Mallorcai úti beszámoló: első rész

Nem tudom, hogy miért, de ha utazásról van szó, akkor eddig inkább északra, észak – nyugatra húzott a szívem. Amikor úgy döntöttem, hogy bébiszitterkedéssel szakítom meg egyetemi tanulmányaimat, célországnak Dániát, Angliát és a Benelux államokat jelöltem meg. Hamarosan fel is hívtak, hogy Hollandiában szívesen fogadna egy család, én pedig egy percig sem haboztam, pakoltam, aztán indulás. A későbbiekben ellátogattam Skóciába, Svájcba, Koppenhágába, s alig egy évvel ezelőtt Malmöbe is. Közben pedig többször eltöprengtem azon, hogy miért nem vonz a forró nyár, a napsütötte tengerpart, a déli országokra jellemző nyüzsgés. Nem tudom. Egyszerűen nem. Ez nem azt jelenti, hogy szabotáltam volna a mediterrán országokat. Távol álljon tőlem! Elkönyveltem az egészet egy ízlések-és-pofonok dolognak.

Mielőtt leültem, hogy megírjam ezt a cikket, kíváncsiságból feltettem magamnak a kérdést: vajon melyik Európa legdélebbi pontja, ahol röviddel két héttel ezelőttig jártam?Mivel földrajzi koordinátákból nem vagyok jeles, ezért előkaptam a térképet és utánanéztem, hogy Burgasz vagy Pompeii van-e lentebb. Mint kiderült, Pompeii az északi szélesség 40. és a keleti hosszúság 14. fokán helyezkedik el, Burgasz pedig az északi szélesség 42. és a keleti hosszúság 27. fokán fekszik. Tehát az általam eddig meglátogatott legdélebbi pont Európában Pompeii városa. Emlékszem, hogy nagyon-nagyon meleg volt, és arra, hogy mennyire lenyűgözött a város, vagyis ami megmaradt belőle. Kiskoromban olvastam egy képregényt, ami a vulkán kitöréséről és az azt követő katasztrófáról szólt, s ahogy ott sétáltam, egyszerűen minden életre kelt. Mármint a fejemben. Nos, de ez a cikk nem Pompeiiről szól, hanem egy olyan helyről, ahová idén októberben jutottam el először, s ahonnan hihetetlenül pozitív élményekkel tértem haza, és merem állítani, hogy egy kicsit más életfelfogással is. E hely neve pedig: Mallorca.

Talán sokakban felmerül most a kérdés: miért éppen Mallorca? A válaszom egyszerű: a tesómtól már sokat hallottam a sziget és a főváros szépségéről, és megbeszéltük, hogy az első adandó alkalommal csatlakozom hozzájuk egy kis nyaralásra. Már hetekkel az indulás előtt izgatottan vártam október 12-ét. Mivel Magyarországról nincs közvetlen járat Palma de Mallorcára, legalábbis a főszezonon kívül, ezért először Londonba kellett elrepülnöm, amit abszolút nem bántam, hiszen a tesómék ott laknak, és így több időt tölthettünk együtt. Londonban két napom volt ráhangolódni a vakációra, majd végre eljött a várva várt nap: október 14-e, szombat. Este elindultunk Gatwick repülőterére, és tizenegy körül felszálltunk az EasyJet Mallorcára tartó gépére. A közönség vegyes volt: adrenalintól pörgő gyerekek, most-aztán-mindent-szabad hozzáállású szülők, a miattuk bosszankodó idős párok, akik csak nyugalomra és csendes kikapcsolódásra vágytak. Ami engem illett, túlságosan lelkes és izgatott voltam ahhoz, hogy bármi is zavarjon, de valahol álmos és fáradt is lehettem, mert ahogy felszállt a gép, begubóztam az ablak melletti ülésen, és nagy csodálkozásomra egy döccenésre ébredtem fel. Laci tájékoztatott, hogy sikeresen landoltunk. Végigaludtam volna több, mint két órát? Ezek szerint igen. Helyi idő szerint hajnali egy óra felé járt az idő, így az útlevél ellenőrzésen és a csomagfelvételen gyorsan áthaladtunk. Amint kiléptünk a reptér épületéből, kibújt belőlem hétéves kislány-énem. Hurrá! Vakáció! Ilyen kellemes az idő? Wow! Pálmafák? Még soha életemben nem láttam igazi pálmafát! Főleg nem ennyit! Fülig ért a szám, és egyszerűen nem tudtam abbahagyni a vigyorgást. Ha nem szégyelltem volna magam, akkor világgá kürtöltem volna, hogy Megérkeztem Palmára! Juhúúúú, itt vagyok! Holiday! Ehelyett azonban csak belül ujjongtam, és követtem a tesómékat az első taxihoz, amelynek vezetője egy alacsony emberke volt, kicsi fején álmosan unott ábrázattal, ami valószínűleg egyrészt az éjszakának, másrészt annak volt betudható, hogy mi voltunk a milliomodik turisták ezen az éven, akik helyet foglaltak autójában.

