Hűsölés Sam Claflinnel

image

Be kell vallanom, hogy a szívem mélyén javíthatatlan idealista vagyok és meglehetősen romantikus. Egyszerűen rendíthetetlenül hiszek abban, hogy az igaz szerelem a maga idejében megtalálja az embert, ha eljön az ideje. Én is úgy képzelem, hogy majd belebotlok és kész. L’amour a köbön, happy forever meg ilyesmi. Amikor ezen elképzelésemet megvillantom, természetesen megkapom a szokásos ‘de azért tenni is kell valamit’, ‘ahhoz azért alkalmazkodni is kell(ene), mert kompromisszumok nélkül semmi nem működik’ vagy ‘lentebb a mércét, mert senki nem tökéletes’ szívből jövő jó tanácsokat. Köszi, mindezt én is tudom, mert éltem már párkapcsolatban és tudom, hogy ez mivel jár és tanultam is belőle. Mégis egy kicsit elbizonytalanodok a fent-említett megjegyzések hallatán, de csak egy-két percre, aztán visszatér az a nagy belső bizonyosság, hogy ha önmagam vagyok és azt csinálom, amit szeretek, akkor majd rám talál a true love, ha meg nem, akkor valószínűleg ennek így kell lennie. Alapjában véve teljesen elégedett vagyok mostani életemmel és a nagy Ő-ről való ábrándozás csak akkor tör rám, amikor ……….

……….hát, igen, mondjuk múlt héten csütörtökön, amikor is délután három óra körül elegem lett a melegből, a munkából, Pop nyávogásából és spontán úgy határoztam, hogy moziba megyek. Ott legalább hűvös van, macskákat se engednek be és egy jó filmtől mindig később hasznos gondolataim támadnak. Jojo Moyes könyvét ugyan nem olvastam – nem tetszett a túlságosan édes-romantikus borítója- , de a Me Before You előzetesét annyiszor láttam Londonban, hogy teljesen Emilia Clarke gondosan mismatched ruháinak és Sam Claflin ellenállhatatlan mosolya hatása alá kerültem. Jegyet váltottam hát a feliratos előadásra – hogy ez miért lepte meg a fiatal pénztáros lányt annyira? – és számomra is megmagyarázhatatlanul, már eleve túládáradó szívvel, über-romantikus hangulatban befészkeltem magam az ötödik sor első helyére. Tőlem két székkel arrébb egy vagány-hipster-tetovált srác ült túl-szőke-túl-csini barátnőjével. Nem volt nehéz kitalálni, kinek a választása lehetett a ma délutáni program.

Nem, nem fogom elárulni a történetet, mert aki olvasta a könyvet, az úgyis tudja, hogy miről szól, aki pedig nem, annak nem akarok spoilerezni. Sírtam is, nevettem is. Szerintem egy párszor a szokásosnál kicsit hangosabban fel is sóhajtottam, de biztos vagyok benne, hogy ebből senki nem érzékelt semmit. Volt elég szipogás, kuncogás és torokelszorulást palástoló köhögés ahhoz, hogy érzelmi megnyilvánulásaimat elpalástolják. A szemem sarkából láttam, ahogy az esküvős jelenetnél a vagány-hipster-tetovált srác úgy tesz, mintha prüszkölne, de közben a keze a szükségesnél tovább időzött el a szeménél, mire a barátnője kedvesen megsimogatta a fejét és egy elismerő puszit nyomott a fülére. Meg kell mondjam, van valami különösen vonzó abban, amikor egy férfi tartani akarja magát, de kibuggyannak belőle az érzelmek. Nincs abban semmi szégyellnivaló, sőt.

Hogy milyen hatással volt rám a film?

Ik zweefde minstens vijf centimeter boven de grond voor de rest van de dag. Bocs, de sok minden hollandul jut eszembe először. Igen, a nap hátralévő részében kábé öt centiméterrel lebegtem a talaj fölött. Fikció ide vagy oda, engem az ilyen történetek csak megerősítenek abban, amit már az első sorokban leírtam. Nem kell másnak lennem, mint aki vagyok ahhoz, hogy valaki meglásson, megszeressen és elfogadjon minden apró – és nagyobb – furcsaságommal együtt. Nem kell engednem az elképzeléseimből a számomra ideális társsal kapcsolatban, mert pontosan tudom, hogy mit keresek abban, akivel hajlandó lennék megosztani az életemet. S ilyenkor mindig eszembe jut az az idézet is, amit valahol olvastam: ‘ Be true to yourself so that the universe can find you. ‘ Gondolom, nem lehet véletlen, hogy ez a mondat így megmaradt.

Mindenesetre miután hazaértem, még legalább négyszer megnéztem a trailert. Sam Claflint eddig csak Az Éhezők viadala: A kiválasztott 1. és 2. részéből ismertem és habár kifejezettem jóképű srácnak tűnt már akkor is, valahogy nem sikerült meghatnia. Will Traynorként azonban igen. Utána is néztem, hogy milyen filmekben játszik még. Ez egyfajta kíváncsiságban gyökerező megszokás: ha felfigyelek egy színészre, akkor zsinórban megnézem az összes filmet, amiben valaha szerepet kapott. Így bukkantam rá Ken Follett: The Pillars of the Earth közismert és nagy sikerű könyvéből készült sorozatra.  Rögtön el is kezdtem nézni. Jelenleg az első évad ötödik részénél járok és hát mit mondjak: az első negyedórában hozzá kellett szoknom a film hangulatához, de utána teljesen megfogott. Nem igazán szerettem volna a 12. században élni sehol Európában és Sam Claflin is jobban tetszik jelenlegi harmincéves mivoltában, mint túl fiatal lovagként lóháton.

Ami pedig a könyveket illeti: édesen romantikus borító ide vagy oda, a következő nyári olvasmány már felkerült a a listámra. Nem nehéz kitalálni, ugye?  Jojo Moyes: After You.

Hozzászólás