Könyv: negyvenegyedik rész

2003 – 2004

Szép tavaszi délután van.

Péntek.

Munka után.

A hétvége ígéretével biciklizek a városi kanális mellett.Nagyon szeretem ezt az időszakot. Meg Gouda-t is.Ahogy komótosan tekerek fekete nagyi-biciklimen (ezt majd később egy fotón bemutatom),nem tudok betelni a fehér,lila és rózsaszín krókuszok látványával. Mindent beborítanak.A csatorna partját,a járdák szegélyét és kisebb csoportokban az előkertekben is mosolyogva lengedeznek a napsütésben.Már a szárcsák és a vöcskök is elkezdték a fészeképítést.Néha össze-összekapnak egy-egy ágon vagy fűcsomón.A hattyúk figyelemre sem méltatva ezt a hangos,ricsajos pórnépet,lassan siklanak a vízen. Néhány hét csak és kicsinyeikkel úszkálnak majd a csatornákon.

Titkos küldetésen vagyok.Direkt nem szóltam senkinek.Nem akartam magyarázkodni és főleg nem hallani,hogy miért fújom fel annyira a dolgot.Ahhoz sem volt kedvem,hogy megint emlékeztessenek arra,hogy nem kellene annyit gondolkodnom.Elvégre is mi a gond?Okos vagyok,szép és fiatal (ezt nem én mondom:-).Van egy jól fizető állásom.Dizájnos modern ház.Kocsi.Évi háromszori nyaralás.Időszakos kiruccanások.Szeret a barátom.Családja saját lányának tekint.Vannak barátaim.Vásárolgathatok,utazgathatok kedvemre.

Hát akkor miről is beszélünk?

Arról,hogy reggelente,amint megszólal a vekker,görcsbe rándul a gyomrom.Agyamban már lapozom is az aznapi teendők listáját és előre tudom,hogy nem fog minden beleférni.A munkahelyemen a szünet ismeretlen fogalom és akárhogy is igyekszek elrejtőzni legalább csak tíz percre,mindig megtalálnak egy kérdéssel,problémával vagy valami ‘nagyon fontos és sürgős’ elintéznivalóval.Mindezt mert-te-ebben-olyan-jó-vagy cukormázzal leöntve tálalják.Én pedig rám-mindig-mindenben-lehet-számítani maszkomat felvéve természetesen igent mondok.

Aztán tekerek haza.Hóviharban,szembe széllel,szakadó esőben.Útközben természetesen bevásárlás.Plusz egy táska a biciklire a már meglévő kettő mellé.Többször is rekordot állítottam már fel,hogy negyed ötre otthon legyek,mert Cornel legkésőbb fél ötkor befut és ötkor az asztalon kell,hogy legyen a vacsora.Nem tehet róla.Így nevelték.Ezt szokta meg.A vacsora elfogyasztása után le kell pihennie,mert fáradt.Ezalatt én elmosogatok és aztán nekiállok a másnapi órák előkészítésének vagy a tesztek kijavításának.Ha nincs edzésem vagy magánórám,akkor ez ki is tölti az estémet.

Cornel tévézik,átsétál a szüleihez vagy megjegyzi,hogy szerinte mindig olyan sokat dolgozok.A kanapén csatorna-szörfözve kitalálja,hogy mit szeretne enni másnap vagy elpanaszolja,hogy nem szereti a munkahelyét és tulajdonképpen állást kellene változtatnia,de nem tudja,hogy mi lenne számára a megfelelő.Persze nekem minden olyan könnyen megy.Nekem mindig minden sikerül.Néha azzal fáraszt,hogy költözzünk Magyarországra,mert ott minden könnyebb.Eldolgozgatna ő a földeken.Az sokkal nyugisabb,mint Hollandiában ez az állandó hajtás és stressz.Lehet,hogy sportolnia sem ártana,de nem tudja,hogy mit,mert futni nem szeret,focizni a térde miatt nem szabad,az uszoda pedig túl messze van.Kinek van kedve munka után bebiciklizni a városba?

Eleinte figyelmesen meghallgattam és próbáltam ésszerű tippeket adni.Igen,nekem mindig minden sikerül.Ez persze nem igaz.Az már igen,hogy annyiszor rugaszkodok neki és addig megyek,amíg el nem érem,amit akarok.Talán kereshetne ő is új állást,feltéve,ha tényleg megunta a mostanit,de ha nem hajlandó más pozícióban gondolkodni vagy egy tanfolyamot elvégezni,az esetleges utazásról már nem is beszélve,akkor a lehetőségek listája nem valami kecsegtető.

