Mert mindenki lehet kreatív

Mindig is szerettem rajzolni. Az más kérdés, hogy tudok-e és szerintem nem is az a lényeg. Általában zenehallgatás közben jön rám a rajzolhatnék: vonalakat húzgálok, radírozok, színezek. Van, amikor ‘alkotásom’ a kukában landol, de az is előfordul, hogy félreteszek egy megkezdett rajzot, majd több hónap múlva előveszem és befejezem. Nem gondolok ki előre témát. Hagyom, hogy a kép alakuljon magától.

Amikor Hollandiában laktam, Merellel és Arwinnal – ő egy közös barát – volt egy műtermünk. Legalábbis mi műteremnek hívtuk. Gouda-ban, ha egy épület üresen áll, azt bárki használhatja egészen addig, amíg el nem dől, hogy mi lesz a sorsa. Hihetetlen szerencsénk volt, amikor ilyen módon szert tettünk egy három emeletes házra a város szívében, ami volt már ékszerüzlet, ajándékbolt és optika is.

Úgy gondoltuk, hogy sokkal jobb lesz ott alkotóskodni, mint mondjuk otthon a nappaliban vagy a dolgozószobában. Egy hétvége alatt átpakoltuk cuccainkat: több doboznyi festéket, papírt, vásznat, krétát, fonalat, tollat, ecsetet, sőt, Merel még a szövőszékét is ott parkolta le. A legjobb az volt, hogy volt egy kirakatunk is, ahová minden héten kiakasztottunk egy pár művet. Ha pedig ott voltunk, akkor nyitva hagytuk az ajtót és bárki bejöhetett nézelődni, amíg mi kávézgattunk vagy éppen ‘alkottunk’.

Emlékszem, hogy egy reggel rászabadultam egy vászonra és kb. egy óra alatt kreáltam egy képet, aztán kiállítottam a kirakatba. Másnap telefonált Merel, hogy egy lány érdeklődött a ‘festményem’ iránt. Szeretné megtudni az árát, mert nagyon megtetszett neki. Meg is beszéltünk egy találkozót, ahová a lány a barátjával érkezett. Árat természetesen nem tudtam mondani, mert 1. nem vagyok hivatásos művész 2.eleve meglepett, hogy egy gyorsan összecsapott munka komolyan megtetszett valakinek.

Abban egyeztünk meg, hogy annyiért adom oda, amennyit ők mondanak. Elmentek meginni egy kávét, majd egy fél óra múlva azzal tértek vissza, hogy 75 euróért szeretnék megkapni. Nagyon kellett magamon uralkodni, hogy tátva ne maradjon a szám. 75 euró egy órányi impulziv festékkenegetésért? Hát, legyen. Szépen becsomagoltam a képet, néztem, ahogy boldogan elköszönnek és csak utána kezdtem el örömömben ugrálni.

Gouda nem nagy város. Olyan 80.000 lakhatnak benne és a hír hamar terjed. Nekünk csak az tűnt fel, hogy egyre gyakrabban nézegetnek be hozzánk ismerősök és idegenek. Arwin egyre több megbízást kapott esküvői meghívók és képeslapok tervezésére és kivitelezésére. Merelnek főleg az akvarelljei voltak kapósak. Ilyen módon lassan összekötötttük a kellemeset a hasznossal. Ugyan kinek nem jön jól egy kis zsebpénz?

Sajnos egy fél év múlva ki kellett költöznünk a műteremből, mert valaki megvette az épületet. Kicsit el is szomorodtunk és mindenki visszapakolt nappalijába, dolgozószobájába. Az a hat nónap azonban nagyon tanulságos volt. Hogy miért?

Egy: sokszor nem tudhatjuk, hogy egy váratlan lehetőség vagy ‘véletlen’ milyen meglepetéseket és pozitív dolgokat hozhat.

Kettő: aki mer, az nyer.

Három: mindenki lehet kreatív.

Azt is megtanultam, hogy bőven elég, ha a magam megelégedésére rajzolok. Miért másolnék akárkit is? Ha pedig valakinek éppen megtetszik amit csinálok, hát….akkor annak azért titkon örülök egy kicsit. Egy kicsit nagyon.

Hozzászólás