Mi történik, ha nem mutatod ki az érzéseidet

Alapvetően nyílt és kommunikatív ember lévén időnként jómagam is meglepődök azon, hogy mennyi mindent magamban tartok, elsősorban az érzéseimet illetően. Ez legtöbbször akkor tudatosul bennem, amikor a ‘hogy vagy?’ -ra automatikusan ‘ó, minden okés‘-sel válaszolok, miközben azon igyekszem, hogy a reggel óta a gyomromban gabalyodó görcsöt oldozgassam. Néha az is megesik, hogy spontán sírhatnékom támad, csak éppen sírni nem tudok, mert nem engedem meg magamnak. Big girls don’t cry. Ha ingerült, fáradt, kimerült vagy türelmetlen vagyok, akkor általában mérges leszek magamra, hiszen egy ambiciózus, életvidám, pozitív leányzó nem hisztizik, lustálkodik vagy panaszkodik. Aztán egyszer csak kiborul a bili, és kénytelen vagyok valakinek elmondani, hogy nem is vagyok olyan jól, mert ez is bánt, meg az is, szinte folyamatosan aggódok valamin, néha magányosnak érzem magam, félek, hogy nem vagyok elég jó, nem okozok-e csalódást a családomnak, a barátaimnak, a munkatársaimnak, a tanítványaimnak, nem tartanak-e furcsának az emberek, és még sorolhatnám. Egész lista van azokról a dolgokról, amiket általában nem mondok ki, de érzek, és tulajdonképpen csak akkor beszélek róluk, amikor szorul a torkom, elveszettnek érzem magam, és enyhe pánikrohamok kerülgetnek, amiket (természetesen) rezzenéstelen arccal próbálok palástolni.

Félreértések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy az idő 85%-ban tényleg frankón érzem magam, olyan 10% a most-nem-vagyok-éppen-toppon kategóriába sorolható, a fennamaradó 5% pedig a kicsit-le-vagyok-eresztve állapot. Lassan tanulgatom, hogy nem hálás dolog az érzéseinket, gondolatainkat hosszabb ideig elfojtani, mert előbb-utóbb visszaütnek. Egyszerűen nem szeretik, ha bekalitkázzák őket. Szóval, mindezen töprengve úgy gondoltam, hogy készítek egy listát azokról a tünetekről, amelyek ilyenkor akkor jelentkez(het)nek.

Minden rendben

Általában ezt válaszolom, ha megkérdezik tőlem, hogy mi újság.Hollandiában tanultam meg, hogy natuurlijk gaat het goed, ha pedig nem, akkor azon átlendülünk. Hollanduséknál az időjárásról, a kávé minőségéről, a drágaságról lehet panaszkodni, másról nem. Ez a tanult magatartás a kint töltött évek alatt második természetemmé vált. Nem akarok mást terhelni, gondot jelenteni, gyengének, nem kompatibilisnek látszani.Hébe-hóba korholgatom csak magam: miért nem mondod meg, hogy hogy vagy valójában? Szerencsére megtapasztaltam, hogy akik igazán számítanak, nem veszik zokon, ha egy kicsit kiöntöm a szívem.

Kitör a vulkán

A ki nem mondott érzések felhalmozódnak.Van, amikor hiába vezetem le mozgással a feszültséget, énekelek otthon, ahogy a torkomon kifér, alkalmazom az éld-meg-és-ereszd-el technikát, muszáj elmondanom, hogy mi zajlik bennem. Ilyenkor aztán megindul a lávafolyam, miközben enyhén furdal a lelkiismeret, hogy egy pár napig ugyanazt hajtogatom, és valószínűleg környezetem már kiütést kap tőlem. Bölcsebb lenne rendszeresen kisebb füstfelhőket eregetni. Kíméletesebb lenne magammal és a másokkal szemben is.

