Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy óvoda

Ma délután a gyengén csepergő esőben sétáltam végig az IdeálMed udvarán, amikor is kinyílt a szomszédban lévő óvoda ajtaja, kilépett rajta egy dadus és elkezdte seperni a lépcsőt. Kicsit molett volt, fehér köpenyt viselt és a nyitott ajtón keresztül beláttam egy folyosóra, amelynek falát gyerekrajzok díszítették. Azon nyomban elkapott az időgép kereke és visszarepített ovis koromba, a prügyi óvodába.

Gondolataimba merülve meneteltem fel a lépcsőn, vettem át öltözőszekrényem kulcsát, majd átöltöztem és az edzés alatt engedtem, hogy egyik múltbeli kép jöjjön a másik után. Érdekes, hogy az oviban töltött három évet nem tudnám egy elejétől végéig komplett történet formájában felidézni, inkább csak pillanatok ugranak be. Arra például egyáltalán nem emlékszem, hogy mi volt a jelem. Ám sok minden másra igen. Lássuk csak.

Először is ott voltak az ebédek és az uzsonnák. Mindig a kinevezett naposoknak kellett megteríteniük az asztalt. Emlékszem a fehér-kék virágos vizeskancsóra és arra, hogy miután asztalhoz ültünk, megfordítottuk a tányérunkat és megnéztük, hogy milyen jel van az alján. Volt, amikor a kék volt a nyerő és volt, amikor a zöld. A tojáslevest ki nem állhattam. Egyszerűen nem bírtam a savanyú levesben úszkáló tojás látványát és soha nem ettem belőle egy kanálnyival sem. Ám annál jobban szerettem – és ezzel nem voltam egyedül – a ‘riskósodót’, vagyis a rizsfelfújtat vaníliasodóval. Ugyanilyen nyerő volt a krumplipüré paradicsomszósszal, mert senki nem tudott olyan finom paradicsomszószt csinálni, mint a konyhásnénik. A teájuk és tejeskávéjuk ízét sem lehet elfelejteni. Tudom, hogy mindig az anyuk és a nagyik főztje a legfinomabb, de az óvodai ízek és illatok nosztalgikus jelleggel örökre befészkelik magukat az ember emlékezetébe.

Ebéd után jött a csendes pihenő. Előkerültek a kihúzható ágyak és nem volt mese: át kellett öltözni és kötelezően aludni kellett. A nap nyertesének az mondhatta magát, aki az ágyneműtartóban aludhatott. Ez tulajdonképpen egy nagy szekrény volt, nem ajtóval, hanem függönnyel. Az óvónénik tárolták a kihúzható ágyakat és egyben nagyszerű búvóhely is volt. Aki az ágyneműtartóban aludhatott, az behúzhatta a függönyt és megtehette, hogy nem is alszik, hanem hébe-hóba kikukucskál és kémleli a többieket. Szerintem én egyszer, maximum kétszer foglalhattam el a szekrényt és természetesen le sem hunytam a szemem, de akárhogy is leskelődtem ki búvóhelyemről, nem tudtam meg semmi érdekeset sem.

Ha jó idő volt, akkor délután kint játszottunk az udvaron. Libikóka, hinta, homokozó, ilyesmi. Tavasszal és nyáron gyakran megesett, hogy elhajtott egy kombájn vagy egy traktor az óvoda előtt és mi ilyenkor megmagyarázhatatlan okból a kerítéshez rohantunk – de tényleg, mindenki – és ütemre skandálni kezdtünk valamilyen buzdító szöveget:  ‘Hajrá. Rába! ‘ vagy ‘Hajrá, Öcsi!’. Öcsi bácsi pedig mindig visszaintegetett. Ugyanez a bátorítás járt ki a magasan szálló repülőknek is: ‘Hajrá, repülő!’ Sok értelme nem volt a dolognak, de minket ez nem zavart. Addig kiabáltunk, míg az adott jármű el nem tűnt a láthatáron.

Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki gond nélkül el tud énekelni vagy szavalni minden dalt és verset, amit az oviban tanult. Legyen az egy anyák napi költemény, a csing-ling-ling-száncsengő vagy a ‘hej mi a kő, tyúkanyó!’. Az ilyen alkalmakra mindig szépen ki kellett öltözni és a szüleink – általában az édesanyák -legalább úgy izgultak, mint mi.

Milyen hamar elszaladt az a három év!

Manapság, ha kint játszó ovisokat látok vagy a villamoson egy gyerkőc lelkesen meséli anyukájának, hogy mi volt az ebéd vagy hogy mit csináltak a délutáni foglalkozáson, kicsit elkap az irigység. Nem a keserű, féltékeny irigység, hanem az a nosztalgikus fajta, amikor legszívesebben odaszólnék nekik, hogy elmondjam, milyen jó is gyereknek lenni és milyen jó lesz majd később visszagondolni az ovis emlékekre. Később, majd ha nagyok lesznek.

Nem igazán szeretek főzni, de azt hiszem, hogy egyszer kipróbálom majd a ‘riskó’ receptjét. Természetesen sodóval. Mert csak úgy az igazi.

Neked milyen ovis emlékeid vannak?

Hozzászólás