Harmóniában önmagaddal

Szívesen olvasom más bloggerek írásait, elsősorban holland és angol oldalakon. Számomra mindig érdekes ilyen módon belepillantani más írni-szeretők világába: mi foglalkoztatja, motiválja őket, hogyan látják a világot. Mondhatnánk, hogy az Instagram mellett a blogok jelentik második inspirálódási forrásomat. 

Az utóbbi időben nem voltam jól. Lehet, hogy ebből a külvilág nem sokat vett észre, de belül éreztem, hogy változtatnom kell, mert ez így nem jó. Úgy éreztem, mintha egész nap robotpilótára kapcsolva végeztem volna a dolgomat: ment minden a maga útján, de nem igazán leltem benne kedvem, az örömről, a kreativitásról, a motivációról és az inspirációról nem is beszélve. Ez és az ezzel járó tünetek, amelyekről egy következő blogposztban írok majd, egy kicsit megijesztettek és elgondolkodtattak. Főleg azért, mert jól tudom, hogy milyen az, amikor összhangban vagyok magammal, és úgymond minden a helyén van. Ezen azt a harmóniát értem, amikor jól érzem magam a bőrömben, amikor a napok túlnyomó részét a ‘flow’ jellemzi. Olyankor energikus, életvidám, pozitív, megértő és türelmes vagyok, és örömöt okoznak az élet apró dolgai (is).

Nem furcsa hát, hogy amikor nem érzem jól magam, felteszek magamnak néhány kérdést: Mit csinálok rosszul? Mit csinálhatnék jobban? Honnan van ez a hiányérzet?) Ilyenkor szoktam a témához kapcsolódó cikkeket, személyes tapasztalatokon alapuló írásokat olvasni. Így bukkantam Willemijn blogjára, és az azon posztolt cikkre, amelynek címe: In harmonie met jezelf, vagyis ‘Harmóniában önmagaddal’. Az ott olvasott gondolatokat szeretném most megosztani, saját meglátásaimmal és tapasztalataimmal kiegészítve.

Biztos vagyok benne, hogy Charlie Chaplin neve mindenkinek ismerősen cseng. Azt azonban talán kevesen tudják, hogy Chaplin  a hetvenedik születésnapján írt egy verset: As I began to love myself. Alapjában véve nem vagyok egy versolvasó, de Chaplin költeménye egyike a kivételeknek. Hogy miért? Mert szerintem szépen és egyszerűen  emlékeztet minket arra, hogy milyen is az, amikor úgy élünk, ahogyan valójában élni szeretnénk. Ez elméletben könnyebbnek hangzik, mint gyakorlatban. Azt is tudom, hogy ez egyfajta luxus probléma, és meg tudom érteni, ha néhányan csak legyintenek olyan na-ennek-sincs-jobb-dolga-mint-ilyeneken-filozofálgatni módon.

06DA4639-2639-4E54-9E51-7B40D5ECA8B3

Alapjában véve elégedett vagyok magammal és az életemmel. Elvégre is aránylag fiatal vagyok, van szerető családom, kedves barátaim, kedvelt elfoglaltságaim, és még sorolhatnám. Időnként azonban rám köszönt az az érzés, mintha valami hiányozna, mintha nem abba az irányba haladnék, amelybe szeretnék. Ezt általában a gyomromban érzem először, de a fejem meggyőz, hogy panasznak helye nincs, elvégre is minden rendben van. Ego versus intuition. Kitartó, kötelességtudó, empatikus, csalódást nem okozni akaró leány lévén menetelek tovább, miközben egyre jobban eluralkodik rajtam az a valami-még-sem-jó érzés, amit természetesen hessegetek tovább. Aztán csodálkozok azon, hogy reggelente gyomorgörccsel ébredek, teszek-veszek, miközben tudom, hogy jól kellene éreznem magam, de valahogy még sem sikerül. Kételkedek magamban, s persze annál görcsösebben igyekszek, de ez mit sem segít. Majd jönnek a pánikrohamok, ami nálam biztos jele annak, hogy ideje egy kicsit elgondolkodni, és néhány dolgot alaposan megvizsgálni.

Valahol egyetértek azzal, hogy egy leckét addig kapunk, amíg meg nem tanuljuk, amit meg akar nekünk tanítani. Egy alapos leckét kaptam már olyan nyolc-kilenc évvel ezelőtt (erről bővebben a Lepketánc fejezeteiben), de úgy látszik maradt néhány fejezet, amit időnként át kell ismételnem. Például meg kell tanulnom kimutatni, kimondani és megélni az érzéseimet. Meg kell tanulnom elereszteni a nem szabad hibáznom, csak a tökéletes felel meg hozzáállást. Meg kell tanulnom (idejében) nemet mondani, és egészséges egoizmussal azt csinálni, ami és amikor nekem jó, és nem azt, amit mások elvárnak. És meg kell tanulnom elhinnem, hogy aki szeret, az így is szeret és szeretni is fog. Sőt, ha lehet, még jobban. A lista ennél hosszabb, szóval nem kizárt, hogy erre szánok majd egy külön blogposztot. Különben meg nem lepne meg, ha az itt leírtakban néhányan magukra ismernek. De most térjünk rá a lényegre, és a címben megfogalmazott témára.

Hogyan élhetünk a harmóniában önmagunkkal?

