Miért nem baj, ha ‘quirky’ vagy

Éppen szünetet tartottam két óra között, amikor elkapott az ihlet. Értsd: az írhatnék. Mivel ott és akkor nem volt alkalmam, hogy azonnal elkezdjek pötyögni, így lejegyeztem a témát: WHY IS IT OKAY TO BE QUIRKY? Azt már megtanultam, hogy ha rám jön az írás, még akkor is, ha a téma totál ostobának tűnik, le kell ülnöm és hajrá billentyűzet, vágjunk bele! Most éppen késő délután van, és nem ülök, hanem az hasalok, miközben a No Doubt albumjait hallgatom. Majdnem elfelejtettem, hogy mennyire szerettem őket régen. S mint kiderült, még most is. De térjünk vissza ezen blogposzt témájához.

Mivel nem biztos, hogy mindenki ismeri a szó jelentését, először is egy definíció: quirky = furcsa, egyedi, különös. Angolul pedig: unusual in an attractive and interesting way. Személyszerint, ha a quirkységet egy személyhez tudnám kötni, akkor gondolkodás nélkül Björk arca jelenik meg előttem. (Akinek a külsejére mindig is pozitívan féltékeny voltam. Olyan módon, hogy ha máshogy nézhetnék ki, akkor olyan szeretnék lenni, mint Björk.)

Soha nem tartottam magam különlegesnek, különösebben érdekesnek, másnak, a quirky effektusról már nem is beszélve. Egészen addig, amíg legjobb barátnőm ezzel kapcsolatban nem tett megjegyzést, hogy (idézem): Neked olyan érdekes gondolataid vannak. Meg hogy én olyan egyedien látom a dolgokat. (Ki nem?) Meg hogy van egy pár szokásom, ami tök vicces. Például, ha otthon vagyok, akkor a reggeli kávémat a konyhapulton ülve, az ablakon kifelé bámulva fogyasztom. (Miért nem az asztalnál vagy a nappaliban? Nem tudom.) Vagy: valami miatt nem szeretem a narancssárga  gyümölcsöket és zöldségeket. Tényleg. Ennek az ízhez vagy a tápértéknek semmi köze. A szín taszít esztétikailag. Vagy: mindig mindent megkérdőjelezek. (Ez amúgy éppen annyira előny, mint hátrány.) Vagy: hajlamos vagyok filter nélkül kimondani, amit gondolok, ami foglalkoztat. Most több nem jut eszembe.

Az évek alatt szerintem sokan megtanulunk úgy viselkedni, gondolkodni és kommunikálni, ahogy azt a környezetünk elvárja. Beleszokunk egy szerepbe vagy többe is. Ez rám is vonatkozik. Volt, amikor kényelmetlenül, nem ön-azonosnak éreztem magam, de idővel beleszoktam. Szelektálni a gondolataimat, szépen becsomagolni a véleményemet, inkább hallgatni, nem kimutatni az érzéseimet, egy adott színvonalon működni. Mit mondjak, hosszú távon vagy túl gyakran elég fárasztó. Tulajdonképpen nagyon kevés ember volt és van, akinek a társaságában igazán önmagam mertem lenni. Olyankor el is bizonytalanodtam és megijedtem felszabadult, cenzúrázatlan önmagamtól Ugyanakkor meg is könnyebbültem: Hála az égnek! Nem kell viselkednem! És ez okés? Komolyan lehet engem kedvelni és szeretni furcsaságaimmal együtt? 

Aztán egyszer horgolgatás közben az is eszembe jutott, hogy tulajdonképpen soha nem szerettem az átlagosat, a megszokottat, a tökéleteset. Sőt, a legtöbb ember, akit vonzónak találok, kedvelek és szeretek quirky, vagyis kicsit furi. Vegyük például Merelt. Merellel több, mint tíz éve ismerjük egymást. Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon jó barátnők leszünk. Azóta sok mindenen keresztül mentünk együtt és külön is. Volt idő, amikor sokat utazgattunk, és Merel mindig szívesen jött hozzám nyaralni Debrecenbe. Mióta az USA-ban él, kevesebbet találkozunk, de a modern technikának köszönhetően rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Szóval, Merelnek vannak furi dolgai. Számomra hihetetlen, hogy mennyi teát képes meginni. És minden egyes csésze téához egy úgy csészét használ. Ha nálam tartózkodik, akkor a lakásban a csészéket követve könnyen fel tudom térképezni  a napját. Aha, reggel itt dolgozott. Utána itt hallgatott hangoskönyvet. Itt rajzolt. Itt olvasott. Majd itt válogatott a Netflixen.

Merel szereti a fákat. Nem úgy mint én, hogy aha, az a fa milyen nagy vagy aha, tök érdekes a levele. Nem. Ő csodálja őket és együtt érez velük. Emellett valami oknál fogva fészek-mániája van. Évek óta. Fészkeket – igen, olyanokat, amiket a madarak is építenek – rajzol ceruzával és tintával, fészkeket hímez vászonra. Egyáltalán nem lepett meg, amikor nem régen vett magának egy szövőszéket, és szőni kezdett. Az pedig, ahogy dolgokról tud gondolkodni és filozofálni? Elképesztő. Kevés embert ismerek, aki annyira olvasott és árnyalt, mint ő. Valahogy mindig egy pasztell színekből álló akvarell jut róla eszembe.

Engem tavaly neveztek először quirkynek, amin annyira meglepődtem, hogy a szavam is elakadt. Először összerándult a gyomrom, hogy már megint mit csináltam rosszul? Mint kiderült, ez egy szerető, elismerő bóknak lett szánva. Azóta is gyakran hallom ezt az emberemtől, és amikor szokásszerűen elbizonytalanodok, akkor jön a megnyugtatás: it’s okay, just part of your charm. Ez segít abban, hogy jobban megtanuljam elfogadni és kimutatni nem tökéletességemet, furcsaságaimat. Ez nem azt jelenti, hogy most már hű, de különösnek tartom magam vagy fenn hordom az orrom. Éppen ellenkezőleg. Vagyok, aki vagyok és ez rendben van. Sőt. Több, mint rendben.

Neked milyen furcsaságaid vannak?

 

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s