Irritáció és frusztráció

Mint már említettem, alapvetően türelmes, megértő és együttérző leány vagyok, ám előfordul, hogy minden és mindenki idegesít, frusztrál. Leginkább én magamat, mert valami csoda folytán még ilyenkor is különösen türelmes, megértő és kedves akarok lenni mindenkivel, a boltban panaszkodó nénit, a mogorva pénztárost, a nem-lehet-kikerülni-őket módjára folyton az utamban imbolygó vásárlókat is beleértve. Miért esik nehezemre visszapanaszkodni, visszamogorváskodni vagy egyszerűen beszólni egyet? Hogy az nem az én stílusom? Talán hébe-hóba nem árt egy kis stílusváltás.

Amy Judd Art: Mute butterfly

Szarkazmus

Mondták már, hogy van humorom, ezek szerint tudok vicces lenni. Akkor is, amikor nem vagyok éppen tréfás hangulatban. Az érzések nem kimondásának egyik módszere azok elbagatellizálása vagy szarkazmusba való csomagolása.Legalábbis felismertem, hogy gyakran (nem tudatosan) ezt a taktikát választom. Á la Dr House, akit különben nagyon bírok.

Kérlek, légy gondolatolvasó

Egyik kedves orvos ismerősöm mondta egyszer: néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Milyen igaza volt. Én meg elvárom, hogy a szüleim kitalálják, hogy nem azért vagyok csendesebb, mert valami baj van, hanem azért, mert fáradt vagyok. Kedves edzőm sem lát(hat) belém, találgatván, hogy miért nem hozom a szokott formámat, és a tanítványaim sem fogják maguktól kitalálni, hogy azért nem tudok nagy dózis motivációt és lelkesedést adni, mert három napja nem aludtam rendesen. Szóval, a magamban való fortyogás helyett egyszerűbb lenne kimondani, hogy hogy érzem magam vagy mire van szükségem.

Elterelő hadművelet

Érzéseink kimutatása és kommunikálása nem mindig kellemes, ezért kerüljük is ezt, ameddig lehet. Mindenkinek megvan erre a bevált módszere: egy-két pohár bor, negyedóránként egy cigaretta, még egy tábla csoki, egy pár új cipő. Kinek mi segít. Én hajlamos vagyok a munkába, mindenféle ezt-meg-kell-csinálnom tevékenységbe és a perfekcionizmusba menekülni. Ilyenkor gyarapszik az abszolút nem sürgős teendők listája, mint a takarítás, OCD jellegű rendszerezgetés, miközben utálom az egészet, mert tisztában vagyok azzal, hogy egyfajta álkontrollt akarok kreálni magamnak. Amit igyekszek megtanulni az az, amit a mindfulness is tanít: ülj le, érezd, amit érzel, aztán hagyd, hogy tovább menjen. Könnyűnek hangzik, de aki már próbálta, az tudja, hogy a gyakorlatban ez mennyire nehéz. Erre (magamnak is) csak annyit tudok mondani: gyakorlat teszi a mestert.

Kell mindig magyarázat? 

Akárhogy is érzem magam, megpróbálok mindig magyarázatot találni. Keresem az okot, a logikus összefüggéseket. Miért vagyok fáradt, amikor eleget aludtam? Miért vagyok szomorú, hiszen senki nem bántott meg? Miért érzem magam magányosnak, hiszen általában tök jól elvagyok egyedül. Miért nincs kedvem dolgozni, holott nagyon szeretem a munkámat? Miért vagyok türelmetlen? Más ráfogja a kettős frontra, a tél végi kimerültségre, a teli holdra, vagy egyszerűen csak elfogadja, hogy most ez van, majd elmúlik. Szintén egy alapvető mindfulness ‘technika’, amelyet Thich Nhat Hanh így fogalmazott meg:

                                Feelings come and go like clouds in a windy sky.

Azt hiszem ennél megfelelőbb befejezést ennek a cikknek ki sem tudnék találni. Ám, a kérdés nem maradhat el: Te min veszed észre, hogy nem mutatod ki az érzéseidet?

Hozzászólás