• Save

Téli emlékek Hollandiából

Telenként sok hollandos pillanatom szokott lenni. Például most, az ünnepi asztal mellett is felemlegettem az ottani emlékeket, azokból pedig van bőven. Azt hiszem, nincs ebben semmi különös, ha az emberlánya több mint egy évtizedet tölt egy másik országban. Nevezhetjük érzelmi honvágynak vagy nosztalgiának. A FLOW magazin – szintén holland hozománya életemnek – egyik cikke szerint a nosztalgia nem más, mint a múlt utáni honvágy. Akárhogy is, amint november közepe táján elkezdődik a Sinterklaasra (a holland Mikulás) való készülődés, követem a Sinterklaas-journaal adásait, pepernootjest sütök, és vissza-visszagondolok ottani létemre. Habár immáron hét és fél éve annak, hogy hazaköltöztem, a Hollandiában megszokott hagyományok életem részeivé váltak. Mondhatnám: sajátosan ötvözöm a két kultúrát. Spontán, erőlködés nélkül. Ez pedig nem lenne lehetséges emlékek nélkül. Ebben a cikkben ezekről szeretnék írni. Nem kronológiai vagy tematikus sorrendben, hanem ahogy jönnek.

Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy a Hollandiában töltött évek alatt hányszor esett a hó. Az ország éghajlatát tekintve ebben nincs semmi különös, de kétségtelenül kivételes hangulata volt azoknak a teleknek, amikor befagytak a csatornák, korcsolyát húztunk és faluról falura, városról városra szeltük a jeget. Emlékszem, hogy egy ilyen keményebb tél alkalmával én is jégre szálltam, és alig vártam, hogy elérjek a következő ‘megállóig’, és egy bögre warme chocolademelket (forró csoki) vagy erwtensoepot (holland szárazborsóleves, akkor az igazi, ha megáll benne a kanál) kortyolgatva felmelegedjek. Azt pedig sosem felejtem el, amikor Goudaból hazafelé biciklizve elkapott egy hóvihar. Úgy érkeztem meg az Over de Brug nevezetű törzshely-kávézónkba, mint egy didergő hóember. A tulajdonos, Ad, aki világot-látott tengerész volt, felvilágosított, hogy az ilyen jellegű átfázásra csak egy orvosság van: a forró puncs. Azon nyomban készített is egyet. Az adagot látva kissé meglepődtem. A pohár akkora volt, mint egy váza, s mint Ad elmagyarázta, a melengető ital csak akkor hat, ha forrójában, egyszerre hajtom fel az egészet. Szófogadó leányzóként úgy is tettem. Hogy felmelegedtem tőle, az biztos. Amire nem számítottam, az az volt, hogy egy negyed óra múlva már majd’ leragadt a szemem. Aludni akartam, semmi mást. A biciklimet a kávézó előtt hagytam, hazasétáltam – nem tudom, meddig tartott -, bedőltem az ágyba, és másnap délelőtt tízkor ébredtem fel. Miközben én puncsos álmomat aludtam, eltelt egy délután, egy este és egy éjszaka.

Néderlandiában a Sinterklaas megünneplése legalább olyan fontos, mint a karácsony. November közepén ‘De Heilige Man’ hajójával megérkezik Spanyolországból, holland földet érve átszáll fehér lovára, és attól kezdve minden hollandus Sinterklaas-lázban ég, kicsik és nagyok egyaránt. Így volt ez nálunk is. Összeült a család, és egy kosárból kihúztuk a neveket, s lehetett titokban készíteni az ajándékot. December 5-én este  izgatottan összegyűltünk és egy személyre-szóló, saját kezűleg írott versike kíséretében átadtuk egymásnak a meglepetést. Az ügyesebben egész projekt jellegű surprisezel (ejtsd hollandosan: szürpríze) rukkoltak elő, amiből ki lehetett találni, hogy mit rejt a nagy csomag. Egy chocoladeletter (csokibetű) pedig mindenkinek járt. Hollandiában Sinterklaas nem oszt virgácsot. Ki akarna december egyik legfontosabb napján ünneprontó lenni?

