Szilveszter Mallorcán

Nem egyszer ünnepeltem már az év utolsó napját külföldön, de ezen az éven – vagyis azóta már a tavalynak számító 2018-ban – utaztam először decemberben Mallorcára. Nevezhetjük telelésnek vagy nyaralásnak, habár érzésem szerint egyik sem állja meg igazán a helyét. Elvégre is az ember-lánya télen nem nyaral, ugyanakkor a telelés sem helytálló, hiszen ezen a csodálatos szigeten még ilyenkor is tizenöt-húsz fok körül van a hőmérséklet napközben. Maradjunk egyszerűen annyiban, hogy december 28-án felkerekedtem egy kis karácsony utáni kiruccanásra.

Nagyon-nagyon vártam ám. Hetek óta számoltam a napokat, ajándékokat vettem, tervezgettem, csomagoltam, és a lelkesen izgatott készülődés közepette nem egyszer felidéztem magamban a júniusban ott töltött napokat. Kíváncsi voltam, vajon milyen lesz hat hónap után újra megérkezni. Mivel Debrecenből egyelőre nincs közvetlen járat Palmára, ezért először Budapestről Baselbe repültem, majd onnan tovább szárnyaltam Mallorcára. A gép tele volt, és ebből arra következtettem, hogy nem csak én vágyódtam egy kis napsütésre. Szeretek repülni. Valahogy kikapcsol. Általában bekuckózok, előveszek egy könyvet vagy egy letöltött filmet (ebben az esetben a Birdbox és a The Guersney Literary and Potato Pie Society volt kéznél), és átadom magam az utazás örömének. Az út zökkenőmentesen zajlott, s habár ők biztos nem olvassák a blogomat, utólag is szeretném megköszönni az Eurowings pilótáinak, a három Stefannak, hogy két óra helyett másfél óra alatt elrepítettek a Baleár-szigetek gyönyörű fővárosába.

A reptér épületéből kilépve bizony össze kellett magamon húzni a kabátot. Fél kilenc felé járt az idő, és habár napközben meleg lehetett, estére érezhetően lehűlt a levegő. Annyi baj legyen! Szívesen fázok egy kicsit a pálmafák alatt, ha arról van szó. Laci és Maria már vártak, és együtt mentünk haza, ahol Isabel fogadott a rá jellemző túláradó szeretettel. Azt már itthon elhatároztam, hogy bár a köztünk zajló kommunikáció elsődleges nyelve az angol, amennyire csak lehet, fejleszteni fogom bimbózó spanyol tudásomat. Még a tankönyveimet is vittem. Amilyen kis stréber vagyok, nem tartottam kizártnak, hogy házi feladatot is fogok csinálni, és biztos voltam benne, hogy ebben Isabel szívesen asszisztál majd. S ki tudja? Lehet, hogy egy-két tipikusan mallorcai kifejezés is ragad majd rám.

Az első estét családi körben töltöttük: finom vacsora egy bőséges tapas felvonulás képében, ettünk-ittunk, beszélgettünk. Hogy milyen jól telt a karácsony, milyen jó újra látni egymást, és természetesen szóba került a szilveszterezés is. Nem tudtam, hogy Mallorcán mi az óévet búcsúztató szokás, és alig vártam, hogy megismerkedjek az ottani módival. Előtte azonban – hangzott el –  vasárnap kirándulunk.

E3E6627E-75FD-4623-B878-18158798F2ED
Colónia De Sant Jordi
444BEE45-460E-4F00-88EC-CBFF5C4DB2BD
Ajtó
7DAE6D68-E649-4F88-80D7-10736950D2F2
Colónia De Sant Jordi
7A004B69-C138-4603-B147-DB753359E06A
Tenger
A17D853E-B27D-494E-BBBA-64220FB7D403
Colónia De Sant Jordi
6C8C59D4-6C80-416D-9648-F3E0D8E6F75A
Colónia De Sant Jordi

Így történt, hogy másnap délelőtt felkerekedtünk, hogy a napot Colónia De Sant Jordi strandján töltsük. Öt fős csapatunkhoz csatlakozott a bővebb család néhány tagja is, így végül kilencen vettünk részt az excúrsionon. A nap szürke égbolttal és kissé hűvös idővel indult, később azonban előbújtak a melengető sugarak, és egyre-másra kerültek le a kabátok, pulóverek. El sem tudom mondani, mennyire jó (és hihetetlen) volt mezítláb gázolni a homokban, bámulni a szikrázóan kék vizet, a távolban meghúzódó, párába burkolt kisebb szigeteket. A strand ilyenkor sokkal csendesebb, mint a főszezonban, így nem okozott problémát, hogy találjunk egy ideális helyet a piknikezéshez. Egy terebélyes fa tövénél letáboroztunk és megterítettünk. Egy előző posztomban már írtam a mallorcai ételekről. Itt csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy minél többel ismerkedek meg, annál jobban szeretem: a minőségi, helyi alapanyagokat, az ízek egyszerű, de nagyszerű kombinációját. Nem nagyevő lévén számomra a tapas (éppen úgy, mint a sushi) mondhatnám, ideális. A mallorcaiak szeretnek az étkezésekről beszélni, és ez alól a Maria családja sem kivétel. S habár jómagam nem vagyok egy konyhatündér, de ha ott vagyok, mindig elkap a főzni és a recepteket kipróbálni akarás, amit magammal hozok haza is. Isabel és a család többi női tagja kitűnő háziasszonyok, és készségesen osztanak meg recepteket, konyhai trükköket. Talán a tenger illata, talán a napsütés tette, de ahogy megkóstoltam a Mima által készített cocarroit, csak arra tudtam gondolni, hogy ‘Istenem, ez mennyire !’

