Mallorcai úti beszámoló: második rész

Az első részt ott hagytam abba, hogy a C’an Joan de S’aigo kávézójában üldögélünk, és azt tervezgetjük, hogy hogyan töltsük a nap hátralévő részét. Végül úgy döntöttünk, hogy folytatjuk városi sétánkat, és később találkozunk Maria öccsével, akit eddig csak képekről ismertem. Mielőtt azonban továbbmennék, szeretnék egy kis kitérőt tenni azt illetően, hogy mit is tudtam Mallorcáról látogatásomat megelőzően.

Őszintén szólva, nem túl sokat, ezért egynek s másnak utánaolvastam. Tehát. Mallorca Spanyolország legnagyobb szigete, a Baleár-szigetek (katalánul: Illes Balears, spanyolul: Islas Baleares) legnagyobb tagja. A neve is ebből ered, mivel latinul annyit tesz, mint insula maior, vagyis nagyobb sziget. Fővárosa Palma de Mallorca, ami egyben a Baleár-szigetek spanyol autonóm tartomány székhelye is. A szigetcsoport 1983-ban kapott teljes autonómiát a spanyol államtól. Palmának 401 ezer lakosa van, de az elővárosokat beleszámítva a lakosság létszáma eléri a 600 ezer főt. Köztudott, hogy Mallorca különösen népszerű a turisták körében, akiknek száma napjainkra elérte az évi 12 milliót. Emlékszem, hogy Cornel egyszer mutatott egy fényképet, amelyen büszkén feszít Palma de Mallorca reptere előtt, valamikor a nyolcvanas évek közepén. Szerintem arra az időszakra tehető, hogy a nyugati nyaralni-vágyók elkezdték elárasztani, majd lassan birtokba venni a szigetet, s ez mind a mai napig tart. Mint mindennek, ennek is megvan az előnye és a hátránya, de azt hiszem, hogy erről a helyiek sokkal többet tudnának mesélni.

Nevezhető szakmai ártalomnak, de szeretek megismerkedni egy ország nyelvével, és igyekszem legalább az alapokat elsajátítani mielőtt oda látogatok, ezért néhány hónapja elkezdtem spanyolul tanulni. Én naiv. Mallorcán ugyanis három nyelvet használnak: elsősorban a mallorquínt, ami a katalán egy dialektusa, másodszor a katalánt és ‘csak’ a harmadik helyen a spanyolt. Nem igazán tudtam, hogy mi a három között a különbség, ezért a már meglévő spanyol leckéim mellé letöltöttem egy kezdő katalán tanfolyamot, és az internetet bogarászva kiírtam húsz mondatot mallorquínul, amelyek megítélésem szerint alapszinten lehetővé teszik a társalgást. A mondás szerint: when in Rome do as the Romans do. Udvariasnak tartom, ha anyanyelvükön próbálok kommunikálni a helyi emberekkel, amennyiben pedig a vendéglátóimról, vagyis Maria családjáról van szó, akkor ez a minimum. Szerencsére nem vagyok szégyellős, és Maria anyukája kiváló alanynak bizonyult arra, hogy tanulni vágyásomat ösztönözze. Minden adandó alkalmat kihasználtam arra, hogy egy új szót vagy kifejezést tanuljak (polip, narancs, köszönöm, nem, finom, szép stb.). Biztos vagyok benne, hogy a kiejtésem többször volt esetlen, mint nem, de ő rendületlenül biztatott és magyarázott, én pedig dagadtam a büszkeségtől, annak ellenére, hogy tudtam, lelkesedésem nagyobb, mint négy nap alatt megszerzett nyelvtudásom. Se baj, ha legközelebb találkozunk, akkor biztos jobban megy majd a csevegés!