December 6-án Sinterklaas elhagyja az országot, és hajrá karácsonyi készülődés! Nekem az elsőször érdekes volt, hogy már aznap fel lehetett díszíteni a karácsonyfát. Itthon azt szoktam meg, hogy a fa állítása december 24-én történik, dehát minden országnak meg van a maga szokása. Mivel a valódi fenyő vásárlása Hollandiában környezetvédelmi okokból nem igazán divat, ezért maradt a műfenyő. Esztétikai érzéssel megáldott lány lévén valahogy nem tudtam egy zöldet elképzelni a lakásunkba, ezért addig jártam, amíg egy dekorációs boltban találtam egy fehéret. Mivel Hollandiában a szaloncukrot sem ismerik, ezért ‘csak’ díszek kerültek rá. A lakás különböző pontjaira pedig gyertyák és fények minden mennyiségben. Lekker gezellig!

Az giminkben is nagyon szerettem ezt az időszakot. Minden reggel, amikor beléptem a z épületbe, a portás karácsonyi kalapban és pulcsiban köszöntött, a tanáriban forró csoki és friss kávé illata fogadott, az asztalon pedig egész nap lehetett falatozni a gyümölcskenyeres, karácsonyi kekszes és bonbonos tálcákról. A tanítás természetesen lazábban zajlott, mert mindenki a karácsonyi koncert, valamint a karácsonyi tízórai (brunch) megszervezésével volt elfoglalva. Évek óta az volt a hagyomány, hogy minden évfolyam együtt tízóraizik a téli szünet előtti utolsó napon. A diákok maguk tervezték meg a menüt, állították össze a bevásárló listát és szedték be rá a pénzt. Amikor először vettem részt egy ilyen Kerst-ontbijton, nagyon meghatódott és büszke voltam egyszerre. Mire megérkeztem, a tanterem fel volt díszítve, a padok hosszú asztalokat alkottak,  gyönyörűen meg volt terítve, és a kínálat? Friss kenyér, mazsolás zsemle (krentebol), sajtok, sütik, muffinok, mini palacsinták, lekvárok, saláták, gyümölcslé, tea, bonbon. Mindenki az alkalomhoz illően volt öltözve, beszélgettünk, filmet néztünk, és amikor elérkezett az egy óra, közösen összepakoltunk. Mindig rengeteg étel maradt meg. Ezekből kis csomagokat készítettünk, és egy részét a személyzetnek ajándékoztuk, a többit pedig a diákok kiszállították valamelyik öregek otthonában vagy valamelyik segélyszervezet egyik központjába. A napot az aulában tartott karácsonyi koncert zárta, hiszen a gimnáziumunknak volt egy klasszikus és egy pop-rock zenekara is. Aztán az igazgató kellemes ünnepeket kívánt mindenkinek, és happy holidays!

Az első híres-neves téli-turisztikai esemény, amelyen részt vettem, az a Kaarsjesavond volt. A Cornel anyukája mondta, hogy azt feltétlenül látnom kell, mert gyönyörű látvány. Nem kellett messzire mennünk, hiszen Gouda mindössze 4 km-re volt tőlünk. A Kaarsjesavond akkoriban december minden második keddjén került megrendezésre, s ha magyarra lefordítjuk, annyit tesz: A Gyertyák Estje. Az elnevezés azóta módosult: Gouda bij Kaarslicht, és december második péntekén várja a holland és a külföldi látogatókat. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy melyik évben volt, de azt tudom, hogy rettenetesen hideg volt. Zuhogott a hó, és jeges szél fújt. Az a csontig ható fajta, amit a hollandok borzongva oostenwindként emlegetnek. Mi azonban eltökéltek voltunk, és alaposan felöltözve nekivágtunk az estének.

