Üdvözlet Londonból

Ez a második napom az angol fővárosban. Sokadszorra a második, mert szeretek rendszeresen ellátogatni ide, habár legutóbb erre tavaly augusztusban került sor. Egyszerűen mindig közbejött valami, ezért azt hiszem, megfogadom Merelnek azt a tanácsát, hogy előre lefixálok dátumokat a naptáramban, amikor is utazni szeretnék valahová. Ő mindig azt mondja, hogy ha nem így tesz, akkor egyszerűen nem kerül rá sor, mert mint már fentebb is említettem, mindig közbejön valami: születésnap, karácsony, húsvét, pünkösd, éppen lecsúszás a kedvezőbben árazott repülőjegyekről, stb.

Szerdán délután nagy lelkesedéssel indultam a debreceni repülőtérre. Anyu természetesen kikísért és biztos vagyok benne, hogy ő mindig sokkal jobban izgul, mint én. Engem az utazás nem idegességgel vagy stresszel tölt el. Éppen ellenkezőleg: megszáll egy egyfajta slow-flow nyugalom. Amint átérek a biztonsági ellenőrzésen, befészkelem magam egy kényelmes helyre, előveszem éppen olvasandó könyvemet és megszűnik körülöttem a világ. Néha-néha felnézek azért, mert szeretem az embereket figyelni, de ez soha nem tart néhány percnél tovább, mindössze annyi ideig, hogy sokadszorra megállapítsam: mindannyian jövünk valahonnan, tartunk valahová és mindenki mögött egy egész történet rejtőzik. Legszívesebben mindenkit meginterjúvolnék életútjáról, de mivel ez elég furcsa lenne, így maradok a találgatásnál, az ábrándozásnál és az olvasásnál.

Ez alkalommal Kevin Lewis: The Kid című könyve volt a kezemben. Az első oldaltól fogva beszippantott, így abszolút nem bántam, amikor a hangszórón bejelentették, hogy a londoni járat egy óra késéssel indul majd. Körülöttem mindenki előkapta okos-telefonját és bőszen kommunikálni kezdett. Persze, frusztrálódhat az emberfia egy ilyen hír hallatán, de az a helyzeten nem sokat változtat, szóval annyi erővel akár nyugodtnak is lehet maradni: egy csésze kávé, egy újság vagy valamelyik szórakoztató smartphone-os applikáció kellemesebbé teheti a várakozást, nem de? Tovább olvastam Kevin gyermekkorának megdöbbentő részleteit és csak annyira szakítottam félbe a lapozást, hogy meghallgassam az újabb bejelentést, miszerint a londoni járat újabb fél órát késik majd az indulással. Háttal ültem az ablaknak, így semmit nem érzékeltem abból, hogy odakint leszakadt az ég, ömlött a víz, csapkodott a jég. Még jó, hogy nem fogunk ilyen időben felszállni. A biztonság mindenekelőtt, ugyebár.

Végül fél nyolckor megkezdhettük a beszállást. Sokszor nem értem, hogy miért rohannak az emberek a gép felé: úgysem hagynak itt senkit, a helye már mindenkinek megvan, a menetidő pedig az időjárási viszonyok, a megszabott útvonal és a pilóta kezében van. Általában meg is várom, amíg elfogy a sor és szinte majdnem mindig utolsóként szállok fel. A jegyem a 14F-re szólt, az ablak mellé, közvetlenül a szárny mellett. Habár elég mini-méret vagyok, alig tudtam magam bepréselni a ülésre. El sem tudom képzelni, hogy egy 1.80-as, jól megtermett férfi hogy bírja a gyűrődést két és fél órá keresztül.

Amint helyet foglaltam, szóba is elegyedtem a mellettem ülő férfival, akinek szintén London volt az úti célja. Megtudtam róla, hogy a lánya a gép elején ül, most végzett az orvosin, amire nagyon büszke. Van még két gyermeke, akik szintén diplomások, különben pedig sri-lankai, de már tizenhat éves kora óta Angliában él, ahol huszonegy évesen megtalálta élete szerelmét egy gyönyörű lány személyében, aki fantasztikus curry-t készít és immáron huszonhét éve boldogítják egymást. A gép közben elérte a repülési magasságot, mi pedig mindketten visszatértünk csendes elfoglaltságunkhoz: én a könyvemhez, a sri-lankai miszter pedig bollywood stílusú zenéjéhez. (Elfelejtettem megemlíteni, hogy a barna uraság – aki mellesleg nem volt nagyobb nálam – egy amatőr zenekarban énekes, ha nem éppen a Heathrow reptér könyvelési osztályán serénykedik.)

Az út simán és gyorsan telt, London pedig a már tőle megszokott tizenöt fokkal, borús éggel és széllel fogadott. Annak ellenére, hogy helyi idő szerint már majdnem kilenc óra volt, éppen hogy elkezdett sötétedni. Rögtön Hollandia és az ott eltöltött hosszú, nyári esték jutottak eszembe. Milyen régen is volt!

Lacival megbeszéltük, hogy nem kell kijönnie elém, hiszen miért utazna egy fárasztó munkanap után több, mint egy órát, amikor kitalálok Muswell Hill-re egyedül is. Csomagfelszedés, bebuszozás Luton-Parkway Station-re, onnan tovább King’s Cross-ra, Oyster kártya feltöltés és hoppá, ugrás a Northern Line metróvonalra, leszállás Highgate-nél, ahol pont jött egy 134-es busz és három megállóval később már ott is voltam Muswell Hill Broadway-en, mindössze öt percnyi sétára a Laciék lakásától. Annyira fellelkesültem az utazás és az újratalálkozás örömétől, hogy habár már majdnem éjfélt mutatott az óra – itthoni idő szerint éjjel egy órát – abszolút nem voltam fáradt. Boldogan csacsogtam volna reggelig, de tudtam, hogy Lacinak másnap dolgoznia kell, így illedelmesen jó éjszakát kívántam és mosolygó fejjel bámultam az ágyamból az ablak előtti fák lombjának játékát, a ház előtt elhaladó piros emeletes buszokat és sétáló embereket.

Nem tudnám pontosan megmondani az okát annak, hogy miért tölt fel energiával egy nagy város. Más éppen hogy a természetet keresi fel, ha nyugalomra, csendre, inspirációra, önvizsgálatra vágyik. Az én esetemben ezt az állapotot a mindig nyüzsgő, soha nem alvó városok idézik elő színeikkel, hangjaikkal, azzal a rengeteg, sokféle emberrel. Érdekes módon általában az északi régió vonz, mert abszolút nem vágyom például Indiába, Athénba és Rómába sem mennék vissza harmadszorra. Koppenhága, London és Edinburgh azonban belopták magukat a szívembe. Gondolom, mint oly sok minden más, ez is ízlés dolga. Merel szerint  az energia és a rezgés a meghatározó, amiben valószínűleg szintén van valami igazság. A ‘good vibe’, ahogy ő mondja.

Ha itt vagyok, soha nem tervezek előre programokat. Általában aznap találom ki, hogy mihez van kedvem: egy kiadós séta, vásárolgatás, múzeumlátogatás, írás – kávézás, mozi vagy valami más. S habár általában nem foglalkoztat az időjárás, remélem, hogy a tegnapi heves eső csitul és néha ki-kibújik majd a nap a felhők közül.

Folyt. köv.

Hozzászólás