ilyet magának vagy másnak? Pontosan: senki. Nos, de térjünk vissza a gimibe.

1989. szeptemberében kezdeti lelkesedésem és önmagammal való elégedettségem (hú, micsoda akaraterőm van! wow, hogy karcsúsodok!), mindenhová elkísérő aggodalommá és félelemmé változott. Halványan mintha emlékeznék rá, hogy volt a kollégiumban egy mérleg. De ha jobban belegondolok, nem tudnám logikusan megmagyarázni, hogy ugyan mit keresett volna egy mérleg egy tinikkel töltött kollégiumban. Az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet. Valami miatt mégis ott van előttem egy kép, ahogy a folyosón állok, és a mérleg ott van a padlón, a szobánk ajtaja előtt. Leveszem a cipőmet, mert ugye az is nyom vagy fél kilót, a mérlegre állok, és a mutató negyvenkét kilón landol. Ó. Mintegy tíz kilóval kevesebb, mint nyár elején. Valószínűleg, ha nem lett volna a folyosón folytonos jövés-menés, vagy nem állt volna fenn a veszély, hogy valaki váratlanul felbukkan, akkor alsóneműre öltöztem volna. Csak a pontosság kedvéért. Mindegy. A lényeg az, hogy minél kevesebbet mutatott a mérleg, annál jobban féltem, hogy nem tudom a súlyomat tartani, és visszakúszik egy-két gramm. Nyoma sem volt az örömteli, fókuszált motiváltságnak, hogy egészségesen éljek. Nem álmodoztam arról, hogy ha majd kiló leszek, akkor jobban fogom érezni magam. Hogy több önbizalmam lesz, és büszkébb leszek magamra. Nem. Gyomrom görcsbe szorult, és nem tudtam kibogozni. Féltem, hogy nem fogom tudni tartani a súlyomat és meghízok. (Te jó ég! Mindezt negyvenhat éves fejjel leírva legszívesebben adtam volna tizenöt éves önmagamnak egy nagy pofont, hogy térj már észhez! Komolyan ez a legnagyobb problémád? Lehet, hogy segített volna. Nem tudom.)

Az egészséges, matuzsálemi diéta azóta nem érdekelt, mióta elkezdődött az iskola. Sem időm, sem alkalmam, sem energiám, sem kedvem nem volt szeletelgetni, méricskélni és kalóriákat számolgatni. Valószínűleg ez okozhatta nyugtalanságom és aggodalmam egy részét. Mi lesz a kontrollal? Emellett éhes is voltam. Az éhség talán nem a megfelelő szó. Inkább sóvárgás. Reggelente, ha suliba mentünk, betértünk a reggelizőbe. De ezt már korábban említettem. A legtöbben ismerjük az ilyen helyeket a nyolcvanas évekből. Manapság igazi retrónak számítanak, és nehéz visszaadni a friss kakaó illatát, a még langyos csavart kiflit, amit tényleg le lehetett csavarni, amíg csak a pihe-puha belseje maradt. És az elmaradhatatlan túró rudi. Míg egy évvel korábban önfeledten csacsogva kortyoltam a kakaót és majszoltam egy túró rudit, vagy bármilyen finomságot, amit megkívántam, most lelkiismeret-furdalás rontotta el a szám ízét. Annyira, de annyira kívántam a finomat és az édeset, de nem volt szabad. Mert mit gondolnak majd a többiek, akik hetek óta bókolnak fogyókúrám sikere miatt? Akik szemében valószínűleg én voltam az önfegyelem mintaképe? Hogy a fenébe ihatnék kakaót? Hogy ehetnék túró rudit, amikor ott van az az utálatos hang, ami folyamatosan azt mondogatja, hogy nem szabad.

Valószínűleg, ha akkor orvoshoz mentem vagy szakemberhez kerültem volna, elég hamar egyértelmű lett volna a diagnózis: anorexia. Jó pár tünetet ki lehetett volna pipálni a listán. Soványságuk ellenére folyamatosan attól rettegnek, hogy elhíznak. Pipa. 17,5 alatti BMI. Pipa. A menstruáció elmaradása. Pipa. Testképzavar. Pipa. Furcsa étkezési szokások. Pipa. A név (hivatalosan anorexia nervosa) jelentéséhez annyit tennék hozzá, hogy nem értek vele teljesen egyet. Az anorexia az an-orexis szóból származik, aminek jelentése: a vágy elvesztése. A nervosa a betegség pszichés, idegi eredetére utal. Amivel nem értek egyet, az a vágy elvesztése. Én igenis vágyakoztam, sóvárogtam az étel után. Fizikailag ugyan nem éreztem éhséget, nem korgott a gyomrom, és meglepő módon, nem éreztem magam gyengének, nem fájt a fejem, nem szédültem, de másra sem tudtam gondolni, mint finom ételekre. A baj csak az volt, hogy ott volt az a nagy tiltó tábla: nem szabad, mert meghízol. 

Most, hogy ezt írom, bevillan egy másik kép. Helyszín: a kollégium folyosója. Esemény:  vettem egy mézes szeletet a cukrászdában. Félbe vágtam és az egyik felét megettem. Az ablaknál ülve fogyasztottam el, és végig azon szurkoltam, hogy csak meg ne lásson valaki. Magam sem tudom, miért. Mintha szégyelltem volna magam azért, hogy enni merek. Ráadásul egy szelet sütit. Pontosítok: egy fél szelet sütit. Azzal nyugtattam magam, hogy ha nem is tudom mennyi kalória van benne, valahogy majd ledolgozom. Öt perccel később felüléseket csináltam a szobában. Megnyugodtam? Nem. Büszke voltam magamra? Nem. Végig csak a mézes szelet másik felére tudtam gondolni, és arra, hogy nem szabad. Fogalmam sincs, hogy a szobatársaim vagy az osztálytársaim mit gondoltak rólam akkoriban. Feltűnt nekik furcsa viselkedésem? Vajon suttogtak a hátam mögött? Sajnáltak? Féltékenyek voltak rám? A tinédzsereket ismerve nagyon valószínű, hogy az egészből semmit sem vettek észre, mert ugye minden ‘normális’ tini magával van elfoglalva. Azt hiszem, ez már soha nem fog kiderülni. Szóval, így telt a szeptember. Alig egy hónappal később pedig búcsút intettem a nagykállói gimnáziumnak.

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s