8A6A78C0-2448-4159-8376-A4494F110981
  • Save
Gouda, Kaarsjesavond
488F72D5-AA6D-4EFB-8197-A3A2DEB9D4DA
  • Save
Kivilágított karácsonyfák, Gouda

A Kaarsjesavond lényege, hogy amint besötétedik, Gouda belvárosában kikapcsolják a közvilágítást, és csak az ablakokban elhelyezett gyertyák adnak fényt. A piactér és a közepén álló városháza ilyenkor mesésen elbűvölő látványt nyújt. Az est fénypontja pedig az, amikor felzendül a kórus, és a hatalmas fenyőfán életre kelnek a karácsonyi fények. A fa évtizedek óta Gouda norvég testvérvárosából érkezik, mint jelképes ajándék. Emlékszem, ahogy több ezer emberrel álldogáltunk, és réteges öltözetem ellenére annyira fáztam, hogy csak arra tudtam gondolni: ha most nem szedek össze egy alapos tüdőgyulladást, akkor soha. Képes leszek valaha felmelegedni? Közben pedig a jeges szél által a szemembe csalt könnyeken keresztül bámészkodtam, és arról ábrándoztam, hogy mennyire jó lenne itt, a városháza terén lakni, és mindezt a kandallóval fűtött nappalimból, az ablakban álldogálva nézni. (Akkor még nem gondoltam, hogy pár évvel később Gouda közepén fogok lakni.) Az ünnepi műsor befejeztével sodródni kezdünk a tömeggel, és hálásan tértünk be az első kávézóba, hogy megjutalmaztuk magunkat egy tejszínhabos forró csokival.

Rietnek, Cornel anyukájának mindig is nagyon fontos volt a karácsony, főleg miután eladták haastrechti kávézójukat,s végre nem kellett az ünnepek alatt is dolgozniuk. Hollandiában a ‘fő’ karácsonyi nap a december 25-e. Ezt a napot általában a Cornel szüleinél töltöttük, kivéve amikor Magyarországra utaztunk a téli szünet idejére. Azt még a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy egy karácsonyt ‘otthon’, egyet pedig ‘itthon’ töltünk, és ehhez tartottuk is magunkat. Cornelnak is érdekes volt megismerkedni a magyar karácsonyi szokásokkal, és nekem is az ünnep holland változatával. Ő még sosem evett töltött káposztát vagy szaloncukrot, nekem pedig éppen annyira idegen volt a gourmettenezés. Mert ha december 25-e, akkor a Verkley család gourmettezett. Ehhez idejében ki kellett osztani a feladatokat, amire olyan két héttel karácsony előtt sor is került: ki veszi a húst, ki gondoskodik a zöldségekről, ki készít salátát, ki az ital felelős és ki a ‘desszertes’. A hollandokra jellemző, hogy nem főznek-sütnek nagy adagokat vagy sokat (még karácsonykor sem). Mindenből csak annyit vesznek és készítenek, amennyi azon a napon elfogy. Nem volt ez másként nálunk sem.

B367A9F2-FD9C-414D-B1B0-085448B47A8E
  • Save
Karácsonyi gourmettenezés

December 25-én délután három óra körül átmentünk a Cornel szüleihez, ahol lassan összegyűlt a család, ami tíz embert jelentett. Először kávéztunk, beszélgettünk és átadtuk az egymásnak ajándékokat. Mindig megegyeztünk egy adott összegben, és természetesen azt is kiszimatoltuk, hogy ki mit szeretne kapni. Öt óra körül elkezdtük a vacsorához való készülődést: a lányok a hozzávalókat szeletelték a konyhában, a férfiak pedig felszerelték a gourmet készletet. Holland szokás szerint pontban hat órakor asztalhoz ültünk, és az órákon át kulináris önkiszolgálás, mert én valahogy így láttam a gourmettenezést. (Türelmetlen embereknek abszolút nem ajánlom.) Cornel anyukája nem szeretett sütni, és kint létem alatt sem találkoztam olyan ‘háziasszonnyal’, aki hétvégenként vagy más alkalomkor két-három féle sütit készített volna, mint nálunk. Így desszertként általában fagylalt vagy tiramisu került az asztalra. Miután mindenki eltelt, összepakoltunk, és jöhetett egy csésze kávé karácsonyi bonbonnal. Ilyenkor már olyan kilenc óra felé járt az idő: tévéztünk, beszélgettünk. Természetesen nem feledkeztünk el a család magyar ágáról sem, és telefonon kívántunk kellemes ünnepeket. Akkor még nem volt Viber vagy Facebook, és leírni furcsa, hogy mindez vezetékes telefonon történt. Hát, igen, most mondhatnám öregesen, hogy akkor még más idők jártak.

