Egy kis visszatekintés: 2017

Lám, lám, lassan búcsút mondunk a 2017-es évnek és beköszönt 2018. Nem szeretnék túlságosan szentimentális vagy nosztalgikus lenni (na jó, csak egy kicsit), de azt hiszem, hogy ez az évnek pont ennek a napján szinte elkerülhetetlen. Szóval, miközben chocolate chips cookie masszát kavargattam, és kitöltöttem magamnak egy mini pohárka ensaimada likőrt (nagyon finom!), hirtelen indíttatást éreztem a blogolásra. Tehát miközben sülnek a kekszek, kintről tűzijáték hangja szűrődik be, a tévében pedig éppen most kezdődött el a Megint 17 (bírom Zac Efront és Matthew Perryt is, a történet követése pedig semmilyen különösebb mentális erőfeszítést nem igényel), kényelmesen ülök a kanapén és írok. Nem ígérem, hogy bármilyen kronológiai sorrendhez fogom magam tartani, egyszerűen csak gépelem, ami jön. Tehát, mit adott nekem ez az év? Mit tanultam? Mire vagyok büszke? Miért vagyok hálás? Mire emlékszem szívesen? Esetleg, mire nem?

Valamikor február elején úgy döntöttem, hogy szeretném magam formába hozni, és elkezdtem edzeni. Meg kellett érnem a dologra, és büszkén jelentem, hogy mintegy tíz hónapja legideálisabb esetben heti 3 alkalommal megjelenek az edzőteremben, és bizony alaposan megdolgoztat Zsuzsi. Hogy van-e eredménye? Természetesen. Hogy szeretném-e folytatni az új évben? Igen. Legjobb tudásom és igyekezetem szerint. Amennyiben valaki azt fontolgatja, hogy ideje lenne fittebbé, erősebbé, aktívabbá válnia jövőre, annak ajánlom saját edzéstapasztalatról szóló cikkemet.

Az év túlnyomó része munkával telt, és ennek örülök. Valószínűleg azért is, mert amikor több, mint hat évvel ezelőtt visszaköltöztem Hollandiából, fogalmam sem volt, hogy mit fogok tudni vagy szeretnék csinálni pénzkeresés szempontjából. Az évek alatt azonban rátaláltam arra a munkakörre, és kialakult az a munkaritmus, amiben nagyon jól érzem magam. Miközben tanítok, rengeteget tanulok, új, érdekes emberekkel, egyéniségekkel ismerkedek meg. Aki tanít, az tudja, hogy a tanítás összetett dolog, és nem csak a tananyag átadásáról szól. Számomra folyamatos kihívást jelent és motivációt ad, hogy mindenkit a saját képességei, igényei szerint fejlesszek a nyelvtudás terén, és ha ez sikerül, az igazi szívetmelengető sikerélmény. A héten meg is hatódtam egy kicsit, amikor egyik kedves tanítványom a ‘ki az a három személy, aki a legnagyobb hatással volt rád ezen az éven?’ kérdésre a következő választ adta: ‘Zsuzsi, mert ő valahogy mindig olyan vidám és imádja a munkáját.’ Ezt nem dicsekvésnek szántam, egyszerűen csak szeretek megosztani olyan dolgokag, amelyekért hálás vagyok.

Ha pedig már a hálánál tartunk, akkor a lista még közel sem teljes. Ezen az éven megint utazgathattam. Semmi egetrengető expedíció, csak azok a megszokott kis kiruccanások és látogatások, amiket szeretek. Áprilisban együtt ünnepeltük Tesóval a szülinapját Londonban, Merel is meglátogatott tavasszal, nyáron Maria és Laci is itthon töltöttek néhány napot, és októberben végre együtt mehettünk Mallorcára, ahol még soha nem jártam. Új hely, új emberek, új élmények. Erről természetesen készült egy útibeszámoló, ami itt olvasható. Merel jelenleg három hónapot New Yorkban tölt, Tesóék Londonban szilvesztereznek, és hogy milyen utakat tervezek 2018-ban? Egy már szerveződik (ez legyen egyelőre titok), és már régebben játszadozok Tel Aviv, New York és Izland gondolatával is. Majd meglátjuk:-)

Lehet, hogy ezt az életkor is hozza magával, de ezen az éven egyre inkább tudatosult bennem, hogy mennyire fontos a család, a barátok, és azok a kedves, hasonszőrű vagy éppen kicsit-nagyon más emberek, akiket ismerek és részei az életemnek. Senki nem tökéletes, és gyakran hajlamosak vagyunk arra, hogy embereket a saját ízlésünkre, a saját elvárásainknak megfelelően akarjunk formálni. Velem megesett, megesik, de egyre inkább tanítom magam arra, hogy mindenkiben meglássam a tökéletlen szépséget (kívül-belül) és elfogadjam őket olyanoknak, amilyenek. Elvégre is nekem is az esik legjobban, ha így viszonyulnak hozzám. Treat people the way you want to be treated, ugyebár.

Igen, ez mind szép és jó, ám aki olvassa a cikkeimet (és remélem, hogy a zsuzsiszerintavilagnak egyre több követője és olvasója lesz), az jogosan kérdezheti: és mi van aggodalmakkal, a kételyekkel, a bizonytalanságokkal, a pánikkal, a folyamatos megfelelni akarással? Természetesen nekem is vannak rossz napjaim, és előfordul, hogy erőn felül kell motiválnom, inspirálnom magam, mert körülbelül semmihez nincs kedvem, kivéve melegítőalsóban lenni, egész nap olvasni, filmezni vagy írogatni, és két lábbal kell kirugdalnom magam komfortzónámból. Régen ezért alaposan szapulgattam magam, ma már tudom, hogy ebben nincs semmi különös vagy abnormális. Mindenkivel megesik. Az önostorozás, az újra és újra és újra-elemezgetés helyett megtanultam ezt elfogadni vagy pozitívra fordítani. Vagyis még tanulom, és igyekszem egyre jobb lenni. Hogy pontosan miben? Hát, a Zsuzsiságban.

Kellemes Szilvesztert és nagyon boldog, egészségben, szeretetben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

 

Hozzászólás