A PMDD-ről. Csak nőknek.

Igen. Ez a cikk nőknek íródott.

Olyan nőknek, akik rendszeresen ‘szenvednek’ PMS-től (premenstruációs szindróma) vagy hozzám hasonlóan ciklikusan megtapasztalják a PMDD (premenstrual dysphoric disorder) tüneteit. Ez utóbbiról nem igazán lehet magyarnyelvű forrást vagy segédanyagot találni, ezért is tartom magam szerencsésnek, hogy több nyelv ismerete által tudtam és tudok olvasni angol- és hollandnyelvű cikkeket.

El tudom képzelni, hogy a cím és a téma láttán sokan felsóhajtanak vagy legyintenek: ‘Mit kell erről beszélni?’. Mindenki tudja, hogy ez van. Az pedig normális, hogy van aki jobban és van aki kevésbé jobban viseli a női lét velejáróit. A természet teszi a dolgát és ezt el kell fogadni. Igen, ezzel teljes mértékben egyetértek. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor olyan másfél évvel ezelőtt azt vettem észre, hogy a menstruáció előtti héten körülbelül magamra sem ismerek, és olyan érzésem volt, mintha ufók vették volna át fölöttem az irányítást, egy kicsit azért elgondolkodtam. Hogy lehet az, hogy tegnap még semmi bajom nem volt, vidáman tettem-vettem, semmi nem tudott kihozni a sodromból, ma pedig remegve ébredek és csak azért nem kezdek el hisztizni a boltban (‘Engedjenek ki, nincs levegő, szerintem össze fogok esni!’) vagy a bevásárlóközpontban (‘Miért olyan fura mindenki? Mi ez a nagy tömeg? Jaj, ez a fény meg ez a zaj! Most tényleg itt vagyok vagy ez csak valami virtuális valóság?), mert félek attól, hogy bolondnak néznek és kényszerzubbonyban szállítanak valami ‘majd mi itt rendbe hozunk’ helyre.

53542234-2A4B-4BF2-B09F-DFF033674A9D

És ez csak a jéghegy csúcsa. Rémálmok (‘Mi lesz, ha valami súlyos betegséget kapok és meghalok?’), szociális tűrőképességem a béka valaga alatt (‘Most komolyan? Miért nem tudnak békén hagyni egy percre?’), magányosságérzés és bizalmatlanság (‘Engem senki nem szeret, aki pedig igen, az biztos csak úgy tesz.’), kétségbeesés (‘Mi van, hogy ha elpazarolom az életem? Mi van, ha elhagy mindenki, aki fontos?’), sírás a legostobább dolgokon (‘Nem lesz az Outlandernek következő évada? Mi lesz velem Jamie nélkül?’). A testi tünetekről már nem is beszélve: mintha az influenza tepert volna le, remegek, fázok, minden porcikám fáj, ideges jellegű áramütések szaladgálnak végig rajtam a legváratlanabb pillanatokban, a hasam akkora, mintha legalább négyhónapos várandós lennék, és egyfolytában éhes vagyok. De nagyon. És hogy mi kell? Nutella. Meg fagyi. Csokis keksszel. Az édesre meg sós: sós mandula, kesudió, földimogyoróvaj, csipsz. Én, aki normál állapotban pontosan tudom, hogy mikor vagyok éhes és mennyi az elég, ilyenkor mértéket vesztek, és tízpercenként a fridzsider vagy a spájz ajtó előtt találom magam. Ja, és még az érzelmi dolgokra visszatérve: ‘Miért nem ért meg senki?’ Pedig próbálom én magyarázni, hogy mi van, és még sem értik. Sen-ki-sem. Másnap vagy amikor lemegy rólam a rontás, persze szánom-bánom a dolgot, a férfinép pedig csak kedvesen legyint – ettől meg elérzékenyülök és sírok egyet: ‘Ugyan már, no problem, csak a hormonok. Tudod, hogy mindig ez van.’

Milyen jó, hogy olyan korban élünk, amikor szinte mindenre van egy applikáció. Így, amikor alaposabban elkezdtem utánaolvasni a témának, és azt olvastam, hogy hasznos dolog néhány – legalább három- hónapig ciklusnaplót vezetni a tünetekről, azonnal le is töltöttem a Period Tracker Period Calendar-t. Szorgalmasan töltögettem ki minden nap: testi tünetek, hangulatok (nem is tudtam, hogy ennyi létezik) és egy idő után egy mintát véltem felfedezni. Észrevettem, hogy habár a testi tünetek közül  több PMS-jellegű is jelen volt, sokkal erősebben mutatkoztak az emocionális és mentális tünetek. Ekkor gondoltam először azt, hogy szerintem ez nem egy egyszerű premenstruális szindróma, hanem valami súlyosabb.

