Lockdown diary – 2. rész

Szombat délután van. Kint hét ágra süt a nap, én pedig itt ülök és írogatok. A város fölött már néhány perce egy helikopter köröz. Csak a zajt hallottam, de azon nem igazán gondolkodtam el, hogy mi lehet az oka. Elvégre is nem szoktak rendőrségi helikopterek járőrözni Bristol fölött. Normális esetben. Aztán Mat felvilágosított, hogy mi a helyzet. Ő ma délelőtt, amíg én tanítottam, sétálni ment. Nem messzire, csak az Avon partjára. Amikor hazajött, elmondta, hogy elég nagy volt a tömeg: a parkban emberek kriketteztek, piknikeztek, és szinte méterenként le kellett térnie egy kocogó vagy egy biciklista miatt. Nem is értette, elvégre is lockdown van, és ami minket illet, betartjuk a szabályokat: kilépés csak nagyon indokolt esetben, családlátogatás, barátlátogatás zéró, maszk és kesztyű viselete kötelező. Akkor más miért nem csinálja ezt? Én is szeretném meglátogatni a Tesómékat, hiszen mindössze néhány mérföldre laknak tőlünk. Mi is szeretnénk piknikezni a parkban, tollasozni vagy barátokkal beszélgetni, és még sorolhatnám, hogy mi minden hiányzik manapság. De nem tesszük, mert ki akar kockáztatni? Lehet, hogy túl óvatosak vagy kötelességtudóak vagyunk, nem tudom.

Szóval, a helikopter – mint kiderült – azért köröz a város fölött, hogy elijessze az embereket. Fotókat is készítenek és arcfelismeréses módszerrel meg is bírságolják őket. Legalábbis ez a procedúra. Tudom, így leírva ez úgy hangzik, mint valami disztópikus regény, de így van. Akármilyen hihetetlen, mi sem megyünk együtt bevásárolni, mert együtt úgy sem engednek be minket, plusz az ember alaposan meggondolja, hogy tényleg szüksége van-e valamire, ha az akár egy órás sorban állásba is kerülhet. Ez van, ezt kell szeretni.

AEADEC24-D8E6-4204-92D6-81C5EAD658CD

Mindenesetre, ez a tizenkettedik hetem Angliában, amiből immáron nyolc hét lockdownban telik. Arról már korábban is írtam, hogy a munkámra ez nem hat ki. Ugyanúgy tanítok minden nap. A szabadidőmben az óráimat készítem elő, és igyekszek olyan elfoglaltságot találni, ami a megengedett keretek között végezhető. Észrevettem, hogy megbocsátóbb lettem önmagammal szemben. Az elején úgy voltam vele, hogy ‘frankó, olvasok majd egy csomó könyvet, jógázok minden nap, elkezdek egy új nyelvet tanulni, rendszeresebben fogok blogolni, megnézem az összes filmet, amit akartam, lehet, hogy egy online ki-tudja-milyen tanfolyam is belefér.’ Aztán rájöttem, hogy minderre semmi szükség. Miért pont most akarnám megváltani a világot? Miért most akarnék minden nap jógázni, amikor ‘normális’ körülmények között sem teszem? Miért akarnék most több könyvet olvasni vagy több filmet nézni, mint általában? Miért lennék éppen most motiváltabb vagy pozitívabb, mint máskor?

Mert az igazat megvallva, voltak és vannak is nehéz pillanatok. Annak ellenére, hogy Anglia egyik legfrankóbb városában vagyok, ráadásul nem egyedül, mindenem megvan, dolgozni is tudok, a családommal és a barátaimmal is tudom tartani a kapcsolatot, még ha csak Viberen vagy Whatsappon keresztül is. Igen, pityeregtem, nem egyszer. Mérges is voltam, és alaposan frusztrált. Vagy egyszerűen csak unott és kedvetlen. S a motivációm is nem egyszer a béka feneke alatt landolt. Mert nem mindegy, hogy mit veszek fel ma? Úgy sem látja senki és úgysem megyünk sehova. És ha egész nap a kanapán lounge-olok és olyan sorozatokat nézek (pl: Fear of Walking Dead), amikre amúgy rá sem néznék? Who gives a fuck? (Bocsi a vulgarizmusért.)

Na jó, elég is a negativizmusból. Inkább nézzük meg, hogy mi az, amire rájöttem a lockdown alatt.

• Kevesebb dologra van szükségem, mint gondoltam. (Aha, február második hetében érkeztem egy bőröndnyi cuccal, és azóta sem vettem semmit. Fraknón elég az a néhány póló és két farmer. Ha meg nem, akkor lejmolok egyet Mat gyűjteményéből.)

• Jobban el tudom különíteni azokat a dolgokat, amiket eddig csak másokért tettem, és amik nekem igazán fontosak. (Igen, habár nem járok sehová, egy-két őszhajszálam zavar, és azokat könyörtelenül be is festem. És nem, nem fogok csak azért sportolni most, hogy más ne tartson lustának, és mesterszakács sem lett belőlem.)

• Jobban meg tanultam relativizálni dolgokat: mi is igazán fontos? Miből ‘éri’ meg problémát csinálni vagy vitát kerekíteni? Alapvetően nagyon kevés dologból.

• A fenti két pontból következően szerintem jobban el tudom engedni az elvárásokat. Legyen azok mások vagy magam általiak.

• Szerintem egy kicsit mindfulosabb, türelmesebb és megértőbb is lettem. Elvégre is ha sor van, akkor sor van. Lehet hisztizni, türelmetlenkedni, az semmit nem segít. Ugyanakkor megértem, ha valaki ezekben a napokban szomorúbb, ingerültebb, tanácstalanabb stb, mert van, amikor én is az vagyok.

Szóval, nem tudom, ki hogy van vele. Én nem lettem fittebb, nem lettem képzettebb, nem lettem ‘clean eating’ vagy meditációs guru az elmúlt hetekben. Horgolni sem tudok jobban, mint két hónappal ezelőtt. Nem tértem át a minimalizmusra, nem dizájnoltam újra a házunkat és a ruhás- vagy a konyhaszekrényben sincs nagyobb rendszer, mint máskor. És ez nem is baj. Mert azt hiszem, hogy azokban az emberi dolgokban és tulajdonságokban, amelyek igazán számítanak, egy ici-picikét azért jobb vagyok.

Neked hogy változott (vagy nem) az életed az elmúlt hetekben?

 

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s