Lehetek olyan, mint régen?

Vagyis: hogy kaphatom vissza régi, boldog(abb), lazább, carefree énemet? Úgy gondolom: visszakapni nem lehet, hiszen amin azóta átmentem, formált, de előhívni azokat a tulajdonságokat, gondolatokat és magatartásformákat, amelyek szerintem boldogabbá tehetnek, szerintem lehetséges. Ezt mondják a guruk is. Állítólag csak fókusz és gyakorlás kérdése. You can retrain your brain. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez is egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket mondani könnyebb, mint megcsinálni.

De honnan is jött ez a gondolat?

Onnan, hogy a héten volt egy-két rossz napom. A rossz nap alatt értem: nem úgy éreztem magam, ahogy szerettem volna. Valószínűleg megint túl sokat agyaltam, ami miatt folyamatosan mérges voltam magamra. Miért nem tudok olyan lenni, mint régen? Miért kell valamin mindig rágódni? Miért nem tudom egyszerűen csak jól érezni magam? (Okés, az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy kicsit elegem lett a korlátozásokból, és emellett antibiotikumot is kellett szednem. A gyógyszerektől pedig kiskorom óta félek. Igen, tudom. Valószínűleg nem kellene minden lehetséges mellékhatást elolvasnom, plusz rágoogliznom arra, hogy mi romolhat el, aztán elképzelni, hogy ó jaj, mi lesz ha?)

Ha valaki megkérdezne, hogy életem melyik szakaszában éreztem magam igazán jól, akkor automatikusan azt válaszolnám: ‘Amikor az egyetemre kerültem és Debrecenbe költöztem.’ És ha tovább faggatna, hogy miért? Azért, mert minden nap úgy keltem fel, hogy frankó, hajrá, lássunk neki a mai napnak! Ki tudja mi jót hozhat? Nem gondolkodtam (értsd: nem aggódtam) azon, hogy elég jól nézek-e ki. Mit vegyek fel, nehogy kilógjak a sorból? Vajon meg fogom érteni, amit a szemináriumon magyaráznak? Lesz időm bevásárolni? Feküdjek le ám időben, nehogy másnap fáradt legyek. Egyek egy gombóc fagyit vagy ne? Vajon a csoporttársaim kedvelnek? Blablabla.

Egyszerűen felkeltem, gyorsan fogat mostam, magamra kaptam valamit és előttem az új nap potenciájával, vidáman sétáltam az egyetem felé. Csacsogtam a csoporttársaimmal, odafigyeltem az órákon és buzgón jegyzeteltem. Még akkor is, ha néha fogalmam sem volt, hogy a docens pontosan mit akar mondani vagy ha nem érdekelt a téma (mint például valami óangol költeménynek az elemzése). Órák után nem siettem bevásárolni, takarítani vagy egészséges vacsorát készíteni. Csak az érdekelt, hogy milyen filmet vetítenek az auditoriumban, és nem egyszer megnéztem a hat órai és a nyolc órai vetítést is. Mire annak vége lett, volt vagy este tíz óra, és ha valaki azt javasolta, hogy igyunk meg valamit vagy menjünk át a Klinika Moziba egy koncertre vagy egy buliba….hát, miért is ne? Nem zavart, hogy ugyanaz a ruha van rajtam, amiben reggel otthonról elindultam, smink sem volt az arcomon és még a sulis cuccom is nálam volt. Ha visszagondolok arra az időszakra, napjaim spontán gondtalanságban teltek. Tettem, amit kellett (tanultam, vizsgáztam, nem hanyagoltam el a családomat és a barátaimat, a lakásomban sem volt rumli), mellette pedig azt, amihez éppen kedvem volt. Kíváncsian nyitott voltam a világra és az emberekre. Nem paráztam, nem aggódtam ok nélkül. Mert na: ha valami probléma adódik, majd megoldom. Elvégre is fiatal vagyok, intelligens és talpraesett.

Néha édes nosztalgia tölt el azok után a napok után. Nem a tanulás, a bulik vagy a huszonöt évvel ezelőtti külsőm hiányzik, hanem az, hogy sokkal kevesebbet rágódtam, kételkedtem és nem bonyolítottam túl a dolgokat. De jó is volt!

Aztán a húszas éveim végén elkezdődtek a pánikrohamok, később jött az anorexia és egyre gyakrabban kaptam magam azon, hogy nem tudok ellazulni, nem tudom spontán élvezni a dolgokat, mert a fejemben folyamatosan ott kommentált a kis rendőr. Szabad ezt vagy inkább ne? Mi van, ha nem fognak szeretni? Mi van, ha furcsának találnak? Mi van, ha hibázok? Mi van, ha nem tudok az elvárásoknak megfelelni? Mi van, ha bárki bármi kivetnivalót talál rajtam? Olyan volt, mintha egyfolytában lábujjhegyen és csendben kellett volna járkálnom, nehogy felébresszek valakit és rám ripakodjon, hogy hagyjál már aludni!

