• Save

Miért jó (és érdemes) olvasni?

Egyik kedvenc időtöltésem az emberek figyelése. Utazás közben, a villamoson, a vonaton, a repülőgépen, kávézás közben az ablakon kibámulva – valahogy ilyenkor hajlamos vagyok elfelejteni, hogy engem is látnak -, az utcán, a postán, a boltban vagy a megállóban várakozva. Valami miatt azok vonzzák magukhoz a tekintetemet, akik zenét hallgatnak – még jobb, ha alig feltűnően táncolnak hozzá vagy alig hallhatóan dúdolnak – és akik olvasnak. Az utóbbi esetben mindig próbálom kideríteni, hogy éppen mit, és apró mosolyt csal az arcomra, ha egy általam ismert könyvről van szó. Ilyenkor csak nehezen tudom megállni, hogy ne elegyedjek szóba az illetővel.

Legutóbb, amikor Bristolba utaztam, mégis sikerült társalognom egy kolléga-olvasóval. Miután mindenki elfoglalta helyét a fedélzeten, tettem, amit illik: hátizsák az előttem lévő ülés alá, biztonsági öv bekapcsolva, ásványvíz és telefon mellettem, kezemben az éppen aktuális útravaló: Carlos Ruiz Zafón: The Shadow of the Wind című regénye. Már egy ideje készültem rá, hogy elolvasom, de valahogy nem került rá sor. Az utazás és a vakáció azonban valahogy kihozza belőlem a könyvmolyt. A vonaton el is kezdtem, a reptéren való várakozás közben folytattam, és még előttem állt egy két és fél órás repülőút, amelyre további oldalak elfogyasztását terveztem. Természetesen nem túl feltűnően szemrevételeztem az utasokat is. Legtöbben telefonjukon pötyörésztek, volt, aki szenderegni próbált, mások hangosan osztották meg  élményeiket egymással, volt, aki zenét hallgatott, és néhányan magazint lapozgattak vagy olvastak. Az utóbbiak táborába tartozott a folyosó másik oldalán – ez gyakorlatilag ötvent centit jelent – ülő fiú is. Oda-odapillantván igyekeztem kideríteni, hogy mi a kezében lévő könyv írója és címe. Fehér borító, kék rajz, kék betűk. Micsoda? Ez nem lehet igaz. Carlos Ruiz Zafón? The Angel’s Game? Mielőtt meggondolhattam volna magam, meg is mutattam a szóban-forgó fiatalembernek, hogy bizony én is ugyanattól a szerzőtől olvasok. Mint kiderült, az ő könyve történetben az enyémnek az előzménye. Ezek után pedig már egyáltalán nem esett nehezünkre tovább társalogni.

0E1A1F73-64D0-4C22-BCDC-B53AB3A15ACF
  • Save
Olvasni mindig is szerettem. Általában olyan könyveket, amiket nem tuszkoltak rám kötelezőként, hanem én választottam ki őket vagy ők választottak ki engem. Kiskoromban elsősorban állatokról szóló olvasmányokat fogyasztottam: mindent Geral Durrelltől, David Attenboroughtól és Vera Csaplina, szovjet írónőtől. Akkoriban biológusnak, természetfotósnak, ornitológusnak készültem. Azt hiszem, ennél bővebb magyarázatra nincs is szükség a fenti válogatáshoz.

Sajnos, sem az általános iskolai, sem a gimis kötelezőkből nem tudok egyet sem említeni, ami megfogott volna vagy nosztalgikus olvasói emlékeket ébresztene bennem. Azt tudom, hogy művészettörténetes időszakomban sokáig vadásztam Gauguin naplójára, amit végül egy Amszterdamban tett látogatás alkalmával sikerült is megszereznem. Az egyetemi évek alatt kötelezőkben nem volt hiány, de ami nekem hiányzott, az az ’emésztésre’ szánt idő volt. Nem vagyok ugyanis egy gyors-olvasó típus. Az sem, aki leteszi az egyik könyvet és már kapja is elő a másikat. Szeretem őket alaposan megrágni, le-letéve elgondolkodni rajtuk, jegyzetelni belőlük, és ha kell, másodszorra is elővenni őket. Minderre az egyetem alatt nem jutott idő. Valamint egy-két műre nem is voltam még megérve. Szerintem évekbe és sok-sok kóstolgatásba telik, mire az emberlányának kialakul az irodalmi ízlése. Ez utólag nem baj, mert most, felnőtt fejjel, pontosan tudom, hogy milyen műfajt, melyik szerzőket szeretem, és szabadon válogathatok belőlük.