 

IMG_6525
Es Baluard
IMG_6526
A múzeum kertjében

Most pedig térjünk vissza vakációnk első napjának délutánjához, ahol közben a kávézót elhagyva útra keltünk az Es Baluard múzeum felé. Fogalmam sem volt, hogy merre járunk, csak követtem Lacit és Mariát, akik nálam már sokkal jobban ismerték a terepet. Engem túlságosan lekötött, hogy szemléljem az épületeket, a krémszínű kőfalakat, a zöld vagy okkersárga zsalugáterekkel takart ablakokat és ajtókat. Hollandiában megszoktam, hogy ott mindenhová be lehet látni, mert senki nem húzza össze a függönyt. Itt azonban minden zárva volt, s ahol mégis kinyitották az ablakot vagy az erkélyajtót, ott nehéz, fehér vászon függönyöket lebegtetett a szél. Az egészben volt valami titokzatos. Mit nem adtam volna, ha csak egy pillanatra is beleshetek valahová, belepillanthatok az ott élők életébe! Szerettem volna minden térnek megjegyezni a nevét, de egy idő után rájöttem, hogy ez egy napra talán túl sok lenne. Így szigorúan magamra szóltam (Zsuzsi, nem kell mindig tanulni és teljesíteni! Relax.), és átadtam magam a vakációnak. Mire észrevettem, besétáltunk egy modern épület tágas, kavicsos, itt-ott olajfákkal díszített kertjébe. Jobbra egy dizájnos étterem és bár, ahol helyet is foglaltunk az árnyékban. Hihetetlen. Itt ülök október közepén, egy hűsítő italt kortyolgatok kedves emberek társaságában, a lábam előtt hever a kikötő, a hullámokon napsugarak szikráznak, tőlem balra a katedrális, jobbra pedig mintegy 140 méter magasan a Castell de Bellver. Barney, Maria öccse, a helyi anekdoták kitűnő forrásának bizonyult. Elmondta, hogy a kastélyt és a katedrálist állítólag egy alagútrendszer köti össze egymással, ami már magában is elgondolkodtató, mivel a távolság nem kicsi. Azóta találtam egy könyvet, amely a A Chorus of Chockerels: Walking on the Wild Side of Mallorca címet viseli. Ebben említés esik a fent-említett titkos járatokról:

” …stories of secret underground passageways in Mallorca are legion. It is believed that below Castell de Bellver, the unique circular castle that sits high on a hill outside Palma, there are deep tunnels running as far as the capital’s Gothic cathedral of La Seu.”

IMG_6527
Castillo Bellver

A könyvet meg is rendeltem, mert ha legközelebb Mallorcára látogatok, akkor szeretnék többet tudni a helyi történelemről és a mendemondákról. Például arról a boszorkányról, aki állítólag az alagútban mérgezett fügével csábította el, és ölte meg az arra tévedőket. Barney sokat mesélt a kikötőben zajló életről, hiszen ott dolgozik. Mesélt a szokatlanul meleg nyárról, a turisták okozta problémákról, terveiről, és egy mondat erejéig szóba jött a politika is. Üldögéltünk, beszélgettünk, s közben megéheztünk. Még útban a múzeum felé beugrottunk az egyik helyi étterembe, ahol a sok-sok finomság közül kiválasztottunk néhány fogást elvitelre. Természetesen a Maria segítségével, hiszen ő a mallorcai étkek ismerője. Milyen jó volt hazaérkezve megteríteni a teraszon! Paella, friss kenyér, pica pica, saláta, sör és bor. A tengeri-gyümölcsös paellához én ragaszkodtam, és habár ízlett, Maria azt mondta, hogy várjak csak, amíg megkóstolom azt, amit az anyukája készít.

Lassan beesteledett. Napközben nem észleltem, de bizony alaposan elfáradtam. Mennyi mindent láttam, hallottam, és ez még csak az első nap volt! Másnap hétfő, s amíg mások dolgozni indulnak, én addig aludhatok, ameddig csak akarok! Igazi luxus. Miután pedig kipihenten felébredek, folytatódhat a vakáció. Arról pedig, hogy mi volt programon, természetesen úti-beszámolóm harmadik részében fogok beszámolni.

IMG_3708
Kicsit fáradtan, de sunshine, holiday és happiness!

 

 

 

One Comment

Hozzászólás