London: szerda

Nem unatkozok Londonban.

Annak is örülök, hogy nincs az a nyári hőség, mint otthon. Van olyan húsz fok, a nap néha kibújuk a felhők mögül, de ami a lényeg: nem fúj a szél és nem esik az eső. Persze, ha úgy lenne, akkor sem ülnék idebent egész nap:-)

Reggel: Muswell Hill
Reggel: Muswell Hill

Mivel tegnap egész nap az Soho-ban, Oxford Street-en és Camden Town-ban barangoltam, úgy döntöttem, hogy mára nyugisabb napot tervezek. A tegnapi napra még egy kicsit visszatérve: főleg nézelődtem. Nem, ez nem teljesen igaz, mert betévedtem egy eddig számomra ismeretlen ‘művészke’ boltba és vettem egy 12 darabos Letraset-Promarker csomagot, egy vázlatfüzetet és egy csomó dekorációs cuccot. Ha rajzolásról és írásról van szó, akkor nem sajnálom magamtól a megfelelő alkotó eszközöket. A könyvesbolt meglátogatását holnapra halasztom, mert az úgy is minimum másfél óra lapozgatást, olvasgatást jelent.

Ma reggel először is átugrottam a Caffe Néro-ba a reggeli espresso macchiatomért. Itt van két percre. Igaz, meg kell másznom egy emelkedőt, de megéri. A reggeli kávé ugyanis – és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül – meghatározó indítója a napnak. Én ilyenkor szoktam átgondolni a nap tervezett menetét és közben figyeltem a munkába siető embereket, a türelmetlenül várakozó autósokat és az emeletes buszokon zenét hallgató, telefonáló, kifelé bámuló embereket.

Úgy döntöttem, hogy tizenegyig dolgozok a heti Női Portál cikkemen és aztán elindulok a moziba. Fél tizenkettőtől ugyanis az AMY volt műsoron és mióta az Odeon moziból modern Everyman lett, nem is voltam benne. Hát, mit mondjak: alaposan átvarázsolták. A földszinten egy retro jellegű üldögélő helyiség és egy bár van, fent pedig minden terem előtt egy nagy térség hatalmas babzsákokkal, beszélgetősarkokkal. A filmre mindössze öten vettünk jegyet. Olyan volt, mintha egy home cinema-ban ültem volna.

IMG_2236 IMG_2237 IMG_2238

A filmről csak annyit tudok mondani, hogy végiggondolkodtam. Meg lehetett volna védeni Amy Winehouse-t a világtól és önmagától? Felelősségre lehet-e vonni valakit azért, ami vele történt? Számomra szívetszorító volt nézni, ahogy egy valaha életvidám, tehetséges, eredeti és szép lányból testi-lelki roncs lesz. Londonban nagy kultusza van. Van ugyanis egy grafikus, Pegazus, aki Camden-ben és a város más pontjain is épületek falára fest Amy-ről képeket. Az legismertebbet naponta láttam, amikor Laciék még az előző helyen a Hungerford Road-on laktak. Ez az:

amy winehouse Pegazus

Mire a moziból kiértem, már elmúlt fél három. Pont rám is fért egy finom cappuccino a Planet Organic-ból, ami a lágy nyári napsütésben nagyon jól esett. Kicsit el is lustultam és nem, ma nem volt kedvem a belváros tömegéhez, így felszálltam a 134-es buszra és lecsordogáltam vele Camden Town-ig. Szeretem ezt az útvonalat: Highgate, Archway, Kentish Town. Mindig fent ülök le, mert onnan mindent jobban látni: a pub-ok előtt ebédelő, sörözgető embereket, a babakocsit sietve toló, bevásárlást végző anyákat, a futárt, aki éppen új árut hoz az újságoshoz, a fürgén sürgölődő fodrászokat, borbélyokat, a három kutyáját sétáltató hamisítatlan hipstert. Szeretem az ilyen nagyvárosi pillanatokat, amikor hacsak egy rövid időre is, de belátást nyerek mások életébe.

Holnapra nincsen pontos tervem. Tulajdonképpen egyik napra sem. Próbálom tudatosan gyakorolni a csináld-amihez-spontán-kedved van megközelítést. Általában olyankor történnek a legérdekesebb, leginspirálóbb dolgok. Azért a National Portrait Gallery-be szeretnék benézni, a többit meg majd meglátjuk.

Folyt. köv.

Hozzászólás