• Save

Amit az igazán boldog emberektől tanulhatunk

Az Medium egyik cikkéről köszönt rám ez a cím, és meg is álltam egy  pillanatra. Csak úgy elgondolkodtatott. Mármint az, hogy valóban léteznek – e igazán boldog emberek. Olyanok, akiknek mindig mosolytól ragyog az arcuk, életörömtől csillog a szemük, és olyan energiát árasztanak magukból, aminek lehetetlen ellenállni. Arra jutottam, hogy ilyen pillanatokat valószínűleg a legtöbben megtapasztalunk. Amikor minden jó, minden tökéletesen rendben van, harmónia jár át mindent, felhőtlenül örülünk és ezt ki is merjük mutatni. Szerintem olyasmi, hogy folyamatos boldogság, és mindig boldog ember nem létezik. De: kétségtelenül vannak olyanok, akik alaptermészetükből fakadóan derűsek és pozitív beállítottságúak. Én is ismerek egy párat. Lehet, és érdemes is tőlük tanulni. S azt hiszem, hogy életünk során magunk is rájövünk, mennyire nincs értelme túlzottan agyalni, stresszelni és elégedetlenkedni. Elvégre is csak ártunk magunknak vele. Mondom ezt én, aki a tegnapi napot kábé végigrágódta ezen-azon. No de, senki sem tökéletes, ugye?  Talán ezért sem árt egy kis emlékeztető, hogy lehet ezt másként is.
Most pedig térjünk vissza a címhez, és lássuk, hogy mi az amit a ‘truly happy people‘-októl tanulhatunk. 
• Örülnek mások sikereinek
Bizony. Nem húznak vagy kicsinyítenek le másokat csak azért, hogy ők többnek tűnjenek. Önzetlenül tudnak örülni, ha látják, hogy a számukra fontos emberek sikeresek és öröm éri őket. Röviden: a boldog emberek szívesen látnak boldognak másokat (is).

• Stressz esetére van  (több) stratégiájuk

A stresszt kezelni nem mindig könnyű, de tanulható. Nagyon sok gyakorlást igényel. Legalábbis ez az én tapasztalatom. Az első reakcióm általában az, hogy meneküljek  a kellemetlenségek elől (az evolúciós fight or flight beidegződés), vagy elnyomjam azokat az érzéseket, amiket kiváltanak. Ilyenkor nem szívesen beszélek, mert nem akarok másokat terhelni, ugyanakkor nagyon nehezen tudok bármi másra is koncentrálni a bennem keringő feszültségtől. Szóval, megtanultam, hogy ilyenkor vagy szellőztetni kell, azaz kibeszélni, ami foglalkoztat, vagy valamilyen konstruktív módon lenyugodni. Ez az, amit a boldog emberek is tesznek: felhívnak egy barátot vagy bizalmast, kiírják magukból a stresszt, sétálnak egyet, meditálnak (én abban nem vagyok jó, de a jóga beválik), elmennek edzeni stb. Bármilyen ‘egészséges’ módszer, ami segít lenyugodniuk, rendezni érzelmeiket és gondolataikat.

2093748D-2D5B-4C58-8B09-0539992AC21F
  • Save

• Értékelik, amilyük van 

Buddha szerint ‘serenity comes when you trade expectations for acceptance’, ami körülbelül annyit jelent, hogy a derű akkor jön, amikor elvárásainkat elfogadásra cseréljük. A boldog emberek képesek arra, hogy itt és most elfogadják a dolgokat olyannak, amilyenek. Ez persze elméletben sokkal könnyebb, mint gyakorlatban. Hányszor megesik velünk, hogy tudjuk, mennyi mindenért lehetünk (most) hálásak, mégis kell(ene) a több és a más. Az elégedetlen és az elégedetten boldog ember között az a különbség, hogy amíg a boldog emberek is vágyakoznak valami után, szeretnének valamit, és törekszenek valamire, meg van az a képességük, hogy türelmesek legyenek, ne rágódjanak a múlton és ne aggódjanak a jövő miatt.

• Aggodalom helyett a probléma megoldásába fektetnek energiát

Az aggódás és a (túl)agyalás egy olyan mókuskerék, ami sok energiát elvesz, le is foglal minket, de nem vezet sehová. Maximum oda, hogy rosszabbul érezzük magunkat, és újabb problémákat kreálunk. A pozitív emberek arra törekszenek, hogy amin lehet, azon változtassanak. Praktikusan állnak hozzá a dolgokhoz, és legjobb tudásuk szerint cselekszenek.

• Könnyen megbocsátanak, maguknak (is)

Nem nehéz magunkat hibáztatni, másokat pedig annál könnyebb. Hányszor fordul elő, hogy utólag szapuljuk magunkat: ‘ezt nem így kellett volna’, ‘már megint jól elszúrtam’, ‘milyen tökfej vagyok’ stb. Hibát mindenki követ el, és a legjobb, amit tehetünk: levonni a tanulságot és tanulni belőle. Legközelebb majd másképp. A boldog emberek nem pazarolják idejüket és energiájukat arra, hogy magukat vagy másokat ostorozzanak.  Elvégre is emberből vagyunk: követünk el kisebb-nagyobb hibákat, és nem mindig cselekszünk valami haj’ de bölcsen. A boldog emberek empatikusak, a nagyobb képre figyelnek. Tudják, hogy senki nem tökéletes, a hibák pedig azért vannak, hogy tanuljunk belőlük.