EAB0D0CF-F28F-47DF-B86A-CD342BF7AD3F
  • Save
Az évek során felfedeztem és megismertem azokat az írókat, akik valami miatt rezonálnak velem. Jodi Picoult (manapság már nem annyira, mint tizenöt évvel ezelőtt), Donna Tartt, Kirstin Hannah, David Levithan, Paul Auster, Justin Cronin, Corey Taylor (igen, az a Corey Taylor), csak hogy néhányat említsek a kedveltjeim közül. Ez nem azt jelenti, hogy másoktól nem olvasok, mert ha beteszem a lábam egy könyvesboltba, szinte elkerülhetetlenül és ismeretlenül elcsábít egy borító vagy egy cím, és olyankor nem is állok ellen. Emellett vannak olyan forrásaim, akik mindig tudnak naprakészen ajánlani valami újdonságot vagy majd’ elfeledett klasszikust. Szóval, igen. Valahol igaz az a mondás, hogy ‘too many books, too little time’. Lehetetlenség mindent elolvasni, de hogy olvasni jó, az kétségtelen. Mára pedig már az is bizonyított, hogy számos jótékony hatása van. Nézzük röviden, hogy melyek is azok:

• csökkenti a stresszt

• segít az elalvásban

• edzésben tartja az agyunkat

• fejleszti az analitikus és kritikus gondolkodást

• segít tudásra szert tenni

• gazdagítja a szókincsünket

• segít a fókusz és a koncentráció hatékonyabbá tételében

• formálja a jellemünket

• empatikusabbá és elfogadóbbá tesz

Az kétségtelen, hogy egy jó történetbe nagyon bele tud merülni az ember. Engem például bizonyos könyvek úgy beszippantanak, hogy teljesen elfelejtem, mi történik körülöttem. Az is előfordul, hogy összeráncolt homlokkal – ilyenkor nem mérges vagyok, csak nagyon koncentrálok – szurkolok egy-egy szereplőnek, és ha nem úgy alakul a történet, ahogy szeretném, akkor egy kiadós sóhaj kíséretében szünetet tartok, és emésztem az olvasottakat. S hát kivel ne fordult volna elő, hogy elpityerintette magát? Velem már megesett, nem is egyszer. Például amikor Ben Elton: Two Brothers-ét olvastam vagy Anthony Doerr-től az All the Light We Cannot See-t. (Zárójelben jegyzem meg: remélem, hogy ez utóbbit megfilmesítik majd. Ez érvényes Donna Tartt: The Goldfinch-ére is.)

03E7DAD0-3E3C-4F14-8E43-F45DABCF3C08
  • Save
Most pedig befejezés képpen lássuk, következzék egy kis ajánló azokból a könyvekből, amelyeket az elmúlt hetekben olvastam. A lista teljesen szubjektív. Hátha sikerül valamilyen újdonsággal szolgálnom.

Jonathan Livingstone Seagull by Richard Bach, magyarul Jonathan, a sirály címen jelent meg. Egy gyönyörű dizájnnal és tartalommal rendelkező applikáció is tartozik hozzá, amelyen keresztül Jonathan rajongói oszthatják meg történeteiket.

Every Day by David Levithan, amely magyarul Nap nap után található meg a könyvesboltokban. Meg is filmesítették, és mint az gyakran megesik, véleményem szerint a könyv most is jobb.

The Crow Girl by Erik Axl Sund, egy svéd thriller a műfaj kedvelőinek.

Tegnap este pedig elalváshoz kiválasztottam a Scribd hangoskönyv ajánlatából The German Girl, ami már az első fejezet után annyira magával ragadott, hogy be ‘kellett’ szereznem írott változatát is.

S mivel alapvetően érdeklődő természetű vagyok, az elmaradhatatlan kérdés: Te mit olvasol éppen?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hirdetések

Hozzászólás