Az erőedzésről egy év után

Ez a harmadik cikkem, amit az (erő)edzésről írok. Egyszerűen újfent elérkezettnek láttam az időt arra, hogy beszámoljak a tapasztalataimról, valamint ez alkalommal arra is szeretnék kitérni, hogy milyen előnyei vannak, ha az ember-lánya/fia személyi edzőhöz jár. Amennyiben lemaradtál volna előző cikkeimről, itt olvashatod őket.

Meglepő, hogy repül az idő! Tudom, ez olyan öregesen hangzik. Csak most így írás közben rácsodálkoztam magamra, hogy ‘tényleg már több, mint egy éve kezdtem el edzeni?‘  Lehet, hogy ez másnak nem nagy teljesítmény, de amikor tavaly februárban sor került arra a bizonyos első megbeszélésre Zsuzsival (hivatalosan: Lakatos Zsuzsa, személyi edző), nem sok esélyt adtam magamnak arra, hogy néhány héttel később még mindig lelkes tettrekészséggel fogok besétálni az edzőterembe. Habár elszánt voltam, és pontosan tudtam, hogy mit akarok, és Zsuzsi is pozitív energiát sugározva biztatott, kissé megijedtem. Menni fog ez nekem? Fogom bírni erővel? Mi van, ha abszolút semmi tehetségem nincs a dologhoz? Mi van, ha kinevetnek? (Most, hogy ez utóbbit leírtam, én is csak nevetni tudok magamon, mert az igazság az, hogy az edzőteremben mindenki magával foglalkozik. Vagyis mindenki, aki komolyan veszi az edzést, és nem csak alibiből  jár le.)

37CFC0F8-4E65-45A7-BD9D-F5B9C01AF62A

Miért kételkedtem magamban? Azért, mert körülbelül arra sem emlékeztem, hogy mikor jártam legutóbb egy sportintézményben, súlyokat úgy igazándiból soha nem emelgettem, az erőedzésről kizárólag az interneten olvastam, s ha mindehhez hozzáadjuk azt, hogy enyhén túlsúlyos tinédzserként minden testnevelés órát utáltam, azt hiszem érthető enyhe elbizonytalanodásom. Ennek ellensúlyozására rávetettem magam a Pinterestre, és addig olvasgattam motivációs idézeteket, nézegettem before and after szelfiket sikeresen edző (nő)társaimról, amíg kétségeim el nem illantak. Ami a fotókat illeti, hullámzó jelleggel adtak extra motivációs dózist (Na, én is így szeretnék kinézni! Ha ő meg tudja csinálni, akkor én is!) vagy totál lehangoltak (Komolyan hat hónap van a két kép között? Fogom én addig bírni?). Egy idő után aztán mentális önvédelemből meg is fogadtam, hogy félelmek ide, idézetek és szelfik oda, egyszerűen belevágok, aztán majd meglátjuk.

Így történt, hogy megváltottam havi bérletemet, Zsuzsival beterveztünk heti három alkalmat és (itt most egy képletes vállveregetés magamnak, plusz egy high five! Zsuzsinak) ehhez a rutinhoz azóta is tartom magam. Persze előfordul, hogy közbejön valami, ünnepnapok, nyaralás, megfázás, megváltozott munkabeosztás, de szerintem ez mindenkivel megesik. Különben is, néha nem árt egy kis pihenő. Többek között ez az egyik dolog, amit az edzés által megtanultam: Learn to rest, not to quit. Most, egy év távlatából már értem, hogy azok a Pinterest idézetek és szelfik közel sem voltak légből kapottak. A látható, érezhető, mérhető eredményért kitartóan és keményen meg kell dolgozni, türelmesnek kell lenni, de megéri. Legalábbis én ezt érzem, amikor jóleső büszkeséggel konstatálom eddigi munkám gyümölcsét. Tudom, hogy néha olyan lelkes vagyok, hogy ezt másokra is ráöntöm, ám annyi baj legyen. Én is meghallgatom, ha más a horgászatról, legújabb kocsijáról vagy kutyájáról-macskájáról beszél. Kinek mi, ugyebár.