1C24E187-E1E2-40B2-A033-0D333CB79547
  • Save

• Könnyen és szívesen nevetnek

A nevetés gyógyszer, szokták mondogatni. A derűs, boldog emberekből könnyen árad, s nem is kell, hogy valami különleges történjen hozzá. Elég, ha meglátnak egy gyereket önfeledten kacagni, vagy valaki egy vicces megjegyzést tesz. A boldog emberek képesek arra, hogy megéljék a spontán boldogságperceket és örömöket.

• Pozitív emberek társaságában töltik az idejüket

Egy kutatás kimutatta, hogy annak az öt embernek az átlagává válunk, akikkel a legtöbb időt töljük együtt, akikkel a leggyakrabban érintkezünk. Éppen ezért nem árt megválogatni a társaságunkat. Ami engem illet, az utóbbi években egyre allergiásabb lettem a panaszkodókra, kárörvendőkre, elégedetlenekre, a pohár-mindig-félig-üres emberekre. Kerülöm is őket, amikor csak lehet. Ha pedig nem, akkor különböző technikákat igyekszek alkalmazni, hogy megvédjem magam a belőlük áradó energiától. A pozitív emberek tudják, hogy az energia ragadós, így gondosan megválogatott baráti körükben csak hasonlóan pozitív, optimista és kiegyensúlyozott embereket engednek be. Bye-bye panaszzsákok, borúlátók, pletykások, kéretlen kritikusok, nem viccesen cinikusok. Welcome derűlátóak, lelkesek, energikusok, s mind azok, akik szeretik és értékelik az életet.

• Igazán és mélyen szeretnek 

Nem számít, hogy kit: legyen az gyermek, társ, szülő vagy barát(nő). Akárki legyen is az, mélyen, őszintén szeretik és elfogadják azt a személyt. Ez önmagukra is érvényes. A boldog emberek nem félnek ’emberinek’ mutatkozni, nem akarnak tökéletesek lenni. Jó és kevésbé jó oldalaikkal fogadják el magukat és másokat. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha önzetlenül, feltételek nélkül szeretünk.

• Örömmel terveznek

Legyen az egy baráti talákozó, egy kirándulás vagy egy kellemesen semmittevős hétvége, a boldog emberek izgatottan, örömmel tervezik meg és várják azt. Most nyugodtan lehet antiszociálisnak nevezni, de ma reggel rendesen vidáman ébredtem, abszolút semmilyen tervvel vagy kötelezettséggel. Időnként nagyon tudok örülni az ilyen napoknak. Okés, takarítgattam egy kicsit, közben hangoskönyvet hallgattam, horgoltam is egy kicsit, ábrándozgattam, kávéztam, és közben rám jött ennek a posztnak az írhatnékja. Mellesleg a tévében most kezdődött el a Last Samurai, amit már legalább háromszor láttam, de most sem hagynám ki.

7A8A3664-BD6A-4059-A25F-CB60D5B376DD
  • Save

• Ki tudják magukat élni valamiben

Írás, festés, főzés, szerkesztés, alkotás. Siker a munkában, családi életben vagy a tanulmányokban. Vagy hogy sikerült megküzdeni egy nehezebb periódussal, kihívással az életükben. Bármi legyen is az, a boldog embereket egészséges büszkeséggel és elégedettséggel tölti el amikor azt érzik, hogy valami olyasmit tettek, ami által többek és jobbak, mint korábbi önmaguk. A boldog emberek konstatálják és megünneplik sikereiket mindenféle álszerénység, lelkiismeret-furdalás vagy fellengzősség nélkül.

• Gyakorolják a hálát és a köszönetet

Ez nem csak azt jelenti, hogy észreveszik az ‘ajándékokat’ és jó dolgokat, amit az élettől kaptak és kapnak, hanem azt is, hogy tudják, melyek azok a dolgok, amelyek rosszabbul is alakulhattak volna. Rendszeresen emlékeztetik magukat arra, hogy milyen szerencsések, és mennyire nem szabad dolgokat, embereket maguktól értetődőnek venni.

• Nem csinálnak a bolhából elefántot

Vagyis: nem húzzák fel magukat apróságokon. Van egy mondás, miszerint ‘choose your battles wisely’, ami körülbelül annyit tesz, ‘bölcsen válogasd meg csatáidat’. Nagyon sok energiát és bosszúságot meg lehet spórolni azzal, ha szelektívek vagyunk frusztráció-forrásokat illetően. Mi értelme azon fortyogni, hogy tele van a parkoló, nem barátságos a pénztáros vagy megint késik a vonat? Pontosan: nem sok.

• Ritkán unatkoznak

A boldog és kiegyensúlyozott emberek jellemzője az energikusság és a kíváncsiság. Nem okoz nekik gondot, hogy lekössék magukat, testileg, szellemileg. Az ‘unalom’ szó egyszerűen nem szerepel a szótárukban.

• Gondoskodnak magukról

Mindannyian tudjuk, hogy milyen fontos gondoskodni magunkról: odafigyelni szükségleteinkre, és egészségesen önző módon magunkat tenni az első helyre. (Ezt mintha leírni vagy kimondani sem illene, pedig így van.) Self-care. Self-love. Manapság meglehetősen divatos szlogenek. Még akkor is, hogy ha valamilyen egészségügyi vagy más jellegű problémával küzdenek, a boldog emberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legjobban bánjanak magukkal és legjobb formájukat nyújtsák. 

Te ismersz valakit, akikre ez jellemző? S Te mit teszel annak érdekében, hogy boldog és kiegyensúlyozott légy? 

 

Hirdetések

Hozzászólás