Miért nehéz magad szeretni, (és miért vagy pont úgy jó, ahogy vagy)?

Ennek a cikknek a témája akkor fogalmazódott meg bennem, amikor az irracionális félelmekről gondolkodtam, majd írtam. (Ha valaki lemaradt volna róla, itt olvasható.) Hogy jön ez most ide? A címet tekintve nem tűnhet éppen relevánsnak, pedig szerintem az. Úgy gondolom, hogy mindenkinek vannak félelmei, legyenek azok valósak vagy valótlanok. Ez alól én sem vagyok kivétel. Sőt. Ha jobban belegondolok, főbenjáró félelmeim egyike az, hogy nem vagyok elég jó, nem felelek meg, elrontok valamit (és itt nem a háztartási gépekre gondolok, habár most, hogy ezt leírtam, emiatt is szoktam stresszelni), és csalódást okozok. Nem csoda, hogy időnként szorongásos periódusokat élek meg. Félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni a következőt: szerető és minden támogatást megadó környezetben nőttem fel. Senki nem támasztott velem szemben teljesítményekhez kapcsolódó elvárásokat, és több dicséretet, elismerést kaptam, mint amennyit szerintem kiérdemeltem. Hosszú évek önvizsgálata során így komolyan felvetődött bennem, hogy az erős kötelességtudattal kombinált megfelelni és teljesíteni akarást valószínűleg egyszerűen magammal hoztam. Valahogy így lettem kódolva. Génileg. Néha az az érzésem, hogy az élet iskolája ezt szánta nekem fő házi feladatnak. Mármint az ezekről való leszokást, vagy legalábbis ezek egészséges, nem önkárosító mértékre való csökkentését. Gyakorlom is keményen, és már sokat fejlődtem.

atelophobiaMindenesetre időnként lecsap rám a kétellyel fűszerezett villámfélelem: ‘Mi van, ha nem vagyok elég jó?’ Hogy miben? Például a munkámban, a magánéletben, mint lány, testvér, társ, barátnő, és úgy általában az élet dolgaiban. Mindezek mögött természetesen pontosan az a kérdés rejtőzik, amely kimondva vagy kimondatlanul sokunkat foglalkoztat: ‘Szerethető, elfogadható vagyok úgy, ahogy vagyok?’ Ezt olykor hangosan gondolkodva, nyitottabb-bátrabb hangulatomban másnak is felteszem, s ha jobban belegondolok, eddig még egyszer sem kaptam negatív választ. Helyette: Ne butáskodj már! Hát, már hogyne lennél az! Bevallom, annak ellenére, hogy ezt jól esik hallani, egy-egy ilyen kijelentés nem mindig nyugtat meg.

Úgy gondolom, hogy legtöbbünknek igazi kihívást jelent önzetlenül szeretni magunkat, elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Alapvetően nem vagyok egy irigy, féltékeny típus, ám ha egészséges önbizalommal és önbecsüléssel rendelkező emberekkel találkozok, enyhén zöld árnyalatú csodálkozás tölt el. Olyankor azon morfondírozok, hogy vajon hogyan csinálják. Gyakran kiderül, hogy ők sem így születtek, éppen ellenkezőleg. Legtöbbjüket alaposan meghányta-vetette az élet, és évek alatt tanulták meg tisztelni és szeretni önmagukat. Erre nem régen találtam egy angol szót, ami szerintem frappánsan foglalja össze ennek a lényeget: flawsome = an  individual who embraces their flaws and knows they are awesome regardless. Az én olvasatomban ez egyfajta szuper-erővel egyenlő, s ha létezne egy ‘flawsome’ pirula, azt hiszem, hogy különösebb teketória nélkül bevenném. Most pedig térjünk a lényegre.