Valószínűleg pánikbetegséges, enyhe depressziós, anorexiás múltamnak köszönhető, hogy ezek a tünetek egy kicsit megijesztettek és elbizonytalanítottak. Mert igen, az emberlánya a fejével be tudja látni, hogy ezek csak a hormonok, de ez nem jelenti azt, hogy attól a dolog kellemesebb: letargia, a motiváció teljes hiánya még a legegyszerűbb rutin dolgok elvégzésére is, sötét gondolatok, váratlanul jelentkező pánik és deperszonalizációs tünetek (egyfajta hol is vagyok, ki is vagyok, mi is történik itt, mintha buborék lenne köztem meg a világ között), mentális és érzelmi fáradtság, és mintha ezeket nem tudnám olyan, ó majd elmúlik módon menedzselni.

Mint már mondtam, a PMDD-ről sajnos nincs sok magyarnyelvű anyag, ezért az alábbiakban kénytelen leszek angolnyelvű forrásokra hagyatkozni és hivatkozni. Szóval, nézzük meg a dolgot közelebbről.

Mi is az a PMDD?

A PMDD hasonló a PMS-hez. A menstruáció beköszönte előtti 1-2 hétben jelentkezhet, mivel a hormonszint megváltozik a peteérést követően. A PMDD a PMS-nél súlyosabb tüneteket okoz, mint például a depresszió, irritáltság és feszültség. A PMDD a termékeny nők körülbelül 5%-át érinti, és azok, akik különben is depressziós vagy pánikbetegséges tünetektől szenvednek, különösen fogékonyak, érzékenyek rá. Olvastam olyan cikkeket, amelyben nők arról számolnak be, hogy minden hónapban 1-2 hétre munkaképtelenné válnak, és a PMDD komoly hatással van mindennapi életükre és személyes kapcsolataikra.

Mik a PMDD tünetei? 

• szinte kontrollálhatatlan irritáció és feszültség, ami másokat is érint

• intenzív szomorúság és kétségbeesés érzése, szuicid gondolatok

• pánikrohamok

• erőteljes hangulatingadozás

• megmagyarázhatatlan sírás

• nagymértékű fáradtság, alacsony energiaszint

• koncentrálási nehézség

• kusza, irracionális gondolatok

• bizonyos ételek utáni sóvárgás, falási rohamok

• a kontrol elvesztésének érzése

• alvási problémák

• fizikai tünetek: puffadás, érzékeny és fájdalmas mellek, fejfájás, migrén, izom- és izületi fájdalmak, influenza jellegű tünetek

A orvosok sajnos nem tudják, hogy pontosan mi áll a PMS és a PMDD hátterében. Valószínűleg a női ciklus alatt bekövetkező hormonális változások, többek között a szerotonin megváltozott szintje nagy valószínűséggel felelős ezért az állapotért. S az is nagyon valószínű, hogy bizonyos nők különösen érzékenyek ezekre a változásokra.

F9887E02-14C1-4440-B40D-A01AFE2565EF

A jó hír, hogy a PMDD kezelhető. Mivel egy összetett problémáról van szó, ezért a kezelés is többoldalú. Bizonyos esetekben olyan SSRI (serotonine reuptake inhibitors) jellegű gyógyszerekre lehet szükség, mint a sertraline, a flouxetine és a paroxetine. Fogamzásgátlók is szóba jöhetnek: az FDA a drospirenone és ethinyl estradiol tartalmú fogamzásgátlókat engedélyezte erre a célre. A fájdalommal járó tünetek (hasi görcsök, izom – és izületi fájdalmak, fejfájás stb.) enyhítésére a gyógyszertárakban vény nélkül is kapható fájdalomcsillapítókat (Ibuprofen) lehet használni.