A pánikbetegségből és az anorexiából ki lehet gyógyulni. Kell rajta dolgozni, de a gyógyulás lehetséges. Én is tudok újra utazni, társaságba járni és nem okoz gondot új emberekkel megismerkednem. Nem ‘kell’ minden nap mérlegre állnom vagy kalóriákat számolgatnom ahhoz, hogy tudjam ‘jó’ vagyok. Tisztában vagyok azzal, hogy jó (talán több mint jó) vagyok a munkámban, a koromhoz képest jól nézek ki, empatikus, megértő, kreatív és egyedi módon szórakoztató tudok lenni. Azt is tudom, hogy ha valamit igazán akarok, akkor azt el tudom érni. Hát akkor meg? Mi ez a nosztalgikus honvágy húszéves önmagam mindsetjéhez?

Az, hogy van amikor azon kapom magam, hogy nem tudok igazán feloldódni. Hogy ott van az a kis hangocska, aki kételkedik, belekontárkodik a pillanataimba és nyaggat. Elég undok tud lenni. Főleg olyankor, amikor fáradt, ingerült, frusztrált és nem-magabiztos vagyok. Olyankor aztán elő tudja hívni pontosan a kellemetlen ‘élményeket’ és ijesztget velük. Boltba akarsz menni? Komi? Shoppingolni? Talán már elfelejtetted, amikor elkapott egy pánikroham a pénztárnál és alig tudtál kimenekülni? Mi? Egy szelet sajttorta? Nem lenne okosabb, ha mozognál egy kicsit? Tényleg ezt akarod felvenni? Tegnap is ez volt rajtad, mit mondanak majd? Hogy nincs elég ruhád? Hogy is volt ez a blogolás dolog? Nem akartál minden nap írni és publikálni? És már megint mint teóriázol itt Donna Tartt legújabb könyvéről? Szerinted ez érdekel valakit? Csak nézz rájuk, szétunják magukat, csak illedelemből bólogatnak. 

Régen ezek nem foglalkoztattak. Tudtam, hogy nagyon szeretek olvasni és könyvekről (meg filmekről) beszél(get)ni. Mindig is szerettem különféle teóriákat kigondolni és azokat másokkal megosztani. Például: hogy lehet az, hogy egy ikerpár közül az egyik teljesen ‘normális’, a másik pedig sorozatgyilkos lesz? Vagy miért van az, hogy egyes celebek romlásba taszítják magukat, mások pedig ‘normálisan’ élnek, mentális problémák nélkül? Szeretek ábrándozni különböző lehetőségekről, még akkor is ha tudom, talán soha nem lesz belőlük valóság. Szeretek új dolgokat tanulni, még akkor is, ha valószínűleg soha nem fogom a megszerzett tudást használni. Például megtanulni alapszinten svédül (nem akarok Svédországba emigrálni vagy svédből nyelvvizsgázni, egyszerűen csak tetszik a hangzása). Szeretek akkor, azt és annyit enni, amihez éppen kedvem van. Mert mi van, akkor ha vacsorára éppen egy szelet sajttorta esik jól, és nem, nem szeretem a gyümölcsöket, kivéve az áfonyát, a szedret, a meggyet és a még egy kicsit éretlen sárgabarackot kivéve? Ja, a maracuját majdnem elfelejtettem. Szeretek mozogni. Nem kötelességszerűen, hanem akkor, amikor kedvem van és a testem úgy kívánja. Van, amikor a jóga esik jól, és van amikor a nappaliban való táncikálás és ugrálás. Vagy például mint ma: jóga és egy kis súlyemelgetés. Szeretek a hangulatom szerint öltözni, szeretek emberekkel beszélgetni, szeretek hosszasan egy kávézóban üldögélni és nézni a körülöttem zajló életet. (Amíg el nem kezdek aggódni azon, hogy mit szólnak, hogy keveset fogyasztok és túl sokáig üldögélek.) Szeretek ajándékokat adni másoknak, csak mert éppen megláttam valamit, amiről az illető eszembe jutott. Nem szeretek főzni, kivéve ha éppen olyan hangulatom van, és ugyanez vonatkozik a sütésre is. És ha jobban belegondolok, akkor mindenre. És ez az, ami visszavonz húszéves önmagamhoz. Tettem a dolgomat, gondolkodás és kételkedés nélkül, a szabadidőmben pedig azt csináltam, amihez kedvem volt (gondolkodás és kételkedés nélkül). És működött. Az eredménye is megvolt. Akkor meg miért ne működne most is? Sőt, ha jobban belegondolok, akkor most bölcsebb vagyok és sokkal jobban megengedhetek magamnak bármit. Hát akkor meg?

Pontosan.

Szokták mondani, hogy sok minden fejben dől el.

Tehát tulajdonképpen nincs más dolgom, mint hogy újra aktiváljam akkori mindsetemet.

Relax. 

Do your thing. 

Enjoy every day. 

 

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s