Trendcsekk és gratitude

Trendek jönnek – mennek, és ez így van rendjén. Mindegy, hogy az ember külsejéről, belsejéről, testi, szellemi vagy lelki jólétéről van szó, mindig megjelenik valami új, amitől szebbek,fittebbek, karcsúbbak, produktívabbak, kreatívabbak, nyugodtabbak, egészségesebbek, jobb szülők, társak, gyerekek, kollégák, háziasszonyok lehetünk. Elég csak beleolvasni a magazinokba, figyelni a reklámokat vagy nyitva tartani szemünket, fülünket az utcán, a boltban vagy a villamoson.

Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor már pusztán a trend szó hallatára felébred bennem a lázadó Zsuzsi. Nem tehetek róla, ilyen vagyok kiskorom óta. Anyukám ezt felváltva makacsságnak, önfejűségnek, fejjel-megy-a-falnakságnak, miért-nem-lehetnéha-másra-hallgatniságnak, egy ideje pedig kedvesen-elismerően öntörvényűségnek nevezi. Természetesen részben igaza van, ám az is igaz, hogy sokat rugalmasodtam, szelídültem ebben a tekintetben. Manapság hajlandó vagyok meghallgatni másokat, átforgatom magamban a kapott javaslatokat, tanácsokat, aztán legtöbbször saját belátásom szerint cselekszem. Szerintem ezzel nincs semmi baj, elvégre is you live and you learn, ugye? De visszatérve a trendekhez: az a baj, hogy nekem mindig gyanúsak. Úgy hiszem, hogy mindegyik mögött valamilyen anyagi érdek rejtőzik, amelynek én lennék a kísérleti nyuszija, ehhez pedig általában nem sok kedvem van. Ez az egyik. A másik pedig a fennemlített lázadócska, aki bennem lakozik. Nekem aztán ne mondja meg senki, hogy mindful legyek evés vagy fogmosás közben, minden este céljaimat vizualizálva aktiváljam az univerzum számomra kedvező energiáit, meditáljak a zuhany alatt, mandalákat festegessek vagy (csak hogy az évszaknál maradjunk) ezüst-kék-zöld díszekbe öltöztessem fehér karácsonyfámat. Mindezeket valószínűleg magamtól is megteszem, ha éppen ahhoz van kedvem. Nem azért, mert trendi akarok lenni, hanem azért mert úgy tetszik vagy mert arra van szükségem.

Manapság például nagyon divatos hálanaplót vezetni, de akinek tetszik, készíthet gratitude jart is. A fanatikus naplóíróknak ott van a bullet journal, amihez interneten lehet külön erre a célra alkalmas vaskos naplót rendelni, ezenkívül kell még hozzá legalább húsz filctoll – lehetőleg 0,5mm-es, azaz a fineliner kategória -, különböző matricák vagy szintén az internetről letölthető lapok. Frankó. A lényeg az, hogy napi teendőinket vagy céljainkat ne csak lefirkáljuk egy cetlire, egy snassz noteszbe, – poháralátét? szalvéta? használt villamosjegy? újság széle? no! no! no! -, hanem ezeket profi grafikushoz illő stílusban lejegyezzük és illusztráljuk. Aztán ott van még az art journal, ami napi irományainktól dagadva igazi kis emlékkönyvvé válik. Lehet színezni, dizájnos betűtípusokkal pimpelni, mozijegyet, koncertjegyet, fesztiválbelépőt ragasztani bele, mehet bele strandon talált kagyló, parkban felszedett őszi levél, fotók tömkelege, gyöngyfűzér vagy kedvesünk egy hajfürtje. A bullet journal hatékonyságra tanít, az art journal pedig megajándékoz minket a flow élményével, mert miközben festegetünk, színezgetünk, ragasztgatunk, elmélyülünk a kreatív folyamatban, s közben talán arra is ráébredünk, hogy milyen nagyszerű dolgokkal van teli az életünk. Tehát az art journaloskodás után jöhet a gratitude journal vagy jar……

IMG_6759
Ez egy gratitude journal, azaz hálanapló.
IMG_6761
Ez egy gratitude jar.
IMG_6762
Íme, egy bullet journal.
IMG_6765
Ez pedig egy art journal.

Nem vitatom: a flowt megtapasztalni nagyon jó, a bennünk lakó gyermeket is ki kell néha csalogatni rejtett kuckójából egy kis játékra és alkotásra, hálásnak lenni is szívet melengető érzés, és a világegyetem pozitív erőit sem árt néha megidézni. Na de mindezt azért, mert trendi? Egyfajta kötelességből? Ráadásul minden nap? Örülnék – ám ha jobban belegondolok, az is lehet, hogy nem – , ha minden nap lenne egy – másfél órám arra, hogy a nap végén, munkából hazaérve nekiüljek, és bullet journalozzak egyet vagy írjak egy A4es, profi módon illusztrált gratitude listát, esetleg magas cukifaktorú cetliket – lehetőleg pillangókkal, virágokkal vagy zen szimbólumokkal díszítve – adagoljak hála-perselyembe, ami természetesen külsőre is úgy néz ki, hogy simán megállná a helyét az etsy.com-on, mondjuk öt dollárért. Nem kizárt, hogy tízért is megvenné valaki.

Ami a hálát illeti, hullámokban szokott rám törni. Mint például a múlt hétvégén. Együtt volt a család, ami nálunk nem gyakran fordul elő, hiszen a tesóm külföldön él, azelőtt pedig én voltam tizenkét évig Hollandiában. Ezen évek alatt megszoktuk, hogy születésnapok, névnapok, Mikulás ide vagy oda, nekünk az az ünnep, amikor együtt vagyunk. Ezért is örültem, hogy Laci több, mint egy hetet itthon tudott tölteni. Mint az lenni szokott, hipp-hopp elsuhantak a napok. (Yep, time flies when you are having fun.) Így aztán vasárnap este kikísértem a reptérre, és bevallom, habár nem vagyok egy érzelgős vagy magamat könnyen elpityerintő típus, azért egy kicsit nehéz volt. Egyszerűen jó együtt lenni, még akkor is, ha az ember néha fáradtabb, csendesebb, morcosabb vagy éppen hiperebb a kelleténél. Ez utóbbit elsősorban magamra értem, mert ha fáradt vagyok, akkor hajlamos vagyok vagy túl sokat beszélni, általában olyan dolgokról, ami senkit nem érdekel. Miután Tesó átment az ellenőrzésen, még álldogáltam egy ideig a reptér előtt, időt adva magamnak arra, hogy szomorkodjak egy kicsit. Régen ezt nem tettem, mert azt hittem, hogy ez a gyengeség jele. Olyan tíz perc merengés után fogtam egy taxit, és a kelleténél hamarabb kiszálltam, hogy sétálhassak egy darabon hazafelé. Mire a kapuhoz értem, kellemes energia töltött el: a szívem akkora volt, mint egy nagy, habbal töltött lufi, tele szeretettel és hálával. Ettől pedig mosolyogni támadt kedvem, és legszívesebben megöleltem volna az egész világot.

Hogy vezetek-e gratitude journalt? Nem. Nincs is. De az egyik jegyzetfüzetem éppen betelt, és remélem, hogy a Mikulás úgy dönt, hogy elég jó gyerek voltam eddig ezen az éven, és kapok tőle egy újat. Ha esetleg olvassa ezt a posztot: Moleskint kérek, olyat, mint máskor. Előre is köszi!

Hozzászólás