Tavaszi emlékek

Habár a meteorológiai tavasz március elsején kezdődik, számomra a héten néhány órára már kitavaszodott. Pontosabban, minden alkalommal, amikor reggel napsütésre ébredtem vagy délután le kellett vennem a sálamat és a dzseki is egy kicsit melegnek bizonyult. Mosolyogva konstatáltam azt is, hogy a házunk előtt óvatosan bújnak ki a krókuszok és a nárciszok, azon pedig egyenesen meglepődtem, amikor a Bólyain sétálva apró ibolyákat pillantottam meg a járda mellett.

A mai nap ezt a közeleg-a-tavasz érzést csak fokozta, amihez valószínűleg az is hozzájárult, hogy hétvége van. A délelőtti munka után nem is volt kedvem hazafelé venni az irányt, hanem róttam a város utcáit, céltalanul mentem az orrom után, majd beültem a szokásos espresso macchiatomra a Volt Egyszer-be. Ahogy ott üldögéltem, régi tavaszok képei villantak fel lelki szemeim előtt. Mintha találomra belenyúltam volna egy diákkal teli dobozba és találomra egyet-egyet kivéve felidéztem volna, hogy mi történt akkor és ott. A teljesség igénye és kronológiai sorrend nélkül következzék egy kis tavaszi emléksorozat.

•  A húsvétok, amikor még kislány voltam. Abszolút nem voltam kibékülve azzal, hogy a tesóm egész nap a rokonokat és ismerősöket járta Apuval, mindenütt hímes tojást, csokinyuszit és pénzt kapott, én pedig ülhettem bent egész nap és leshettem, hogy éppen ki kopog be, estére pedig úgy illatozott a fejem, mint egy parfüméria zárórakor. Igen, sokat adtam volna azért, hogy legalább húsvétkor – meg úgy általában – fiú lehessek.

• Az ovis ünnepségek Anyák Napján. Hányszor kellett elpróbálni a műsort, mire mindenki pontosan tudta a rá kiosztott versek szövegét és a köszöntő dalok is egyszerre mentek! Van egy fénykép, amin körhajam van, térdig erő fehér, horgolt zoknim és csatos szandálom, az akkori divat szerint. Anyunak és Nagyinak fehér és lila orgonából szedtünk csokrok, mert azt szerették a legjobban.

• Általánosban gyakran kimentünk környezetismeret órán az erdőbe ibolyát szedni. Nem egyszer megesett, hogy egy virágért lenyúlva éppen egy ott elkúszó siklót pillantottam meg. Habár tudtam, hogy ártalmatlanok, azért mindig nagyon megijedtem. Mivel a házunk a tónál fekszik, ezért nem egyszer megesett, hogy egy fiatal vagy egy méretesebb példány a kamra előtti lépcsőn napozgatott.

• Hollandiában nagyon szerettem a tavaszt. Biciklizni a magas töltésen a napsütésben, onnan leereszkedni az erdő felé és Gouda főcsatornája mellett bepedálozni a városba. A hattyúk, a vadkacsák és a szárcsák szorgalmatosan építgették fészkeiket, minden zöld területet lila,sárga és fehér krókuszok borítottak és a város lakói, valamint a környékbeliek a piactéren üldögélve élvezték a napsütést. Lehetetlen volt kora délután egy szabad széket találni.

• Szerettem egy teraszon vagy valamelyik csatorna mentén üldögélve figyelni az embereket Amszterdamban és Utrechtben vagy kimenni  tengerpartra és  óvatosan térdig gázolni az olyenkor még jéghideg vízbe.

•  Ha tavasz, akkor fagyi szezon! Kevés dolog esik olyan jól, mint a napsütésben, csukott szemmel belenyalni az év első fagyijába. Goudában erre mindig hármasban kerítettünk sort Merellel és Arwinnal a Tutti-Fruttiban, egy ini-mini fagyizóban. Szerintünk messze a legjobb ‘ijs-salon’ az Ijsselmeer mentén. Nálam a szupernyerő azonban mindig az Australian Homemade volt. A mangó szorbetjük felülmúlhatatlan.

• Amikor a Coornhert gimiben tanítottam, minden áprilisban Canterbury-be vittük az elsősöket, majd egy pár héttel később Cambridge-be a negyedikeseket. Mi legalább úgy izgultunk, mint a diákok, de nekünk nem volt szabad kimutatni. Hogy bírják majd az otthontól való távollétet? Milyenek lesznek a vendéglátó családok? Nem hagyta-e otthon valaki az útlevelét? Nem lesz-e valaki beteg? Sikerül-e mindenkit épen és egészségesen visszaszolgáltatni a szülőknek?  Általában minden rendben ment és ezért, valamint az angliai kiruccanások alatt szerzett élményekért utólag is nagyon hálás vagyok.

• Általános felső tagozatában – azt hiszem, hetedikes vagy nyolcadikos lehettem – május elsejének reggelén egy májusfa állt a kapunk előtt. Tudom, hogy örülnöm kellett volna, plusz illett volna értékelnem a fa odacipelésére és feldíszítésére szánt időt és energiát, de én csak nagyon-nagyon mérges lettem és azonnal megparancsoltam Apunak, hogy tüntesse el, mielőtt bárki más meglátná. Persze tudtam, hogy kiknek köszönhettem a nyilvánvaló bókot, ám mindenki tudja, hogy milyenek a tinilányok, ugye? Kissé szeszélyesek.

• Tavasszal történt az is, öt évvel ezelőtt, hogy hazaköltöztem Magyarországra. Az apropó nem volt éppen kellemes, mert sikerült minden tekintetben olyan szinten leépítenem magam, hogy a kényszerpihenő tűnt a legbölcsebb döntésnek. Amikor a repülőgép landolt Budapesten, az egész helyzet olyan valótlannak tűnt, de valahol mintha egy óriási teher hullott volna le a vállamról. A szívem mélyén tudtam, hogy helyesen döntöttem.

És hogy milyen lesz 2016 tavasza?

Még nem tudom, hiszen hivatalosan még el sem kezdődött.

Azt pedig, hogy a megérzésem mit súg és mik azok a dolgok, amelyekre igazán számítok és amikért a szívem mélyén szurkolok, hát, azt inkább megtartom magamnak.

Hozzászólás