I. rész: FLOW, MIND, magazin, miért is ne?

Nem is tudom, hogy miért nem írtam róla eddig, hiszen szeptember óta fontos szerepet játszik az életemben ‘ a magazin’. Tulajdonképpen, ahogy most itt ülök és gépelgetek, meglep, hogy nem vágtam bele hamarabb. Persze azt is tudom, hogy  valószínűleg az Univerzum vagy az ‘erő’ vagy bárminek nevezzük is a nagy rendezgető energiát, mostanra látta elérkezettnek az időt arra, hogy az eddig valahol mindig a fejemben motoszkáló ötletből valami legyen.

Minden a FLOW-val kezdődött. Valamikor nyolc évvel ezelőtt bementem kedvenc könyvesboltomba, ami mindössze öt percnyi sétára volt akkori goudai lakásomtól. Egészen biztos, hogy szombat délelőtt volt, mert mindig olyankor böngésztem át a lapkínálatot és pusztán megérzésemre hagyatkozva vettem meg a hétvégi olvasnivalót. A Happinez-t már jól ismertem, kedveltem a LINDA-t, a Psychologie-t és a Red magazint. Elsősorban a tartalmukkal fogtak meg és évente rendszeresen ki is szelektáltam az addigra összegyűlt számokat és a ‘már nem kell’, ‘már nem érdekes’ kategóriában landoltakat a helyi kórház portáján leadtam. Legyen mit olvasniuk a várakozóknak.

Azon a szombati napon azonban felfedeztem azt, amit tudatalatt már régen kerestem: a FLOW első nyomtatásban megjelent számát. A borítója fogott meg, majd a tapintása, a súlya. Erre biztos nem lesz elég egy hétvége, gondoltam. Nem is kerestem tovább. Miután a pénztárhoz sétáltam és fizettem, átmentem a szomszédos Café Centraal-ba, ami akkorra már törzshelyemmé vált. Fix helyem volt a belső teremben található hosszú olvasóasztalnál, ahol egész délelőttöket, délutánokat töltöttem a többi, csendben kávézgató, a kávézó morajában olvasgatni szeretők társaságában.

Megrendeltem szokásos cappuccino-mat és kiemeltem zsákmányomat a táskámból. Először csak a borítót néztem egy ideig és valahogy éreztem, hogy amint belelapozok, egy eddig ismeretlen világ fog előttem megnyílni. Így is lett.

Mint Astrid és Irene ( a szerzők ) elmondásából kiderült, a FLOW egy padlásszobában született meg. A két barátnő arról cseverészett, hogy minden magazin egy kaptafára megy, ugyanazokat a híreket, témákat ismételgetik évek óta és nekik ez nem volt elég. Hogy mit olvasnának szívesen? Valamit, ami nem tökéletes és nem is akar az lenni. Valamit, amiben mindennapi, de különös embereket lehet megismerni. Valamit, amit nem unott arccal lapozgatnak a fodrásznál és ami pár hónap múlva nem landol a használt papír konténerben. Valamit, amit szét lehet szedni, bele lehet rajzolni, ki lehet színezni. Egy magazint, ami inspirál, motivál, elgondolkodtat, álmodozni enged, de ugyanakkor két lábbal áll a mai világ valóságában. Egy magazint, amit akár ajándékba is szívesen adnának maguknak, ismerőseiknek, barátaiknak. A délután végére a padlásszoba padlója terítve volt cikk ötletekkel, sebtében összefirkantott rajzokkal, scrapbook papírokkal, ollóval, ragasztóval. Aztán megszületett a FLOW.

Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? – motyogtam magamban.

Másnap Merellel találkoztam. Ez egyfajta hagyománnyá vált. Minden vasárnap délután együtt kávéztunk a Café Centraal-ban – hol máshol – és megtárgyaltuk, hogy mi történt a héten. Ilyenkor gyakran megleptük egymást egy kis ajándékkal: egy könyvjelzővel, egy jópofa pénztárcával, egy gombolyag különös fonallal vagy egy általunk sokra tartott könyvvel. Amint Merel lehuppant mellém, már nyúlt is a táskájába.

– Hoztam neked valamit. Tegnap találtam. Magamnak is megvettem! Szerintem tetszeni fog!

Fülig érő szájjal nyomta kezembe a…… FLOW-t. Erre én is elővettem az enyémet, amit persze azért hoztam magammal, hogy megmutassam neki. Ezen már csak nevetni tudtunk. A magazin szelleme megfertőzött minket, mert ott és akkor eldöntöttük, hogy keresünk egy műtermet, ahol együtt fogunk alkotni, ahová minden érdeklődő bejöhet, ahol minden hónapban kiállításokat szervezünk majd. ( Zárójelben jegyzem meg, hogy ez meg is történt. )

Gondolom, mondanom sem kell, hogy az elkövetkezendő években rendszeresen hangzott el a következő telefonbeszélgetés oda-vissza:

– Kijött az új FLOW! Ne vedd meg, már vettem kettőt. Vasárnap odaadom. 

Aztán az élet úgy hozta, hogy hazaköltöztem. Két kezemen meg tudnám számolni, hogy az elmúlt négy évben hány magazint vettem. Tudom, ízlések és pofonok különbözőek, de egyszerűen nem találtam egy olyan kiadványt, ami annyira lekötött volna vagy aminek annyira vártam volna a megjelenését, mint a FLOW-t. Szerencsére Merel hűen postázta nemcsak a hathetente megjelenő számokat, hanem a speciális nyári és karácsonyi kiadványokt is, én pedig osztatlan örömmel fogadtam mindegyiket. Szinte mindig ott lapult a táskámban egy érintetlen, még olvasásra váró vagy éppen szamárfüles, itt – ott szétvagdosás miatt már nem teljes példány. Lelkesen mutogattam ismerőseimnek, barátaimnak és jókedvűen konstatáltam, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek tetszik.

Nem egyszer felötlött bennem a gondolat:

– Miért nem tudok én ilyet csinálni? Miért mindig másnak jut valami jó az eszébe? Mi lenne, ha én is nekiállnék írni, rajzolni, gépelni? Érdekelne az valakit? 

Valahol az szívem mélyén tudtam, hogy igen, de aztán elcsendesítettem ezt a kis, buzgó hangot és tettem tovább a dolgomat. Egészen ez év szeptemberéig, amikor valami miatt egyszer csak úgy reagáltam, hogy miért is ne? 

Aztán nekirugaszkodtam. Nekirugaszkodtunk.

Folyt. köv.

Ui: Készülő magazinunkról többet megtudhatsz Facebook oldalunkon. Nyugodtan terjeszd s ‘fertőzz’ meg vele másokat:-)

https://www.facebook.com/events/488093608061060/

 

 

 

 

 

Hozzászólás