A megérzésről, avagy ‘trust your gut’

image

Amikor Merellel elkap minket a filozofálgatás, rendszeresen felmerül a megérzés, az intuíció témája.A kérdések általában ugyanazok: mennyire lehet és szabad megbíznunk megérzéseinkben? Miért van az, hogy az élet bizonyos területein működik, máshol pedig mintha totálisan cserben hagyna minket? Hol van az a pont, amikor egy-egy döntéshozatalnál a megérzés és az értelem – ráció –  teljes egyensúlyban van? Vagy ez nem is létezik, mert a megérzés lényege pontosan az lenne, hogy agyunkat kiiktassuk? Hol lakik az intuíció? Lokalizálható, mérhető? Velünk született vagy az évek során alakul ki? Tanulható készség vagy inkább tehetség?

Az ilyen beszélgetések alkalmával sorra vesszük életünk történéseit is és utólag rájövünk, hogy egy-egy döntés, ami akkor, ott, abban a pillanatban értelmetlennek, megmagyarázhatatlannak tűnt, utólag mennyi mindent adott. Ezalatt nem azt értem, hogy  csupa jót, inkább azt, hogy értékes életleckéket, tapasztalatot.

Merel például sokszor megjegyzi, hogy szerinte nekem emberekkel kapcsolatban nagyon éles a radarom. Szerinte nála ez hiányzik. Ő hajlamos mindenkiről a legjobbat feltételezni és mindezt végtelen türelemmel, megértéssel teszi. Ami engem illet, már az első perctől aktívan bekapcsol intuitív gépezetem. Nehéz ezt megfogalmazni, még a magam számára is.Azt hiszem, leginkább egy hőtérképhez tudnám hasonlítani: villogóan piros (azaz: ne gondolkozz, csak fuss!), lágyan hullámzó zöld (vagyis: teljesen okés), buborékos kék (tehát: ebből még bármi lehet) vagy acélszürke (más szóval: semleges egyén). Eleinte nehezemre esett ezt nem azonnal kimondani vagy kimutatni, de mivel ez többször erősen anti-szociális, érthetetlen magatartást eredményezett volna, ezért megtanultam kezelni.

Emlékszem arra, amikor először találkoztam Merel volt barátjával, akivel hosszú évekig együtt élt. Merel beszámolóiból annyit tudtam róla, hogy rendkívül intelligens – az a kategória, ami a zsenihatárt súrolja – és nála mintegy húsz évvel idősebb. Véletlenül futottunk bele. Mi a könyvesboltba tartottunk, ő pedig éppen autóját parkolta le, amikor megpillantottuk. Megálltunk, Merel bemutatott és váltottunk néhány szót. Az egész konverzáció nem tartott két percnél tovább, de alig bírtam megállni, hogy ne meneküljek el a helyszínről. Szó szerint futkosott rajtam a hideg. Piros riasztás, nem enyhén. Lelki szemeim előtt megjelent Gollam, legfanatikusabb, legelvakultabb mivoltjában. Aki ismeri a Gyűrűk Urát, pontosan tudja, hogy mire gondolok. Ezt azon nyomba el is mondtam Merelnek, ő pedig hüledezve hallgatott, mert neki majd’ egy évtized kellett ahhoz, hogy erre ráébredjen. Merel azóta is mindig megkérdezi, miután találkozunk valakivel, hogy ‘szerinted’? Én pedig palástolatlanul adom az intuitív diagnózist, amin sokszor jót nevetünk.

Vannak, akik azt állítják, hogy az intuíció tanulható. Napjainkban tanfolyamok is vannak, amelyek azt ígérik, hogy intuíciónk fejlesztésével kevesebb erőfeszítésünkbe kerül megoldani egy problémát, könnyebben hozunk döntéseket és egyszerűbben, érthetőbben tudjuk kifejezni gondolatainkat, érzelmeinket. Erről nem tudok nyilatkozni, mert még nem végeztem el efféle képzést, de van egy tanító, aki nagyon közel áll a szívemhez és aki sok dologgal kapcsolatban, mintha egyenesen hozzám beszélne. Ő Dr. Wayne Dyer, akinek minden előadását megnéztem, minden könyvét elolvastam és volt olyan bizonytalan, kétségekkel teli időszakom is, amikor telefonomból is hangoskönyvei és podcastjai áramoltak füleimbe. Van egy mondata, amit jól elraktároztam: Trust your inner self.

Ez a négy szócska minden alkalommal eszembe jut, amikor úgy érzem, hogy valamin változtatnom kell, valamivel kapcsolatban döntést kell hoznom, amikor megérzésem és agyam belső dialógus formájában hadakozik egymással. Számomra ilyenkor az válik be, hogy kikapcsolom az elemző-analizáló-majd-én-meggyőzlek egómat és csak arra koncentrálok, hogy mit érzek a gyomromban. Pontosan: a gut feeling. Egy idő után pontosan tudom, hogy mit kell tennem. Az is előfordul, hogy megérzésem azt súgja: ‘Hagyd, most nem kell tenned semmit. Majd kialakul.’

Persze, az ilyen módon hozott döntések vagy megtett lépések nem mindig tűnnek logikusnak. Főleg a külvilág számára. Velem is megesett már, hogy környezetem nem igazán értette, hogy miért hagyok ott egy biztos állást, miért éppen ott akarok élni, ahol, miért szakítok meg bizonyos kapcsolatokat és miért ápolok másokat rendíthetetlenül. Kétségtelen, hogy megkímélhettem volna magam egy-két kellemetlen tapasztalattól, ha mások tanácsát követem, de az is igaz, hogy ugyanakkor megfosztottam volna magam a növekedés, a fejlődés és a tanulás lehetőségétől, akkor pedig nem lennék az aki, most vagyok, ugyebár?

Végül pedig egy kis kiegészítő azoknak, akiket érdekel a téma:

http://www.lifehack.org/articles/lifestyle/5-gut-instincts-you-dont-want-ignore.html

Hozzászólás