Hazudnék azonban, ha azt mondanám, hogy minden egyes edzésre szuper-lelkesen-motiváltan-energikusan megyek. Nem. Ha hideg van, későre jár vagy éppen túl korai az idő, fáradt vagyok, nem aludtam eleget vagy még elvégzendő munka vár, akkor bizony alaposan fenéken kell rúgni magam. Olyankor az segít, ha belegondolok, milyen jó érzés lesz majd edzés után azt mondani magamnak, hogy ‘mégis megcsináltam!’ Akkor sem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy az edzések minden egyes percét szeretem és élvezem. Nem. Sőt. Vannak olyan gyakorlatok, amelyektől legbelül (néha hangosan is) nyafogni kezdek: a bolgár guggolás, a vádli gép, a TRX gyakorlatok és a húzódzkodás. Az ilyen nyűgösen nehéz pillanatokban szoktam felvillantani egy – egy Gymaholic idézetet, veszek egy nagy levegőt, és hajrá! Elvégzem a gyakorlatokat a legjobb tudásom szerint, miközben azzal is tisztában vagyok, hogy Zsuzsi néha erők fölött türelmes velem, ha legjobb igyekezetem ellenére is ügyetlen vagyok. Most pedig lássuk, hogy szerintem mi a személyi edzés előnye.

D5E3320E-D2F9-4BFB-BEB0-E64711197967

Bevallom, már régebben fontolgattam, hogy egy személyi edzőtől veszek órákat, de valahogy mindig elhessegettem magamtól a gondolatot. Valószínűleg azért, mert a személyi edző fogalmát ismert sztárokkal, élsportolókkal asszociáltam, én pedig csak egy átlagos lány vagyok. Elhitettem magammal, hogy a személyi edző számomra egy olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. Aztán rájöttem, hogy ez butaság, hiszen azt a pénzt magamba, az egészségembe, az egyik célomba (szeretnék erős és fitt lenni) fektetem be. Más magánnyelvórákat vesz, hogy fejlessze magát, és elérje a kitűzött célt, akkor én miért ne járhatnék személyi edzőhöz? Mellesleg azt is megtapasztaltam, hogy a csoportos órákat abszolút nem élvezem. Nem vagyok csapatjátékos sem, nem húznak a többiek, nem szeretek másokkal versengeni. Akkor menjek le egyedül az edzőterembe, és bűvészkedjek valamit a gépeken? Annak még annyi értelme sem lenne, mintha nem csinálnék semmit. Így arra jutottam, hogy igenis, megérdemlek egy saját edzőt. Ezzel kapcsolatos döntésemet azóta sem bántam meg. Listázom is, hogy miért.

1. Kevesebb idő, maximálisan kihasználva. Mint ahogy azt már említettem, az én esetemben heti három alkalomról van szó, és minden edzés pontosan hatvan percig tart. Így tudom, hogy ha edzeni megyek, akkor az körülbelül másfél órámba kerül, beleértve az átöltözést és a zuhanyozást is. Jobban meg tudom tervezni a napi/heti teendőket, és jó érzéssel tölt el, hogy heti 180 percet optimálisan összeállított, aktív edzéssel töltök.

2. 100% figyelem és professzionális segítség. Az órák alatt sokat tanulok az (erő)edzés mibenlétéről, a különböző gyakorlatok céljáról, a testemről, arról, hogy hol vannak a határaim, hol kell még fejlődnöm. Zsuzsi érthetően bemutatja a gyakorlatokat, minden porcikámra folyamatosan figyel, tartásomat, mozdulataimat korrigálja, így gondoskodva a gyakorlatok maximális hatékonyságáról.

3. A személyes kapcsolat. Számomra ez nagyon fontos. Egy jó személyi edzőnek véleményem szerint kiváló emberismerettel kell rendelkeznie. Tudnia, éreznie kell, hogy mikor adja meg azt az extra push-t, amitől kihozom magamból a maximumot. Jól esik, hogy az edzőm ismer, tudja, hogy melyik gyakorlatokat nem szeretem, de mindig rá tud venni arra, hogy a lehető legjobban megcsináljam őket. Mellékesen mindig megkérdezi, hogy mennyire van izomlázam, érzek-e valahol fájdalmat, és mit tapasztaltam a legutóbbi edzés óta. Számomra ez a figyelem azért is fontos, mert észrevettem, hogy az edzőtermen kívül is tudatosabban odafigyelek magamra és arra, hogy a testem hogyan reagál.