Én az első munkahelyemre másfél órát buszoztam-vonatoztam.Oda és vissza.Az összesen napi három óra.Még sem lett tőle semmi bajom.Különben is Hollandiában nagyon kevesen vannak azok,akik helyben dolgoznak.Hogy neki csak öt percet kell bicikliznie és az olyan kényelmes?Igen,elhiszem.Valamit valamiért.Aha,elköltözhetünk Magyarországra,bár szeretném kihangsúlyozni,hogy évi három hetet Magyarországon nyaralni alapvetően más,mint ott élni és dolgozni.De természetesen,ha ettől boldogabb lesz,akkor megpróbálhatjuk.Egy feltétellel:először nem ártana alapszinten megtanulni magyarul.Ja,hogy ahhoz túl fáradt az egész napi kimerítő és unalmas munka után?Akkor beszéljünk napi egy órát magyarul.Csak úgy.Itthon.Az is fárasztó?Hát,akkor passz.

Félreértés ne essék.Cornellal nagyon szerettük egymást.Ha nem úgy lett volna,akkor soha nem megyek ki Hollandiába és vállalom be mindazt,ami egy ottani élet és karrier felépítésével jár.Ám egy idő után kiderült,hogy alapvetően mások vagyunk.

Je hebt doeners en denkers.-mondják erre a hollandok,vagyis:van,aki tesz és van,aki gondolkodik.Ezt annyival egészíteném ki,hogy van,aki tesz és gondolkodik.Nem feltétlenül ebben a sorrendben.Azt hiszem a fentiekből nyilvánvaló,hogy nálunk mi volt a szereposztás.Mégegyszer:nem hibáztatom Cornelt semmiért,mert passzivitása és az ábrándozás szintjén való megragadása mögött nagyfokú önbizalomhiány és az esetleges döntések következményeitől való (páni)félelem állt.Nem szívesen lépett ki komfortzónájából,sőt kényelmes kisvilága határainak közelébe sem szívesen merészekdett.

Ahogy teltek az évek,mindenki természetesnek vette,hogy én vagyok az,akire mindig mindenben lehet számítani,aki mindenért vállalja a felelősséget és aki mindenre gondol.Családtagok,barátok,ismerősök születésnapja?Zsuzsi majd elintézi,mert ő mindig valami különlegessel rukkol elő.Kisbaba született?Új lakás vásároltatott?Zsuzsi majd küld egy üdvözlőlapot.Hova megyünk nyaralni?Mivel?Mennyi időre?Hol szállunk meg?Zsuzsi,lefoglalnád?Tudod,én ebben nem vagyok olyan jó.Megírnád nekem ezt az önéletrajzot meg hozzá a levelet?Te ebben sokkal jobb vagy,mint én.Elmennél a kínaiba vacsoráért?Nekem most nincs időm,mert mindjárt kezdődik a Forma-1.Különben sincs kedvem mindenkivel találkozni.Ilyenkor ott van az egész falu.Nem baj,ha holnap is elmegyek dartozni?Tényleg hazajövök időben.Vennél nekem egy doboz cigit?Hogy én magyarul?Tudod,hogy úgysem tudom megjegyezni és különben is mi van,ha visszakérdeznek valamit.Akkor majd állok ott beégve.

Amikor a kezdeti heti rendszeresség után az éjszakai pánikrohamok szinte naponta jelentkeztek,tudtam,hogy valamit tennem kell.Rengeteg dolgot elfojtottam magamban.A sok kis apró részlet meg csak halmozódott és mivel nem vagyok egy sírós-panaszkodós-veszekedős-aggresszív típus,a vízcseppekből túláradó folyó zubogott bőszen odabent és csak idő kérdése volt,hogy mikor töri át a gátat.Majdnem minden,ami eleinte megelégedést és örömet okozott,keserű teherré vált.Elegem lett a magamra vállalt szerepekből,kötelességekből,listákból.Ezért döntöttem úgy,hogy beszélni szeretnék valakivel.Valaki,aki objektívan rálát a dolgokra.Valaki,aki nem családtag és nem barát és nem ismerős.Valaki,aki megtanít arra,hogy merjek önző lenni és megszabaduljak-ha részlegesen is-attól a megfelelési kényszertől,ami lassan-lassan teljesen hatalmába kerített.