1.Merj sebezhető lenni 

Valószínűleg többen ismerik Brené Brown: The Power of Vulnerability (A sebezhetőség ereje) című könyvét. A mai modern világban azt az üzenete kapjuk, hogy nem szabad gyengének, sebezhetőnek lennünk, sőt, még annak tűnnünk sem.  Mi pedig kényszeresen igyekszünk ennek megfelelni. Brown ezzel nem ért egyet. Szerinte az emberi kapcsolatok ‘normális’, igazi tartalommal rendelkező működéséhez engednünk kell, hogy valódi mivoltunkban lássanak minket. Valódi mivoltunkhoz pedig hibáink, gyengeségeink, sebezhetőségünk is hozzátartozik. Azt hiszem, blogposztjaimból kiderül, hogy közel sem vagyok tökéletes, vannak kétségeim adottságaimmal, képességeimmel kapcsolatban, s habár a kiegyensúlyozottságra törekszem, vannak időnként érzelmi hullámvasutak. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Mindannyian hajlamosak vagyunk felvenni a minden-rendben-minden-okés maszkot, mert nem merünk cenzúrázatlanul önmagunk lenni, aztán azon kapjuk magunkat, hogy azonosultunk egy szereppel, amelyek nem is mi vagyunk. Szóval, mi lenne, ha megtanulnánk kimondani, hogy hogy is vagyunk valójában, és mi foglalkoztat minket igazán? Még akkor is, ha valaki pusztán illemből vagy megszokásból dob nekünk Hogy vagy, mi újság?-ot.

2. Hagyd abba az összehasonlítgatást

Ha mindenki egy kicsit is merne kevésbé tökéletesnek mutatkozni, akkor hamar rájönnénk, hogy a szomszéd fűje nem mindig zöldebb. Másoktól tanulni, mások által inspirálódni, példaképeket választani jó dolog. Magunkat folyamatosan másokhoz mérni és hasonlítani kevésbé az. Komolyan mondom, hogy meg szoktam lepődni, amikor olyanokat mondanak nekem, hogy ‘úgy felnézek rád’, ‘olyan ügyes vagy’, ‘olyan pozitív meg energikus vagy’, ‘olyan jó, hogy te tényleg figyelsz az emberre’, ‘de jó neked, hogy így beszélsz hollandul’ stb. Okés, aláírom. Biztos nem véletlenül mondja, aki mondja.   Jól is esik, ha emlékeztetnek az ilyenekre. Az összképhez hozzátartozik az is, hogy vannak gyenge pontjaim, hibáim, dolgaim, amelyeknek néha abszolút nem örülök, és vannak vágyaim, álmaim, amelyek olykor-olykor elérhetetlennek, lehetetlennek tűnnek. Vannak korlátaim. Vannak kétségeim. Amit azonban igyekszek megtanulni az az, hogy a lehető legnagyobb harmóniában éljek önmagammal, és leszokjak arról, hogy másokhoz mérjem magam. Mindig találhatunk olyan embereket, akik előrébb járnak az életben, bármit jelentsen is az ‘előrébb’. A kérdés azonban az, hogy boldogabbak leszünk attól, ha egyfolytában másokat figyelünk, ahelyett, hogy a magunk útján a magunk tempójában haladnánk? Nem hiszem.

CA044B03-509E-4FC5-8733-4346F60EE0E5
illusztráció: Mel Bautista

3. Légy elfogadó és elnéző

Másokkal, de elsősorban önmagaddal szemben. Akkor vagy igazán ‘gazdag’, ha szereted, aki vagy és el tudod fogadni erős és gyengébb oldalaidat. Elvégre is emberek vagyunk, nem? Vannak bájaink, furcsaságaink. Ettől vagyunk azok, akik vagyunk. Ez pedig teljesen rendben van. Titokban mindannyian a szeretetet, a kötődést, az elfogadást keressük, és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez önmagunkkal kezdődik.

4. Egy kis önvizsgálat

Általában ‘külső’ dolgokban keressük a boldogságot vagy hibáztatunk valakit, valamit a bennünk keletkező kellemetlen érzésekért. Hányszor esik meg, hogy automatikusan átvesszük valakinek a rossz hangulatát, egy máskor ártalmatlannak ható megjegyzés elrontja a napunkat vagy ránk ragad a stressz? Ilyenkor bosszankodhatunk azon, hogy már megint miért esik ez meg velünk, vagy elgondolkodhatunk azon, hogy miért reagálunk úgy, ahogy. Az önvizsgálat következetes alkalmazásával megtanulhatunk számunkra kedvezően kezelni helyzeteket.

5. Bízz a megérzése(i)dben

Erről már írtam egy külön blogposztot is, és habár közhelyesen hangzik,  valószínűleg nem véletlenül említi meg az intuíció fontosságát Willemijn a blogján. Az intuíció azt jelenti, hogy érezzük (ki a gyomrában, ki a mellkasában), mi az, ami jó nekünk és mi az, ami nem. El lehet hessegetni, lehet ignorálni, de az esetek többségében kiderül, hogy bölcsebb dolog rá hallgatni. Az intuíció tulajdonképpen egy eszköz, ami mindig és mindenhol a rendelkezésünkre áll. Érdemes hát fejlesztenünk és használnunk. Hogy hogyan? Ide kattintva olvashatsz róla bővebben.

Most pedig a cikk zárásaként egy kérdés:

Te mikor vagy harmóniában önmagaddal?

 

 

Hozzászólás