IMG_3802IMG_3761Ahogy haladtunk a város felé, néztem a tőlünk balra elterülő tengert, a parti fényeket, és immáron teljesen ébren, alig vártam, hogy reggel legyen, és mindent lássak napvilágon is. Laci biztosított afelől, hogy nagyon fog tetszeni a hely, és Mariával mindent meg fognak mutatni. Szavait nem vontam kétségbe, és amikor megérkeztünk a szállásunkra, újfent csak ámulni-bámulni tudtam. Minden tetszett: a padló, a falak, a bútorok, a színek, a retro-otthon-stílus, ami a lakásból áradt. Volt egy tágas teraszunk is, ahonnan kellemes kilátás nyílt a körülöttünk található házakra. Magam elé képzeltem, ahogy majd titkon belepillantok szomszédaim életébe, miközben reggeli kávémat fogyasztom, vagy a szieszta alatt kint üldögélve olvasgatok. Még mindig mosolyogtam amikor ágyba bújtam. Ami engem illet, jöhet a holnap!

Arra ébredtem, hogy fény szűrődik be a zöld zsalugáteres ablakon át. Hol is vagyok? Milyen nap van? Ja! Tudom már! Vasárnap és vakáció! Kipattantam az ágyból és kisiettem a teraszra, ahol napsütés és nyári meleg fogadott. Okés, akkor szoknya, póló és tornacipő. Október közepén? Yes! Lacival és Mariával úgy döntöttünk, hogy a tengerparton kezdjük városfelfedező sétánkat, aztán majd meglátjuk, mihez lesz kedvünk. Elvégre is vasárnap van, plusz nyaralunk, tehát csak nyugodtan, komótosan. Mint kiderült, a tengerpart a szálláshelyünktől mindössze tízpercnyire volt. Amikor megpillantottam a napfényben szikrázó, élénk-kék vizet, a parton sétáló, bicikliző, lustálkodó embereket, a kikötőben pihenő fehér vitorlásokat és a távolban magasodó hegyeket, nem tudtam magamban a képet nem összehasonlítani az általában szürkén tajtékzó hullámok mosta, mindig szeles, borongós holland partvidékkel. Igen, annak is megvan a szépsége, de ez? Ez gyönyörű!

IMG_6462Maria elmondta, hogy az október sokkal nyugodtabb, mint a nyári időszak, amikor is turisták tízezrei lepik el a szigetet. Ez természetesen valahol jó, hiszen fellendíti a sziget gazdaságát, a baj csak az, hogy az idelátogatók gyakran nem úgy viselkednek, ahogyan kellene. Mondhatnánk, kivetkőznek magukból. Ez a nyár különösen ‘zűrös’ volt, s a helyiek többször hangot adtak nemtetszésüknek. Én arra voltam felkészülve, hogy vasárnap kora délután lévén a város csendes lesz, ám ahogy sétáltunk a parton, hangos zeneszó és kocogó embertömeg fogadott minket. Nem igazán értettük a dolgot, majd rájöttünk, hogy belecsöppentünk a Palma Marathon Mallorca közepébe. Emiatt a város központja szinte mindenütt le volt kordonozva, a terek és az utcák mentén az arra járók biztatták a futókat. Engem ez közel sem zavart, mert minden újdonságként hatott rám. Ha maraton, hát legyen maraton. Maria azonban a város andalgós arcát szerette volna megmutatni. Miután a verseny útvonalát kerülgetve végigkalauzolt minket az impozáns La Seu-katedrálist, a Jardines de S’Hort del Rei csodálatos kertjét és számos teret érintő sétán, egy kis pihenőt javasolt. Hol? Ott, ahol a legízletesebb a kávé, páratlanul finom a fagyi, isteni az ensaimada és a coca de patata. Én még mindig a szűk, kövekkel kirakott utcák, bájos terek, gyümölcstől roskadozó citromfák és datolyapálmák hatása alatt voltam, amikor beléptünk abba a cukrászda-kávézóba, ahol minden nosztalgiát sugallt. Ez a hely, a Ca’n Joan de S’aigo fogalom a helyiek körében.

IMG_3723.JPGHelyet foglaltunk, Maria pedig rendelt a barátságosan mosolygó pincértől: eper-szorbet Lacinak, vaníliafagyi neki, fahéj-mering fagyi nekem, és természetesen cukrászsütemény, miközben én megbabonázva bámultam a mohazöld, tejüveges csillárokat. Nem tudtam a hely autentikusságával betelni. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ha ezek a falak mesélni tudnának! Szívesen leírnám, hogy milyen ízélményben volt részem, amikor belekanalaztam fahéjas-jeges költeményembe, de nincsenek rá szavak. Nem, nem vagyok elfogult, mert ha fagyiról van szó, akkor rettenetesen kritikus tudok lenni. Mindenkinek javaslom, (tulajdonképpen kötelezően ajánlom), hogy ha Mallorcán jár, akkor ezt semmiképpen ne hagyja ki. Miközben üldögéltünk, nézelődtünk és beszélgettünk, megterveztük, hogy hogyan töltsük a délutánt és az estét. Erről (is) szól úti-beszámolóm második része.

IMG_3726
Fagyi, nyaralás, öröm.

 

 

 

2 Comments

Hozzászólás