Valahol már a korai életkorban elkezdődik a harc az elismerésért, az elfogadásért és a szeretetért. Enyhe túlzásnak hangzik? Lehetséges, azonban felcseperedésünk során kialakul(hat) bennünk az az érzés, hogy a felénk irányuló szeretet mennyisége és minősége bizonyos feltételekhez kötött. Úgy tűnhet, hogy anyu ‘csak’ akkor szeret, ha jól viselkedsz, rendben van a szobád, nem hangoskodsz, vigyázol a ruhádra, majd később, ha jó jegyeket kapsz az iskolában, szorgalmas vagy és példás a magatartásod. A tanítónénitől ‘csak’ akkor kapsz dicséretet, ha az órán odafigyelsz, nem rendetlenkedsz, és mindig megcsinálod a házi feladatot. Az osztálytársaid ‘csak’ akkor fogadnak be, ha ugyanolyan ruhában jársz, mint ők, ugyanolyan hátizsákot hordasz, és hozzájuk hasonlóan beszélsz. A főnöködtől ‘csak’ akkor kapsz elismerést, ha produktív vagy, teljesíted a kitűzött célokat, és pontosan követed az utasításait. A partnered is kedvesebb, ha finom ételt teszel az asztalra, kedves vagy a szüleivel, elvégzed a házimunkát, és mellékesen arról is gondoskodsz, hogy csinos/jóképű, fitt és vonzó maradj. Más szóval, mire észbe kapsz, az élet minden területén látható és érezhető erőfeszítéseket teszel azért, hogy megfelelj mások  elvárásainak, igényeinek.

Az évek során elhiteted magaddal, hogy csakis akkor vagy elég jó és szerethető, ha (előbb) eleget teszel mások és a saját magad által önmagaddal szemben állított toronymagas elvárásoknak. Csakis akkor érsz valamit, ha tökéletes társ, munkavállaló, szülő, gyermek, barát(nő), nagybácsi, nagynéni, ismerős, szomszéd vagy. Ehhez még adjuk hozzá azt, hogy a házadnak is jól kell kinéznie, kitűzött céljaidat illik elérned, divatos ruhákban kell járnod – de legalábbis legyen stílusod-, és az sem árt, ha a szabadidődet csupa érdekes dologgal töltöd ki, és természetesen a Facebookon rendszeresen – ha nem folyamatosan –  tudósítanod kell a világot arról, hogy köszönöd szépen, minden frankó, minden rendben van. De miért kell először megfelelned vagy bármit is bizonyítanod ahhoz, hogy elég jónak és szerethetőnek hidd magad? 

Lehet, hogy ez egy kis hideg zuhany lesz, ám az igazság az, hogy soha nem leszel elég jó. Addig biztosan nem, amíg az önbecsülésedet és az önértékelésedet másoktól, külső tényezőktől teszed függővé. Először neked kell elfogadnod és (meg)szeretned magad.  Ehhez más csak asszisztálhat, de nem teheti meg helyetted. Tulajdonképpen furcsa, hogy egy olyan életszükségletet, mint a(z) (ön)szeretet, ami a levegőhöz hasonlóan korlátlan mennyiségben és ingyen áll a rendelkezésünkre, feltételekhez kötünk. Képzeld el, mi lenne, ha egészen addig megvonnád magadtól a levegőt, amíg minden elvárásnak eleget nem tettél vagy kivárnád, amíg mindenki – magadat is beleértve – úgy találja, hogy elég jó és szerethető vagy. Meglehetősen nagy lenne a csend a bolygónkon, ha mindannyian ezt tennénk, nem? Elérkezett hát az ideje, hogy vegyél egy nagy levegőt, és változtass. Hidd el, hogy értékes, pont jó, elég jó és szerethető vagy úgy,  ahogy vagy.  Nem ígérem, hogy könnyű lesz, lehet, hogy eleinte szokatlan is, de valljuk be, ennyivel tartozol magadnak, nem?

self-love quote

A következő cikkben arra kapsz tippeket, hogy hogyan tanulhatod meg (jobban) szeretni és elfogadni önmagad.

Hozzászólás