• Save

A Fuck-It lista folytatódik

Nos, elérkeztünk egy Fuck-It listás blogposzt második részéhez. Nem tudom, hogy ehhez kell(ene) – e egy megmagyarázós bevezető, de ‘what the fuck?’, legyen.

Az igazság az, hogy tegnap elég hullámvasutas napom volt. Ez körülbelül azt jelenti, hogy angolul azt mondanám: ‘shit day’. Reggel már eleve morcosan ébredtem, aminek több oka is lehetett. Mondjuk az előző este késő éjszakáig megnézett The Irishman, ami különben egy igazi mestermű, csak mivel eleve fáradt voltam, a három és fél órás terjedelmű film utolsó egy óráját kb. kötelességből néztem. Szóval, egy kis alváshiány. Aztán ott volt az időjárás: zuhogott az eső, és kimozdulni nulla kedvem volt. A tükörbe tekintve azt is konstatáltam, hogy ideje lenne hajat színezni, mert az a néhány – mások szerint láthatatlan – őszhajszál szerintem igenis prominensen jelen van. Ehhez jött hozzá az a pár telefonhívás, ami enyhén aggasztó híreket közölt, én pedig tehetetlenségemben csak hallgatni tudtam, majd elkezdtem ezer lehetséges jövő-szenárión aggódni. Akaratlanul ingáztam a ‘jaj, jaj, most mi lesz?’, a ‘hogy lehetne ezt megoldani úgy, hogy mindenkinek jó legyen?’, az ‘úgyis rendben lesz minden’ és a ‘hát, ez van, ezt kell szeretni’ között.

Ha így érzem magam, jelentkeznek az enyhe pánikrohamos tünetek (torokszorítás, belső nyugtalanság, a koncentrálni akarok valamire, de nem megy) és nem igazán találom a helyem. Próbálom az összes negatívan – aggódós gondolatot elűzni, de persze nem megy, sőt, éppen ellenkezőleg. Ilyenkor folyamodok a mindfulness-hez és a ‘welcome anxiety, welcome panic‘ technikához. Mint már erről korábban is írtam: az aggódás és a túlagyalás sok energiába kerül, és nagyon kifárasztja az ember. Valahogy úgy, mintha gondolatban megmásznánk a K2-t. Nem egyszer. Nálam az ilyen mentális  hegymászó maraton után köszönt be a ‘what the fuck, ez van, majd lesz valahogy’ állapot. Így este úgy döntöttem, hogy engem aztán semmi nem érdekel, befészkelem magam a fotelba, kötőtűt és gombolyagot ragadok, és hajrá Netflix.

Tudom, hogy a meditálásnak sok formája van. Nekem az utóbbi időben a jóga mellett a horgolás és a kötögetés nagyon beválik. Mintha jobban át tudnék gondolni dolgokat. Mintha intuíciómat és racionális képességeimet egyensúlyba hozva világosabb lenne, hogy mi az, ami működik, mi az, ami nem, mi az, amit tennem kell, és mi az, amit nem. Tehát miközben Brené Brown előadását (The Call to Courage) néztem és egyik sort kötögettem a másik után, elkezdtem magamban listázni azokat a dolgokat, amelyeket hozzá akarok adni a Fuck-It listámhoz.

• A nagy karácsonyi felhajtás

Félreértés ne essék: szeretem a karácsony előtti időszakot. Alkalomadtán vásárol(gat)ni is szeretek, de az utóbbi időben kerülöm a bevásárlóközpontokat. Főleg, mióta mindenhol megy a csingilingi. Tegnap például tényleg be akartam menni a Fórumba venni egy-két dolgot. Majdnem el is jutottam a bejáratig, amikor rájöttem, hogy ‘nekem ehhez nincs is kedvem.’ A reklámokból ömlik a karácsonyi smink, karácsonyi illat, karácsonyi teríték, karácsonyi menü, ezt-vegyél-fel-azt-vegyél-fel, hogy tökéletesen szép legyél. Persze, megértem, de a Fórumot akkor is kihagytam. Sokkal jobban esett hazasétálni, és közben azt mondogattam magamnak, hogy amúgy meg, nem az az egész karácsonyozásnak a lényege, hogy az ember jól érezze magát? Együtt lehessen azokkal, akiket szeret? Hogy semmi ne legyen kötelező? Persze, ajándék-listácskám van, de semmi extra, csak olyan ‘feel-good’ dolgok.