Személyszerint nem vagyok a gyógyszerek híve. Egyszerűen túlságosan tartok a lehetséges mellékhatásoktól, és általában úgy vagyok vele, hogy ha valamit kíméletesebb és természetesebb módon lehet kezelni, akkor inkább az legyen, please. Egy kedves orvos ismerősöm javaslatára kezdtem el a Premens tablettát szedni, amiből legalább egy három hónapos kúra kell, hogy kifejtse a hatását. Az én tapasztalatom az, hogy már az első hónap után is éreztem pozitív változást. (Ezt most le kell kopognom.) A PMDD inkább a PMS-re hasonlított: volt egy kis feszültség, pityergés, oktalan ki-kirobbanás, de a pánikszerű, idegen-vagyok-a-magam-számára érzés enyhébb volt. Emellett szerintem fontos, hogy 1. elfogadjuk, hogy PMDD-nk van és 2. legyen egy fegyvertárunk, amit bevethetünk.

Én például, akármilyen nehéz is, ilyenkor megpróbálom a naptáramat kiüríteni. Ez alatt azt értem, hogy mivel szociális toleranciám ilyenkor nagyon alacsony, ezért ezekben a napokban inkább csendes tevékenységeket tervezek baráti találkozók, mindenféle megbeszélések és kiruccanások helyett. Ilyenkor sokkal jobban szeretek – és ajánlatosabb is – csendesen, a magam ütemében tenni-venni: filmezni (semmi olyan, ami felzaklat vagy túl bonyolult, hanem olyan feel good filmek), olvasgatni, hangoskönyvet hallgatni, kötögetni-horgolgatni, kreatívoskodni, és szükség esetén olyan emberekkel beszélgetni, akikkel bizalmas dolgokat meg lehet osztani. Habár perfekcionista természetemből adódóan nem könnyű, ilyenkor minimalizálom a magammal szemben támasztott elvárásokat. Elvégre én is lehetek egy-két napig fáradtabb, csendesebb, érzékenyebb vagy nem? És ha a szervezetem attól lesz boldog, hogy Nutellát kanalazok miközben Tell Me A Story epizódokat nézek, akkor mi van? Majd ha átlendültem a PMDD perióduson, futhatok, jógázhatok, dolgozhatok és perfekcionistáskodhatok annyit, amennyi jól esik. Most egyszerűen nem annak van itt az ideje, és ha valaki ezt nem érti meg vagy emiatt kritizál, hát na. Not my problem.

Persze, ezt most így könnyen leírom, és úgy hangzik mintha olyan frankón tudnám kezelni ezt az egész PMDD-s női dolgot. Lehetek őszinte? Tegnap úgy éreztem magam, mint egy neurotikus hörcsög. Vagy járkáltam fel-alá és képtelen voltam eldönteni, hogy sósmogyorót tömjek a pofazacskómba vagy inkább vészesen megcsappant Nutella tartalékomat kanalazzam be. De lehet, hogy az lenne a legjobb, ha a földimogyoróvajas fagyira önteném a Nutellát, megszórném mogyoróval és még egy kis karamellszószt is locsolnék rá. Hiába bámultam szeretett jóga applikációmra, az Asana Rebelre, nem tudtam magam rávenni a jótékony mozgásra. Máskor elég, hacsak egy pillantást vetek kedvenc tetovált oktatóm testére, és már tolom is a chair pose-t vagy a downward facing dog-ot. A tükört egész nap messze elkerültem, mert ilyenkor se a hajam nem jó, a ránc is túl sok a szemem körül – az orcám meg mikor süttyedt meg ennyire? – , nem állt jól se a farmer, se a pulcsi, de még a zoknim is idegesít. Délutánra már annyira fáztam, hogy be kellett magam bugyolálni egy jó nagy takaróba. Utáltam magam a nyugtalanságom és nem – produktivitásom miatt. Hiába kezdtem el három filmet is nézni, mindegyik idegesített. Ki a francot érdekel Brad Pitt? Seven Years in Tibet? Ugyan már. Még a P.S. I Love You sem tudott meghatni. Este kilencre aztán annyira elfáradtam és olyan egyedül éreztem magam, hogy három zsebkendőt is telekönnyeztem és teletrombitáztam. Mert egyedül vagyok és engem senki nem szeret. Szegény emberem kapott is érzelmi viharos zuhanyt, amikor hazaért, de becsületére váljon: hősiesen állta a rohamot.

Ma reggel pedig arra ébredtem, hogy egy kicsit furdal a lelkiismeret a tegnap miatt. de voilá, süt a nap. Kint is és bent is. Ennek pedig nagyon örülök. Tényleg. De azért egy esernyő soha nem árt, ugye? Meg egy kis extra Nutella.

 

 

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s