Könyv: harminchetedik rész

2011. október

Szívesen töltögetek ki pszichológiai jellegű teszteket. Komolyakat vagy vicceseket. Akár több, mint száz kérdésre is megadom az őszinte alapossággal  megfontolt választ és gyermekies izgatottsággal várom az eredményt. Még ha nem is értek teljesen egyet mondjuk azzal, hogy hiperszenszitív, alulmotivált vagy anti-szociálisan introvertált lennék, mindenképpen tanulhatok valamit a dologból. Legalábbis ezt gondolom.

Amikor az előző napról márt ismert szőkehajú doktornő megállt az asztalunk mellett és kedvesen megkért, hogy kövessem az első emeletre, szívem mélyén hálás voltam neki, hogy ad valami értelmes elfoglaltságot erre a céltalanul tovaketyegő délelőttre. Mint kiderült, tesztelés volt a program.

Feljutni az első emeletre nem volt egyszerű. Hányingerem volt, kicsit szédültem és minden lépcsőfokra koncentrálnom kellett.Fáziskézés volt az agyam által kiadott utasítások és a lábam reakciója között. Szinte láttam, ahogy az impulzusok milliméterről milliméterre pattognak lelassult idegpályáimon mielőtt nehézkes huppanással elérkeznek a kívánt területre. Csoda, hogy nem hátrafelé haladtam előre helyett. Csak a gyógyszerek lehetnek, gondoltam.

Az első emeletre érve a doktornő kinyitott egy sötétzöld bőrrel párnázott ajtót és beléptünk egy aprócska irodába. Az ajtóval szemben szinte a szoba egész szélességét betöltő, fényes fából készült íróasztal, mögötte könyvespolc aktákkal és szakirodalommal megpakolva. Balra keskeny ablak. Kilátni nem lehetett, mert be volt húzva a mohazöld sötétítő. Az íróasztal mögött státuszt sugárzó, fekete bőr karosszék állt, előtte egy alacsony fotel. Olyan, amibe az ember belesüpped és olyan kicsinek érzi magát. A doktornő helyet foglalt és intett, hogy nyugodtan kövessem a példáját.

-Hogy érzi magát?-kérdezte, miközben valamit keresett az akták között.

-Kicsit bizonytalanul.

-Aludni tudott?

-Többnyire.

-Jól van.

Általában udvarias és figyelmes lány vagyok, de valami miatt nem tudtam betelni tornacipőm látványával. Nem kellene másképpen befűzni? Meg a nyelve is olyan csálén áll. Hol is vettem? Lehet, hogy jó lenne még egy pár. Mondjuk egy pár bordó. Meg krémszínű.bEsetleg magasszárú. Igen. All Starst fogok gyűjteni!

Lelki szemeim előtt már láttam is a szivárvány minden színét magába foglaló kollekciómat és nagyon megörültem, hogy minden pólómhoz lesz egy színben hozzáillő pár cipőm. Mert ugyebár a harmónia nagyon fontos. Amint otthon leszek, neki is állok a rendelésnek. Még szerencse, hogy interneten minden beszerezhető. De jó! Gondoltam volna egy pár nappal ezelőtt, hogy megint kedvem lesz vásárolgatni?Hát, nem.

Álmodozásomból a doktornő hangja rántott vissza a valóságba.Vajon mióta beszél hozzám?És mi az,amit felém nyújt?Talán alá kell írni?

-Csak nézze meg nyugodtan és mondja el,hogy mit lát.

Automatikusan átvettem tőle a darab papírt, ami elsőre egy sima A4-esnek tűnt. Egészen addig, amíg meg nem vizsgáltam közelebbről. Valami elmosódott rajz. Ezt nézzem meg és mondjam el, hogy mit látok? Nem gond. Szeretem az ilyen kreatív kihívásokat és szerintem fantáziám is van. Emellett értelmesen meg is tudom fogalmazni a mondandómat. Csak győzze a doktornő jegyzetelni, amit mondok.

Ha valaha volt képzelőerőm és értelmes beszélőkém, most csúnyán cserben hagyott mindkettő. Bámultam a fura,paca-jellegű foltokra-nem, nem nézek a cipőmre- és egyre kétségbeesettebben kutattam agyam bugyraiban legalább egy valamirevaló válasz után. Semmi. Nem, ez nem igaz, mert jött ám egy-két ötlet, de mind olyan elrettentő volt és annyira nem arra az énemre vallott, akit egész életemben ismertem, hogy sietve próbáltam őket elhessegetni. Biztos voltam benne, hogy ha kimondom mindazt, ami elsőre eszembe jut, ki nem jutok ebből az épületből. Reggelizhetek minden nap Somával.