4. Személyre szabott edzésterv. Amikor elkezdtem edzeni, tudtam, hogy fittebb, erősebb, tónusos izomzatú, hát- és derékfájásmentes szerettem volna lenni. Nekem sokat jelentett, hogy egy szakemberre bízhatom magam, aki segít abban, hogy céljaimat hatékonyabban és gyorsabban érjem el. Egy személyi edző tulajdonképpen egy personal coach is, hiszen ismeri a gyenge pontjaidat és az erősségeidet, s ezeket figyelembe véve segít a kitűzött cél elérésében.

C7A6689C-F1A7-4E30-982E-279DC0F7F304

5. Nincs több kibúvó. Akármilyen eltökélt, önfegyelemmel rendelkező is az ember, ha nincs kedv, akkor nem nehéz kibújni egy-egy sportsulis alkalom alól. Sok a munka, rossz az idő, nem száradt meg az edzőfelszerelés, hívnak a barátok bulizni, a barátnők kávézni stb. Még nekem is, aki meglehetősen elszánt és makacs vagyok, ha kitűzött céljaim eléréséről van szó, extra motivációt ad a naptáramba bevésett edzések időpontja. Tudom, hogy pontosan kell megjelennem, tiszteletben kell tartanom a Zsuzsi idejét, és nem mehetek haza egy negyedórával hamarabb, csak azért, mert nincs kedvem tovább edzeni. A nincs-kedvem különben is csak addig tart, amíg az óra el nem kezdődik. Utána már megy magától. Tehát a személyi edzés mentálisan is edz, hiszen nem ad lehetőséget bocsánatos kibúvók keresésére. Az óráink heti rutinom szerves részét képezik, struktúrát adnak, motiválnak, és gondoskodnak arról, hogy fejlődjek és eredményeket érjek el (korábbi) önmagamhoz viszonyítva.

6. Hatékony és biztonságos. Mint már azt egy előző pontban említettem, a személyi edzővel időt spórolsz meg, és optimális eredményeket érsz el. Tapasztalatból tudom, hogy a heti 2-3 alkalommal végigedzett 60 perc már szépen meglátszik. Az edző ismeri a testedet, az erőnlétedet, s ezt figyelembe véve a helyes izomcsoportokat dolgoztatja meg megfelelő intenzitással. Egy személyi edzővel edzeni biztonságosabb is, mert csak rád figyel, pontosan tudja, hogy mikor kell egy kicsit megtolni, hogy kihozza belőled a maximumot, vagy mikor kell egy kis pihenőt beiktatni.

7. Bye-bye komfortzóna! Az edzések a határok feszegetéséről, felderítéséről is szólnak. Ez alatt azt értem, hogy néha bizony össze kell szorítania az embernek a fogát. Nekem bizony igen. Sőt, van, amikor a szemem is becsukom, hogy mantrázzak egyet magamban, és koncentrálni tudjak: ezt most azért is megcsinálom! Ha mindig a komfortzónádon belül edzel, akkor egy idő után a kívánt eredmények is elmaradnak. A komfortzóna az, amire már képes vagy, amiért nem kell különösebben megdolgozni, megizzadni, izomlázad pedig biztos, hogy nem lesz tőle. Negyven fekvőtámasz. Két perc plank. Huszonöt kiló. Kinek mi. A komfortzónán kívülre lépni nem kellemes, és nem is olyasmi, amit magunktól szívesen megteszünk. Egy edző sokat segíthet, hogy átlépj azon a bizonyos tűrési küszöbön, lépésről lépésre, te pedig utólag büszke lehetsz magadra. Annál pedig kevés jobb érzés van.

Neked milyen tapasztalataid vannak az (személyi) edzéssel kapcsolatban? Bátran írj kommentben!