Mi jut még eszembe a hollandiai telekről? Például az, hogy mennyire szerettem az esti órákban a goudai utcákon sétálni. Hollandiában nem szokás behúzni a függönyöket. Ezt egy dalban is megéneklik: ‘waar de gordijnen altijd open staan’. Valahol olyan meghitt volt betekinteni az ajtók, ablakok mögött zajló életekbe: a nappaliban játszó gyerekek, az ablakpárkányon szundikáló macska, az éppen vacsorázó család vagy egy öreg bácsika, aki a fotelben olvasgat. A csatornák mellett elhaladva pedig olyan varázslatosan mesés hangulata volt a vízen úszkáló, égőkkel díszített apró fenyőfáknak. Eszembe jut az oliebollentent (fánkos stand) felől áradó meleg fahéj- és vaníliaillat. Látom magam előtt a kipirosodott arccal, sálba burkolózott, biciklivel dolgukra pedálozó goudaiakat. Előttem van a Grand Café Centraal fagyallal díszített ajtaja, a hatalmas lámpás a bejárat mellett, és hogy milyen jó volt letelepedni a hosszú, tölgyfa olvasóasztalnál, és meginni egy csésze cappuccinot. A háttérben negyedóránként felzendült a városháza melodikus órája, ami re a Sint Janskerk harangja kontrázott rá. Egész szombat és vasárnap délutánokat tudtam ott tölteni, nem egyszer dolgozatokat javítva. Hiába, némelyik helynek olyan az energiája.

929014F7-EC1E-4A71-B077-FC099E6545B4
  • Save
Grand Café Centraal, Gouda
7392A5E9-D482-481C-BAC0-EFB4E345E959
  • Save
A kedvenc olvasóasztalom

Sokat áztam-fáztam, bicikliztem jégben, szélben, havas esőben, ami ellen nem védett se esőnadrág, se bélelt kesztyű. Reggelente borzasztóan nehéz volt felkelni és munkába indulni, mert fél kilenckor még sötét volt, tudván, hogy amikor fél négykor hazafelé veszem az irányt, már megint sötét lesz. Volt, amikor nagyon sokat megadtam volna egy zselés szaloncukorért, egy túró rudiért vagy egy szelet mákos bejgliért. Az is megesett, hogy megkérdeztem magamtól: ‘amúgy meg mit csinálok én itt?’ Főleg amikor az elemekkel dacolva tekertem a pedált, és inkább haladtam hátra, mint előre. Vagy amikor  a hálószobában a takaró alatt hallgattam, ahogy az utcán szemeteskukákat és bicikliket borítgat a szél, miközben reméltem, hogy a tető azért megmarad. És egy kicsit akkor is, amikor holland családom kedvessége ellenére is néha hiányzott az itthon. Azt hiszem, ez teljesen normális. Akárhogy is, Hollandiának van egy speciális helye a szívemben. Igazán  hálás vagyok, hogy ott élhettem. S az, hogy néha-néha elkap a nosztalgikus honvágy az ottani akkorok után? Hát, azt hiszem, ebben sincs semmi furcsa.

 

 

 

 

Hirdetések

Hozzászólás