Feeling just a little bit blue

Azért gondoltam, kikeresem a pontos jelentést a szótárban.

feel blue = levert, elkenődött, rossz hangulatban van

Mivel általában inkább energikus, tettre kész, jókedvű és kíváncsi vagyok, ezért nem nagyon tudok mit kezdeni az olyan napokkal, amikor valami miatt kicsit árnyékos a kedvem. llyenkor elkezdek a lehetséges okokon gondolkodni.

Motoszkál valami a tudatalattimban, ami nem hagy nyugodni? Túlságosan komolyan veszem a tennivalóimat? (Ez egy régi beidegződés, amire manapság semmi szükség, mert végre azt csinálhatom, amit szeretek, azt pedig már ezerszer megtapasztaltam, hogy nálam a to-do listák és a multitasking abszolút nem működik. Ellenkezőleg.) Talán a nyári időszámításra való átállás az oka? (Olvastam, hogy sok embert ez akár egy-két hétig is megvisel. A tünetek között szerepel például az álmatlanság, ingerültség, fáradtság és depresszív hangulat.) Lehet, hogy a hormonjaim rendetlenkednek? (Ezt az ember ugyebár soha nem tudhatja, de jó, ha van mire fogni a – remélhetőleg átmeneti – rossz hangulatot.) Rám köszöntött volna a midlife crisis? Életkoromat tekintve lehetséges, mert negyven fölött azért lassan középkorúnak számítok, még akkor is, ha ez füleimnek és saját magam belső megélésének idegennek hangzik, de az igazság az, hogy alapvetően elégedett vagyok magammal és az életemmel is. Tehát, ami engem illet: no crisis.

Ahogy mindezeket ma reggel végiggondoltam, rájöttem, hogy volt egy időszak, amikor nem is érzékeltem, hogy rossz kedvem van. Az volt az alap beállítás. Nem is vívódtam azon, hogy miért nem dalolva szökkenek ki reggel az ágyból, miért nem mosolygok és miért nem érdekel, úgy alapjában véve senki és semmi. Egyszerűen elfelejtettem, hogy milyen is volt valaha jól érezni magam. Azt láttam, hogy mások, a ‘normális emberek’ jönnek-mennek, értelmes dolgokkal töltik ki a napjaikat, beszélgetnek, társaságba járnak, dolgoznak, gyereket nevelnek, pihennek, nevetnek, és igyekeznek a maguk módján kellemessé tenni az életüket, de ezek a pillanatképek semmilyen érzelmet vagy reakciót nem váltottak ki belőlem. Szürke volt minden. Önmagamat is beleértve.

Szerencsére az az időszak már a múlté.

Szóval, mit is panaszkodok én itt?

Kint süt a nap, végre lekerül a télikabát, nyílik az aranyeső, fészkelnek a madarak, az egész délutánom szabad, Pop is elszundikált végre (tegnap rakétaként száguldozott a lakásban órákon át és utána kb. a fél éjszakát végignyávogta), egészséges vagyok, azt csinálhatom, amit szeretek, van szerető családom és barátaim és még sorolhatnám……..és legyünk őszinték: kinek nincs néha, csak úgy, egy icipicit rossz kedve? Na, ugye?

Hozzászólás