Spontán üdvözlet a United Kingdomból

Most jöttem haza a bevásárlásból. Kint hét ágra süt a nap, és ma reggel, amikor még minden borús és hideg volt, igencsak vonakodtam attól, hogy kimozduljak. Délutánra azonban megjött a kedvem, és hát valljuk be: bevásárolni csak be kell. És még wc-papírt is sikerült vennem.

Nem tudom, hogy otthon mi a helyzet, mert nem igazán nézek híreket. Régen sem tettem, és manapság is csak arra szorítkozom, amire nagyon muszáj. Bárki nevezheti naivságnak vagy érdektelenségnek, de valahogy úgy vagyok vele, hogy ami igazán fontos hír, az úgyis a tudomásomra jut. Ez nem valami újdonsült és hirtelen felkapott digitális detox vagy hírböjt a részemről: mindig is ilyen voltam. Egyszerűen bosszant és fölöslegesen terhel a médiából áradó szenzáció-hajsza és negativizmus. Szívesebben töltöm mással az időmet.

De hogy miért említettem meg a wc-papírt? Azért, mert a múlt vasánap moziba mentünk. Nőnap alkalmából a Radioactive-ot vetítették az Everyman-ben és a Showcase Cinema DeLux-ben, nekünk pedig kedvünk volt egy kicsit vásárolgatni és utána filmezni. A filmet különben mindenkinek merem ajánlani. Rosamund Pike fantasztikusan jól játszik benne, és a történet is lenyűgöző. Jó lett volna, ha gimis koromban kémia óra keretében megnézhettük volna, ám akkor még nem volt ilyesmi. No de, változnak az idők.

A1371E35-9D53-4FBC-9AFE-3C917B146139

14430022-5033-47CE-921F-FC43532466C5
I love movies.
C819B079-C180-4F5D-BF72-4326EE45426F
Showcase Cinema Directors’ Lounge
95E33B66-B33B-4469-BC3D-1FC2AB74B4CF
And a free drink

A Showcase DeLux Bristol belvárosában van, a Cabot Circus bevásárlóközpontban. Ez a házunktól egy jó húszperces sétát jelent, amit a tavaszi időben ki is használtunk. Tempós – andalgós gyaloglásunk közepette rácsodálkoztunk a nárciszbokrokra – dancing daffodils – és közben beszélgettünk erről-arról. Az már a Cabot Circushöz való megérkezésünkkor feltűnt, hogy kevesebb ember vásárolgat, mint általában. Amikor pedig a moziban helyet foglaltunk, rajtunk kívül csak egy idős házaspár volt jelen. Hm, nem gond. A filmet így is levetítették, de azért elgondolkodtunk egy kicsit: talán a vírusnak ‘köszönhető’ a szokásosnál nagyobb csend? Talán igen, talán nem. Az is lehet, hogy a szép idő miatt az emberek inkább piknikeznek valahol vagy az Avon partja mentén sétálnak.

Nem sokkal később azonban sms érkezett Timtől. Hétvégi bevásárlásra mentek, és a szupermarketben – ami nem kicsi – nem volt wc-papír. Egyszerűen elfogyott. Miért? Elkezdtem morfondírozni magamban, először csak olyan semlegesen, aztán egy kicsit aggódva. Sokra azonban nem jutottam és Matnek sem volt igazán ötlete. Este hasonló hírt kaptunk Bathból is: no wc-papír a boltban. Hm. Lemaradtunk volna valamiről? Lehetséges, habár este, amikor a híradót néztük, ott ‘csak’ az aktuális esetekről számoltak be és azt mindták, hogy aggodalomra semmi ok, túlzottan bevásárolni pedig nincs értelme.

https://www.telegraph.co.uk/business/2020/03/09/dont-panic-uk-has-months-toilet-roll-supplies/

1FD3C84E-04A8-401C-B827-AE0AE95AD306

Mindennek már majdnem egy hete. Szóval, ma délután elmentem a szokásos hétvégi bevásárlásra. Semmi extrém, ennivaló meg néhány dolog, ami már kifogyóban volt: mosogatószer, ásványvíz, ilyesmi. Alaposan szemügyre vettem a helyi Tesco polcait: van papír zsebkendő, konyhatörlő, légfrissítő, szappan, sampon, mosópor, habfürdő, de kézfertőtlenítő és wc-papír nincs. Érdekes módon a Tesco mellett lévő kis háztartási boltban több köteg wc-papír és alkoholos fertőtlenítő is kapható. Tudom magamról, hogy nem vagyok egy logikus-stratégiai erős gondolkodással megáldott leányzó, de ezt a wc-papír dolgot nem értem. Tényleg nem.

Itt Bristolban minden olyan, mint eddig. (Különben hihetetlen, hogy pont ma egy hónapja, hogy megérkeztem.) Persze figyelmeztetve lettünk, hogy aki (enyhe) tüneteket észlel magán, az maradjon otthon, valamint keresse fel az orvosát. Iskolákat és óvodákat még nem zártak be. A nagyobb rendezvényekre, tömegek által látogatott helyekre nem tanácsos menni. Ezenkívül pedig mossunk gyakran kezet. Hát, ehhez tartom magam, tartjuk magunkat. Néha aggódok. Ugyan ki nem? A munkám miatt kimozdulnom nem kell – az online tanítás egyik nagy előnye -, a szabad időmben pedig introvertált emberke lévén eddig is inkább az olvasást, a hangoskönyv hallgatást, a rajzolást, a tanulást, a filmezést, a sétát és a jógát részesítettem előnyben. Mindenestre remélem, hogy minden rendben lesz.

Szóval, everybody take care, és ha valakinek van magyarázata a toiletpaper mistery-re, az tényleg érdekelne.

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s