Honvágy Hollandiába? Egy icipicit…..

Ha szemtelen lennék vagy egy olyan lány, aki mindig valaki mást hibáztat, akkor most mondhatnám azt, hogy mindennek Merel az oka. Elvégre is itt volt nálam egy hétig és nagyon jól éreztük magunkat. Ebben alapjában véve nincs semmi furcsa, hiszen nem semmiért vagyunk immáron több, mint nyolc éve legjobb barátnők. Érdekes módon, amióta hazaköltöztem – és ennek már több, mint négy éve – , barátságunk csak mélyült, erősödött. Kapcsolatunk szerves részét képezik az emailek, a meglepetés csomagok és természetesen Merel látogatásai. Amint ideje és munkája engedi, repülőgépre pattan és már szárnyall is Debrecen felé. Így volt ez novemberben is.

Nagyon jól megvagyunk egy légtérben. Sok mindenben hasonlítunk és még több mindenben különbözünk. Mindig elcsodálkozom például azon, hogy Merel mekkora mennyiségű teát tud bekortyolni egy nap alatt. Én már régen kipukkannék. Mellesleg nem is szeretem a teát. Hányingerem lesz tőle. Amíg én szívesen tartom rendszerezetten dolgaimat, Merel makacsul hisz a kreatív rendetlenségben. Teáscsészék szegélyezik a lakásban az útját, megkezdett krétarajzok hevernek a szoba közepén, a konyhában akvarell szárad, laptopja lassan eltűnik egy köteg könyv és újság alatt. Szerinte őt ez inspirálja. Szerintem csak lusta összepakolni.

A kondíciója a nullával egyenlő. Ez már a lépcsőmászáskor kiderül, de hogy a jógát sem bírja tíz percnél tovább, az azért elgondolkodtató. Szerinte én vagyok hiperaktív, ő köszöni szépen, inkább üldögél és reflektál. Merel este kilenckor pizsamában elvonul, míg én ritkán kerülök tizenegy előtt ágyba.’Hajnali’ hétkor rendszerint arra ébredek, hogy bio zabkásáját és kávéját főzi a konyhában. Én ilyesminek még a gondolatával sem játszom el ‘reggel’ tíz előtt. Ami a zenét illeti: ém ugyanolyan eredménytelenül próbálom rátukmálni a Green Day, a No Doubt, a House of Pain vagy a Muse albumait, mint ahogy ő próbál rávenni arra, hogy gyakrabban hallgassak jazzt vagy klasszikusokat. Merel imádja a botanikus kerteket és a kápolnákat, míg engem ezek valahogy nem hatnak meg. És mindezek ellenére legjobb barátnők vagyunk? Bizony ám. Mottónk : Live and let live.

De visszatérve a honvágyhoz….. Természetesen rengeteget beszélgetünk és felidézzük a közös emlékeket. Azt, hogy milyen érdekes módon és biztos, hogy nem véletlenül találkoztunk. Aztán ott voltak a vasárnapi kávézgatások a Café Centraalban. A műterem. A koppenhágai kiruccanás. Merel első budapesti látogatása és Eric-kel való megismerkedése. A macskáink. A közös vásárolgatások. A Filmház esték. Közös barátaink.

És még sorolhatnám. Miután kinosztalgiáztuk magunkat, mindig megkérdezem, hogy mi változott Gouda-ban amióta eljöttem.

– Ó, sok minden! – válaszolja Merel és már kezdi is a felsorolást. Én pedig mentális térképemen követem az eseményeket.

A patinás városháza még ott áll a piactér közepén, de pusztán díszletként. Az új, modern monstrum, amit a goudaiak csak ‘nápolyi’-nak neveznek – pont olyan rácsos és szögletes – az állomás mögött kapott helyet. Mellé egy többszintes bevásárlóközpont és mozikomplexum épült.

– És mi lett a régivel? – kérdezem meglepetten. Mert a ‘mozinkat’ nagyon szerettük. Egy ódon, sárga épület a belvárosban. Három terem. Régimódi plüss fotelek. Keddenként zárva.

– Hát, azt bezárták. Üres. 

Kiderül, hogy a gyönyörű belső udvarral és masszív kőfalakkal rendelkező könyvtár is egy dizájnos üvegépületbe költözött. A hozzátartozó piciny kávézó sincs már meg. Helyette lett a Chocoladefabriek, aminek ugyanaz a srác a tulajdonosa, aki annak idején a Koffiefabriek-ot megnyitotta. A stílus minimalista, a kiszolgálás professzionális. Bezárt a Goudse Bagel is, a második kedvenc helyünk a Café Centraal után. Ott lehetett kapni a világ legfinomabb répatortáját és sokmagvas bageljét. A piac még mindig csütörtökönként és szombaton van és ezen az éven is lesz Kaarsjesavond. Ezt a ‘gyertyák estéjé’-nek nevezett eseményt minden december második keddjén tartják. Az est lényege az, hogy a norvég testvérvárostól  ajándékba kapott hatalmas karácsonyfát felszentelik a főtéren, majd a városban minden lámpát kikapcsolnak és minden gyertyafénybe borul. Tényleg mesés látvány, amit egyik éven sem hagytunk ki a sokszor meglehetősen zord időjárás ellenére.

Az egy hét hamar eltelt és Merelnek semmi kedve nem volt hazamenni, de szólította a kötelesség. Abban maradtunk, hogy januárban lesz szabad ideje és akkor jön.Talán hosszabb időre. Az elkövetkezendő napokban gyakran azon kaptam magam, hogy amint Debrecen utcáit járom és rácsodálkozok a karácsonyi fényekre vagy a Volt Egyszerben kávézok, eltűnődök, hogy milyen lehet most Hollandiában.

Három nappal ezelőtt pedig üzenetet kaptam Wimtől, legjobb barátomtól, akivel néhány évig együtt dolgoztunk. Igen, még mindig Rotterdamban lakik és még mindig a fősulin tanít. Nem, semmi különös – kivéve, hogy most műtötték a vállát- csak kíváncsi volt, hogy mi újság velem. Nem készülök véletlenül Hollandiába? Mert nagyon jó lenne találkozni.

Bevallom, eddig nem foglalkoztatott a dolog. Miután négy évvel ezelőtt megváltam hollandiai életemtől, beleértve a munkámat, a házamat, a törzshelyeimet, az ismerőseimet és még sok-sok mást, lekötött az, hogy itthon alakítsam a dolgaimat. Ha igazán őszinte vagyok, akkor féltem attól, hogy milyen hatással lenne rám egy esetleges látogatás. Talán elbizonytalanítana. Talán megbánnám. Most már tudom, hogy nincs mitől tartanom. Szerettem Hollandiában élni és rengeteg mindent köszönhetek az ott eltöltött éveknek. És ki tudja? Lehet, hogy legközelebb én megyek vendégségbe Merelhez……

 

 

 

Hozzászólás