6119050B-F029-4A7E-9FC5-DDFE1663C86D
Happy News olvasás a tengerparton
7B06A348-17BC-4577-836D-41A77F8CE977
Me and my shadow

A délután lazán és kellemesen (á la lazy Sunday) telt: heverésztünk a napsütésben, beszélgettünk, sokat nevettünk, kagylót gyűjtöttünk, a vízbe is belemerészkedtünk, és a kutyák is kedvükre szaladgálhattak. Ki gondolta volna, hogy valaha így fogom tölteni az év utolsó előtti napját? S ha már itt járunk, természetesen szóba került az is, hogy hogyan fogunk szilveszterezni: otthon, családi körben, tizennyolc vendéggel. Kell majd egy kis logisztika, hogy mindannyian elférjünk, de ahogy azt az angolok mondják: the more, the merrier. Isabel már megtervezte a menüt. Este hozzá lát is majd a főfogás, a zarzuela de pescado y marisco elkészítéséhez. Azt is elmondta, hogy másnap délelőtt magának szeretné a konyhát, s mi majd estefelé segíthetünk a nappali átrendezésében és az asztal megterítésben. Kilenckor pedig kezdődhet a parti!

Ha valaki szereti a halat és a tenger gyümölcseit, akkor a zarzuela de pescado y marsicot nem szabad kihagyni. Kétlem, hogy itthon hitelesen el lehetne készíteni, hiszen az alapanyagok frissen érkeznek a tengerből, Isabel pedig pontosan tudja, hogy a piacon melyik árusnál kapható a legjobb kagyló, garnélarák, tintahal, és minden egyéb tengeri fenségesség. Amikor először jártam a Mercat de l’Olivar piacán, meglepett, hogy mennyi minden él a vízekben, és azok közül mennyi minden ehető. Annak ellenére, hogy a hollandok sem válogatósak, ha tengeri étkekről van szó, délen sokkal gazdagabb a kínálat. De visszatérve a zarzuelahoz. A hozzávalókat alaposan meg kell tisztítani, majd fűszerekkel fel kell tenni néhány órára lassú tűzre rotyogni, hogy az ízek jól összeérjenek. Másnap ki kell szedni a belőle a tengeri mütyüröket, a levét pedig újra fel kell főzni. Nekem, mint kuktának, az a feladat jutott, hogy amíg a lé fő, szépen szétválogassam a kagylókat,rákokat, elrendezgessem őket egy tálban, és egy mozsárban friss petrezselymet dolgozzak össze pirított mandulával. Az utóbbihoz kellett egy kis izommunka és türelem, de az illat, ami a mozsárból áradt, valami fantasztikus volt. A mandulás-petrezselymes paszta kerül befejező mozdulatként a levesbe, és valami egészen különleges ízt kölcsönöz neki. Tálaláskor hajszálvékony pirított kenyér jár hozzá, hogy legyen mivel mártogatni. De nem is szaporítom a szót, íme egy kép az eredményről:

5E47DE54-D859-48E2-8236-04088E01967D
Készül a zarzuela
305E744D-BEBA-461C-8E03-8078894CD953
És voilá, zarzuela de pescado y mariscos
1848162D-5FA5-4137-861E-02AE3C808050
Zsuzsi kagylót válogat

Az est legizgalmasabb pillanata kétségtelenül az éjfél volt. Tudom, ez mindenhol így van. Mallorcán azonban ehhez egy különleges hagyomány fűződik: a tizenkét szőlőszem, vagyis a doce uvas. Ez gyakorlatban ez a következőképpen fest: jóval éjfél előtt mindenki kap tizenkét szőlőszemet egy kis pohárban. A profik kimagozzák és szépen felsorakoztatják őket. A totál amatőrök, mint én, csak néznek, hogy mit is kell majd itt csinálni. Nos, először is megkeressük azt a csatornát, ahol élőben látható Madridból a szilveszteri közvetítés. A Puerta del Sol-on ilyenkor többezres tömeg várja az évváltást, pezsgővel és szőlőszemekkel felfegyverkezve. Ahogy múlnak a percek, mindenki egyre izgatottabb lesz – tényleg, komolyan, nem kicsit -, s amint az óra elkezdni kongatni az éjfélt, lehet szájba kapkodni a szőlőszemeket. Minden kongatásra egyet: un, dos, tres, és így tovább. Be kell valljam: igazán igyekeztem, de annyira nevettem – ennek az asztalnál uralkodó emelkedett hangulat volt az oka -, hogy ötnél nem jutottam tovább. Sebaj, egy kezdőtől ez sem rossz.

25E4A44C-7C56-4B4B-B55C-55BCDF808131
Ready, steady, start!
41F88033-767B-4F86-8A4E-88577D52D991
Live from Madrid

A pezsgős koccintás már sokkal jobban ment, és az est hátralévő része is nagyon jó hangulatban telt. Olyan fél három körülre mindenki kellemesen kiszórakozta magát, s eljött az ideje, hogy elköszönjünk egymástól. Nekünk másnap korán indult a gépünk Bristol felé (bye-bye napsütés, üdv hűvös Anglia), így bölcs gondolatnak látszott aránylag időben ágyba bújni. A csapat fiatalabb tagjai a város felé vették az irányt, ahol minden bizonnyal parti hangulatban folyt az óév búcsúztatása és az új év köszöntése, az idősebbeket pedig otthon várta a pihenés. Ahogy ott álltam gracias-okat és jókívánságokat mondva és fogadva, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó, hogy eljöttem és itt tölthettem ezt a pár napot. Mikor térek vissza? Nem tudom. De hogy ez a telelés-nyaralás emlékezetes marad, az biztos. Még egy dolog, ami felkerül a thankful listámra:-)

Hozzászólás