Könyv: második rész

Tizenhárom évesen fogalmam sem volt arról, hogy mi az az anorexia. Azt viszont tudtam, hogy ha lehet, szeretnék egy kicsit vékonyabb lenni. Mint azok a lányok a Százszorszép borítóján vagy Madonna. Ő bezzeg felvehet egy rövid farmernadrágot és nincsenek olyan vastag combjai. De jó lenne, ha csak egy kicsit hosszabb és vékonyabb lenne a lábam! Na, de ez van, ezt kell szeretni. Különben meg a túrós palacsintánál és a rántott karfiolnál (krumplipürével, tartármártással) van finomabb? Aha, van. Egy csomó minden. De most nem étlapot írok, hanem könyvet. Köny-vet.

Szóval, tizenhárom éves lehettem, amikor először felötlött bennem a gondolat, hogy szeretnék más lenni, mint amilyen vagyok. Nem szőke, nem hosszú hajú, nem okosabb vagy intelligensebb, nem gazdagabb vagy versenyúszó, hanem vékonyabb. Annyira erős azonban nem volt a vágyakozásom, hogy elkezdjek diétázni vagy sportolni. Egyszerűen csak kiposztereztem a ruhásszekrényem ajtaját (természetesen a belső oldalát) magazinokból kiollózott, szerintem szuper-slank modellek képével, és vártam, hogy hassanak. Motiváljanak vagy ilyesmi. Különben abszolút nem foglalkoztatott, hogy hány gombóc fagyit eszek vagy mennyi kalória van egy sajtos melegszendvicsben. Imádtam segíteni a konyhában, főleg, ha sütésről volt szó, mert mindig maradt egy kis extra krém, amit ki lehetett kanalazni a tálból. Vasárnap alig vártam, hogy milyen süti kerül ebéd után az asztalra. És nem, nem álltam meg egy szeletnél, és egy csöppet sem zavart. Mert ugyan mit számít? Az élet azért van, hogy élvezzük és jól érezzük magunkat, nem? De. Ahhoz pedig az evés hozzá tartozik.

Az érdekes az, hogy ha visszanézek fényképeket abból az időszakból, akkor egy teljesen normális külsejű lány voltam. Se nem kövér, se nem sovány. Számtalanszor hallottam, hogy milyen szép a bőröm, milyen szép a szemem és milyen formás vagyok. Még akkor is, ha ezen kijelentések nagy része családtagoktól és barátoktól származott, azért valami igazság csak volt bennük. Ezek az elfogult igazság-morzsák azonban nem adtak olyan ‘hű, de szép vagyok’ érzést. Egyszerűen elfogadtam őket vagy eleresztettem őket a fülem mellett. Ha mások ilyennek látnak, ám legyen. Nem igyekeztem szebbnek, jobbnak vagy csinosabbnak látszani. Valószínűleg azért, mert nem szerettem magamra vonni a figyelmet. Szívesebben maradtam a háttérben megfigyelő- és hallgatóként. Félreértés ne essék, nem vagyok szégyellős – mind a mai napig. Egyszerűen szeretek másokat megfigyelni, ha pedig valami mondandóm van, akkor úgy is szólok.

A fürdőszobánkban volt egy piros fürdőszobamérleg. Nem digitális, hanem az a régi fajta. Néha, pusztán kíváncsiságból ráálltam. Mindig ugyanannyit mutatott. Vagy csak egy hajszálnyival többet vagy kevesebbet. A mutatókról visszabámuló testsúlyom nem váltott ki belőlem semmilyen érzelmi reakciót. Elvégre is csak egy masináról van szó. A fontos az, amit a tükörben látok, az pedig, ami engem illet, rendben van. Nem tökéletes, nem ideális, de okés.

Akkor meg mikor és hogyan kezdődött az anorexiás mizéria?

Mint már említettem, az anorexia fogalma, mibenléte számomra teljesen ismeretlen volt. Nem ismertem a tüneteket, nem olvastam róla cikkeket vagy szakirodalmat. Amit azonban olvastam, az egy könyv volt, ami arról szólt, hogy hogyan élhetünk hosszú, boldog és egészséges életet. Ebben a könyvben kiemelt szerepet kapott az egészséges táplálkozás. Minden olyan étel, ami nem természetes, káros. Nem azonnal, hanem előbb-utóbb. Ha matuzsálemi kort akarunk megérni jó testi – szellemi egészségben, akkor ki kell zárnunk minden olyan dolgot az étrendünkből, ami tartósított, színezett, finomított, cukrozott, manipulált. Bye, bye cukor, csoki, májkrém, tej, tejszín és tulajdonképpen majdnem minden. Nem tudom, miért, de szépen kiemeltem mindent pirossal, ami az ‘egészséges’ étrendre vonatkozik, s habár az étkezési szokásaimon semmit nem változtattam, családi körben elkezdtem prédikálni a könyvről és az abban írottakról. Számomra az igazi változás néhány héttel később, Németországban következett be. Nem eltervezetten, nem fokozatosan, hanem egyik percről a másikra.

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s