Fókusz-öröm-flow

Tudom.

Talán kezd egy kicsit elcsépelt lenni ez a flow dolog.

Mintha kötelességünk lenne legalább naponta megtapasztalni azt az áramlat-élményt,aminek leírása és a köztudatba való bevezetése Csikszentmihályi Mihály nevéhez fűződik.1975-ben jelent meg erről szóló műve és azóta is ezen tudományterület legkiválóbb kutatójának számít.

Habár nem ismerem behatóbban minden munkáját,az eddig olvasottak alapján teljes mértékben egyetértek vele abban,hogy az életben a legfontosabb megtalálni azt,ami örömet okoz nekünk,amiben kiteljesedhetünk.

Saját tapasztalatom szerint ehhez elengedhetetlen,hogy megtanuljunk odafigyelni arra a bizonyos belső hangra,aki próbál minket terelgetni önmegvalósításunk útján.Nevezhetjük intuíciónak,igazi énünknek vagy bölcs iránytűnek.A lényeg,hogy megtaláljuk önmagunkat és merjünk azok lenni,akik vagyunk.Ebben segíthet,ha tudatosan odafigyelünk arra,hogy mikor van részünk  az áramlat-élményben.Az ilyen pillanatok megtapasztalása mutathat rá arra,hogy mi az,amihez született tehetségünk van vagy ami iránt mély elhivatást érzünk.

Lehet ez sportolás,művészet,másokról való gondoskodás,kertészkedés,egy ház megtervezése,egy számítógépes program megírása,sütés-főzés,könyvek alfabetikus sorrendbe való rendezése.Ez egyénenként különböző.

A rend kedvéért nem árt tisztázni,hogy flow-élmény alatt azt az állapotot értjük,amikor valaki teljesen elmélyül abban,amit csinál.A koncentrálás és a kontroll érzése ilyenkor nagyon magas.Az ember úgy érzi,mintha egy energiabomba lenne.A problémák és mindennapi gondok mintha háttérbe szorulnának.Megáll az idő,eltölt minket a kiteljesedés és az elégedettség érzése.

Tudományosan bizonyított,hogy ennek  pozitív hatása van testi-lelki jólétünkre.

Szakemberek szokták tanácsolni,hogy figyeljük a gyerekeket és tanuljunk tőlük.

Ki ne látott volna építőkockákkal játszó kisfiút,aki teljesen elmerül fantasztikus kis világának alakítgatásában vagy színezgető kislányt,aki nem hallja,amikor vacsorázni hívják,mert az adott pillanatban számára csak a papír és a színek által elővarázsolt kép létezik?

A gyerekek számára mi sem természetesebb,mint az itt-és-most-ban való jelenlét.Mi,felnőttek pedig mintha csak akkor éreznénk jól magunkat,ha egyfolytában multitaszkolunk.Mert ugyebár az hatékony.Persze.

Nem ártana leülni egy percre és visszagondolni arra,hogy gyerekként mivel töltöttük legszívesebben az időnket.Mi volt az,ami elfeledtette velünk még azt is,hogy hol vagyunk és mire észbekaptunk,akár egy-két óra is eltelt?

Ha visszaidézem hét-nyolcéves kislánymivoltomat,látom magam,ahogy leülök az asztalhoz,hogy megírjam a másnapra feladott fogalmazást.Mindegy,hogy mi volt a téma (nyári élményem,mi leszek,ha nagy leszek,kedvenc könyvem):a tanítónéni nem tudott volna annyi írásos házi feladatot adni,hogy belefáradjak.Mivel a tesóm annyira nem rajongott sem a házikért,sem a nyelvtanért,ezért rendszeresen az ő történeteit is én írtam meg.Persze tettem bele itt-ott hibákat,hogy ne legyen gyanús a dolog.

A negyedik osztály igazi áttörést jelentett,mert végre tanulhattam oroszt.Imádtam lila szótárfüzetembe lejegyzetelni az új szavakat,nyelvtani táblázatokat gyártani és amint megjelent a Kolobok legújabb száma,elolvastam elejétől végéig.Az olvasás persze mindig jelen volt,mint kedvenc időtöltés,amit talán csak az múlt felül,amikor nekiálltam cikkeket rendezgetni.Ez azt jelente,hogy pár havonta fogtam az addig felgyülemlett összes újságot és módszeresen átlapozgattam őket.Minden olyan cikket,amit megtartásra érdemesnek ítéltem,kivágtam és mappákba rendezgettem.Téma szerint.Magam sem tudtam megmagyarázni,hogy miért hatott rám nyugtatólag az olló sercegése a papíron és a szabályos kis stócok a szőnyegen,majd az a megelégedés,amit a megtöltött mappák látványa okozott.

Amit még ennél is jobban szerettem,az a kiselőadások tartása volt.Főleg biológia órán.Akkoriban még nem volt internet,így a kiválasztott témának-mondjuk a szavannák élővilágának-enciklopédiákban,lexikonokban és a könyvtárban kellett utánanéznem.Egyfajta kutatómunka,amibe nagy lelkesedésel és koncentrációval vetettem magam.Miután pedig több oldalnyi információt gyűjtöttem,nekiláttam az egészet könnyen emészthető,érdekes formába önteni.

Következett a német kéttannyelvű gimi,majd az egyetem,ahol aztán szótárazhattam,olvashattam,nyelvtanozhattam kedvemre.

A sok-sok esszéírás már csak hab volt a tortán.

A fentieket ismerve nem csoda,hogy az elmúlt hétvégét lelkesen fókuszálva és időt-teret elfeledve egy gyógynövénykönyv lefordításával töltöttem.Nevezzük munkának-elvégre is megbízást kaptam rá-de abszolút nem tűnt annak.A terjedelmes szöveg átdolgozásában minden kiskori flow-élményt adó elfoglaltág bennefoglaltatott:olvasás,írás,utánanézni annak,hogy mit is jelent magyarul a ‘Griekse amarant’ (görög peremizs),digitális képragasztgatás,szöveg igazítás.Mondanom sem kell,hogy mire elkészültem,tudtam egyet s mást a jótékony hatású füvekről,fákról.virágokról,ami csak fokozta az elégedettséget és a sikerélményt,amit ‘munkám’ befejezése után éreztem.

Ismerős az az érzés,amikor csak annyira hagyod abba tennivalódat,hogy elmenj mosdóba,egyél-igyál valamit vagy kinyújtóztasd tagjaidat?Hogy az ilyen kis kényszerszünetek alatt alig várod,hogy-az én esetemben-visszaülhess a gép elé?Hogy hiába ‘dolgoztál’ több órán át,nem vagy fáradt?Éppen ellenkezőleg?

Próbáltam ezt Anyunak elmagyarázni,ahogy egyre jobban aggódva nézegetett rám-persze azt hitte,hogy nem veszem észre-amikor vasárnap délután és este még bőszen pötyörésztem és néha félhangosan felolvasva ízlelgettem egy-egy mondatot.Mert ugye a vasárnap az pihenőnap lenne.Ilyenkor csak annyit tudok védelmemre felhozni,hogy ‘de nekem ez nem munka’ vagy ‘de olyan érdekes!’

Meg merem kockáztatni,hogy ilyenkor fél:lánya javíthatatlan munkamániás.Mert ugyanilyen vehemenciával szeretek porszívózni,gyomlálni,horgolni,pakolászni és kötni.Tudom,hogy Anyu néha jobban szeretné,ha mondjuk úgy két órán át csak lustálkodnék a kerti hintaágyban,dehát nem vagyunk egyformák.

Ahány ember,annyi flow.

Hozzászólás