Aki valamilyen alapismerettel is rendelkezik a pszichológiával kapcsolatban, már biztos rájött, hogy a Rorschach tintafolt-tesztről van szó. A tesztet Hermann Rorschach svájci pszichiáter fejlesztette ki az 1920-as években. A teszt 10 táblából áll, amelyeken tintafoltok láthatóak. 5 táblán fekete, 2 táblán fekete és piros foltok vannak, 3 tábla többszínű. Mindegy, hogy az embert melyik ország intézményében vizsgálják, mert a ‘rajzok’ az egész világra kiterjedően egységesek. A vizsgálatot kizárólag pszichiáter vagy pszichológus végezheti el. A páciensnek mindössze annyi dolga van, hogy egyenként megnézze a táblákat és mondja el, hogy mit lát a foltokban.

Valószínűleg sokáig voltam csendben és meg mernénk rá esküdni, hogy bizonyára egyfajta tehetetlen pánik ült ki az arcomra, mert a doktornő megnyugtató szándékkal közölte, hogy rossz válasz nem létezik. Csak mondjam bátran, amit látok, a többit pedig bízzam rá. Értékeltem együttérzését és bátorítását, de nem segített.

Hogy ez micsoda?

rorschach 1

Egy négyszemű vérfarkas, aki azért jött, hogy elvigyen. Tudtam én, hogy el fogok menni és ő jön értem. Most még csak leskelődik, de amint szemei kórós sárga fénnyel kigyulladnak, itt az idő és elvisz. Valami penészes, mocsaras helyre, ahol köd van és hideg és ahol végül elsüllyedek és senki nem lesz ott, hogy megmentsen. Nem mertem kimondani. Ehelyett gyártottam egy szerintem elfogadható(bb) választ:

-Elgázolt,hason fekvő denevér. Kilapította egy kocsi.

A doktornő szótlanul elvette tőlem a rajzot és adott egy másikat.

rorschach tábla 2

Jaj, ne. Ezen már vér is van. Valami kiterített, szétcincált belső szerv. Ne már. Én nem akarok ilyeneken gondolkodni. Amúgy meg az a két pirosas háromszög olyan, mint az ördög szarva. Szeme meg nincs. Csak két üres, fehér lyuk.

-Nem tudom.Nem jut eszembe semmi.

Legszívesebben felálltam volna és kirohantam volna a szobából. Nem akarok ilyeneken agyalni. Miért nem hagynak aludni vagy miért nem kérdezik meg, hogy mit szeretnék? Én azért jöttem ide, hogy beszélhessek a betegségemről, hogy adjanak valamilyen gyógyszert és utána hazamehessek. Nem akarok elmúlást lehelő baljós dolgokat bámulni. Fekete. Szürke. Vér.

Nem állt szándékomban, de elkezdtem pityeregni. Aztán sírni. Aztán zokogni.

-Nem lehetne ezt máskor? Olyan fáradt vagyok. Nem jut eszembe semmi. Csak csupa rossz. Én csak meg akarok gyógyulni.

A doktornő letette a kezében lévő lapot- gyanítom, hogy az lett volna a következő pacakreáció- és jegyzetelt valamit. Most már tényleg volt okom a tornacipőmet bámulni. Még akkor is, ha csak elmosódottan láttam mindent. Ahhoz is kimerült voltam, hogy szégyelljem magam azért, amiért megríkat egy hülye teszt.

-Jól van. Lekísérem.

Olyan nekem-minden-mindegy érzéssel felálltam és követtem a doktornőt vissza a társalgóba. Nem volt ott senki. Kivéve a magas, csontvázalkatú fiatal férfit, aki éppen a konyhából jött ki. Látszólag boldog volt, mert talált egy szalvétát, amivel törölgethette a kezét.bFolyamatosan. Fáradhatatlanul. Nem sajnáltam. Nem tudtam vele együttérezni.bElnézést kértem a doktornőtől viselkedésemért, bementem az egyes szobába és ruhástól-cipőstől ledőltem az ágyra. Szobatársam kérdését válaszra sem méltattam. Csak aludni akaratam és kész.

Hozzászólás