Igen.Ahogy a tavaszi napsütést magamba szívva a kanális mentén pedáloztam,felemelő érzéssel töltött,hogy végre megteszem az első lépést saját jólétem érdekében.Az a délután lett terápiás történelmem kezdete….

Folyt. köv.

Omafiets,vagyis nagyi-bicikli
  • Save
Omafiets,vagyis nagyi-bicikli
Hirdetések

3 Comments

  1. Einhorn Ramses

    Olvasgattam néhány ilyen szépen, összeszedetten megírt könyvrészletet: megnyugodni akartam rajtuk, épp az ellenkezője történt.
    Sötét pillanataimban úgy érzem, talán minden házasságban van egy egyre nyeszlettebb áldozati bárány, és egy egyre kövérebb vámpír. Mindketten hibásak. Hogy tehetik ezt egymással és önmagukkal? Hogy képes az egyik szépen, tervszerűen felszámolni önmagát, és hogy képes a másik ennyire rátelepedni egy embertársára? Néha azt hiszem, a házasok egyik fele arra ítéltetett, hogy malac legyen, a másik fele pedig arra, hogy moslék. (Természetesen tudom, hogy akadnak azért jó házasságok, és hogy még egy olyan életben is, ami bosszantóan nagy arányban telik arra érdemtelenek szolgálatával, bőven akadnak kellemes órák. És hát van, aki a szolgálatot filozofikus örömmel végzi, szinte önzően, mert neki így jó: Lee, a kínai szolga jut eszembe az Édentől keletre-ből.)
    Tudom, kamaszosan drámai és sötét gondolatok ezek, magam sem számítottam rájuk. Rendszerint cinikus derűvel tekintek az életre, és egy trágyadomb tetején is remekül elvagyok, ha van ott egy jó könyv vagy egy PC. Néha azonban azt gondolom: micsoda pazarlás. Létrejött egy pompás emberpéldány, egy okos, figyelmes, szorgalmas, színes lény, aki sok éven át fejlődött, támogatták a szerettei, etették, ruházták, mesét mondtak neki, különórára járatták, de valami félresiklott a fejlődésben, mert ez az értékes lény az élete egy jelentős részét azzal tölti, hogy határozottan nála értéktelenebb és színtelenebb emberek helyett dolgozik, gondolkodik és intézkedik.
    Mi az, amit elronthattak egy ilyen nagyszerű, mégis eltévedt ember szülei? Szerintem azt, hogy megtanították neki: “a fő feladatod, hogy rendben menjen minden. Hogy tiszta legyen a lakás, hogy kedves legyél mindenkivel, hogy jók legyenek a jegyeid, hogy elvégezd a kötelességeidet. Akkor minden rendben lesz.”
    Rosszabb életprogramot nem is adhattak volna. (Persze adhattak volna rosszabbat, de akartam valami szónoki felütést ide.)
    Azok a szegény bűnösök, akik életükben oly sok mindenkihez hűek voltak, de magukhoz kevésbé, két dolgot tehetnek, ha nem akarnak megbolondulni és elfonnyadni:
    – Felébrednek, és elkezdik megtenni, amihez kedvük van. A nemet mondás, ami sokszor előkerül nálad, tényleg nagyszerű jel.
    – Visszatekintenek a történetre, és megkeresik az értelmét. És feltárják mindazt a millió apróságot – mert a szomorkásabb éveinkben is számtalan drágakő van persze – ami jó volt benne.
    Mindezt persze rég tudod. Nagyszerű dolgokat írsz, és az egész mögött van egy elemző, derűs nyugalom. Igazából egyetlen dologban vagyok bizonytalan, és ez az illedelmesség. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy az illedelmesség azért van-e, mert ez megmaradt az egykori elnyomó struktúrából, ami a szerző lelkét körülvette, vagy mert annyira úrinő, hogy elhatározta, élete legszomorúbb sztorijait is Dr. Watson megnyugtatóan ódivatú, mosolygós higgadtságával veti papírra. Egy kibelezett holttest? Értem, ez nagyon kellemetlen. Teát?

    1. S.C.

      Szia Einhorn Ramses, és mint előzőleg is, most is megköszönöm a hozzászólást. Az illedelmességről pedig csak annyit: már elég jól le tudom vetkőzni, szóval el is kezdtem a ‘Könyv’ újraolvasását és editálását.

Hozzászólás