A ‘nem vagyok elég jó’ szindróma

Mert, igenis az vagyok. Lehet, hogy nem mindenkinek, de az legyen az ő gondjuk. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok tökéletes. De őszintén? Lassan már a tökéletességgel is eljutok oda, hogy ‘fuck you‘. Mindig mindenkinek a kedvében járni, mindig mindenkinek igyekezni megfelelni, rettenetesen fárasztó. És akármennyire is igyekszik a magam-fajta emberlánya, mindig ott van a kérdés: ‘vajon tényleg elég jó vagyok-e?’ Ami csak kétséget, aggodalmat és még több – általában hiábavaló – igyekezetet generál. Azt hiszem, sokkal kifizetődőbb, az ‘igenis, elég jó vagyok’ hozzáállást alkalmazni. Persze, ezt mantrázni kell rendesen. És gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.

0442444C-6EA6-4FE9-9EBC-B6117A3831C8
  • Save

• Mások problémáit magamra venni és megoldani

Elég szenzitív és empatikus ember vagyok. Még akkor is, ha ez nem mindig látszik. INFJ-ségemnek köszönhetően átveszem mások energiáját, és nagyon-nagy felelősséget érzek mások testi-lelki jóléte iránt. Ez nem mindig hasznos. Le is merít elég gyakran. Elvégre is nem viselhetem a szívemen mindenki gondját-baját, nincs szuper-erőm, hogy mindenki problémáját megoldjam, és egy csapásra minden jó legyen. Szóval, annak ellenére, hogy furdal a lelkiismeret néha, meg kell tanulnom szelektívnek lenni azzal kapcsolatban, hogy ki az, akinek az energiáját beengedem, és ki az, akiét nem.

• Túlzott szigorúság önmagammal szemben

Nem tudom, más hogy van vele, de nekem mintha néha lakna a fejemben egy kis rendőr. Erről Pink egyik videója jut eszembe, amelyikben az egyik vállán egy angyalka, a másikon pedig egy kis ördög ül. Az utóbbi folyamatosan szekálja, bombázza kritikus megjegyzéseivel. Ismerős? Én legszívesebben elküldeném melegebb éghajlatra, és az utóbbi években megtanultam egyre gyakrabban szabadságoltatni a kis mihasznát. Tudom, hogy általában a lehető legjobbat nyújtom egy adott helyzetben, sőt, sokszor még túl is teljesítek. Semmi szükségem egy száját szellőztető kritikus kis gonoszra.

• Mindig viselkedni

Emlékszik még valaki arra, amikor az általánosban és a gimiben jegyet kaptunk a magatartásunkra és a szorgalmunkra? Én igen. Meg is vannak az ellenőrző füzeteim, amelyekben szinte kivétel nélkül az áll: ‘példás magatartás‘. Nem tudom, miért, de engem ez a példás viselkedés soha nem töltött el különösebb elégedettséggel vagy büszkeséggel. Valószínűleg azért, mert természetemből fakadóan nem vagyok egy viselkedős típus. Egyszerűen csak megtanultam. Mert hát az ember nem akar problémát, azt akarja, hogy a szülei büszkék legyenek rá és ne okozzon gondot. Alkalomadtán azonban igenis jól esik nem udvariasnak, illedelmesnek és szorgalmasnak lenni. Ilyenkor utat engedek a bennem rejtőző Wednesday Addamsnek, és még jól is esik.

A10B1A70-E494-4C2D-B086-273296CBC9F6
  • Save

• Diétázni

Ez egy réges-régi túlsúlyos tini, majd anorexiás fiatal felnőtt beidegződés. De azt hiszem, manapság alig van olyan ember, aki ne diétázna vagy diétázott volna valaha. Én egy két – lábon- járó kalóriatáblázat voltam évekig, és minden elfogyasztott falat után furdalt a lelkiismeret vagy megijedtem, hogy ‘jaj! nem ettem egészségesen, biztos akkora leszek, mint egy elefánt!’ Abszolút hangulatromboló és fárasztó dolog. Meg is untam. Alapvetően egészségesen igyekszek enni, dehát vannak olyan napok, amikor semmi mást nem akarok, csak brownies – csokis fagyit, linzerkarikát, túró rudit vagy sajtos tortilla csipszet. Reggelire, ebédre és vacsorára. Meg tízóraira és uzsonnára. Nem mintha betartanám a ‘kötelező’ étkezési időket, mert általában akkor eszek, ha éhes vagyok vagy megkívánok valamit. Évek óta. Nekem beválik, akkor meg miért is tennék másként?

Nos, egyelőre ennyi. Neked felkerült valami új a Fuck-It listádra? 

 

 

 

 

 

Hirdetések

Hozzászólás