Jelentés a Merel-vakáció után

Nagyon hamar eltelt az egy hét együttlét.

Time flies when you are having fun.

Vasárnap délelőtt kikísértem Merelt a reptérre és valamivel déli tizenkettő után el is reppent az Eindhoven-be induló járattal. Este landolt az első email postafiókomban, amiben Merel tudatta, hogy szerencsésen megérkezett és sokadszorra is megköszönte az együtt eltöltött kellemes időt. Ma délután pedig kaptam is tőle egy listát, hogy mikor tudna jönni legközelebb. Ami engem illett, bármikor, bármennyi időre.

Minden alkalommal, ha Merel visszamegy Hollandiába vagy a tesóm Londonba, egy kicsit magányosnak érzem magam. Ugyanakkor elönt egy szeretet- és hála-hullám azért, hogy ilyen fantasztikus emberek részei az életemnek. Lehet, hogy a korral jár, de igen, ha őszinte vagyok, akkor egyre gyakrabban érzek köszönetet az élet mindennapi, kis dolgai iránt is. Legyen az a reggeli kávé illata vagy egy hűsítő nyári zápor.

Szóval most, hogy Merel visszament, egy kicsit fura a lakás a jelenléte nélkül. Nagyon jól el tudjuk tölteni a napot együtt, annak ellenére, hogy sok mindenben különbözünk és hogy ő sem egy könnyű eset. Ez talán negatívan hangzik, de ebben az esetben inkább szórakoztatót és bókot jelent.

Minden alkalommal rácsodálkozok például arra a tea-mennyiségre, amit barátnőm egy nap leforgása alatt elfogyaszt. Nem túlzok. Minden órában elhangzik az ésmostrámféregycsészetea és már buzog is a vízforraló. Merel szerint egy csésze tea mindent megold. Ami engem illet, nem szeretem a teát semmilyen formában, a reggeli kávéhoz viszont ragaszkodom. Nekem az a csésze jelenti a felébredtem-meditálok-tervezek pontját a napnak. Néha délután is jól esik egy kis koffein, többnyire akkor, ha a városban járok és kedvem támad üldögélve nézelődni. Merel ebben is leköröz, mert jó hollandhoz híven délelőtt bepördít három bögre feketét és délutánra is marad hely egy cappuccino-nak. Ha ennyit és ilyen mértékben innék, akkor vagy béka nőne a hasamban vagy fel lennék húzva egész nap. Hiába, nem vagyunk egyformák.

Ez vonatkozik az evésre is. Ami engem illet, meglehetősen finnyás vagyok. Nem szeretem a meleg ételt, csak ha már kihűlt. Nem szeretem a húst, a tejet, a tésztaféléket, a főtt tojást, a levest, a habos és nagyon vajas tortákat és a legtöbb gyümölcsöt. Tulajdonképpen csak a bogyósokat. Azonban odavagyok mindenféle zöldségért, a mustárért, a tormáért,a Marmite-ért, a natúr joghurtért, és mindenért, ami mákos.

Az én bogarasságom csupán ízlés és megszokás kérdése, de Merelnek a bőre miatt kellett tiltólistára tennie a sajtot, a vajat, a paradicsomot, a tejet, a csokit, a krumplit, a joghurtot és mindenféle szószt. Egyszer addig nyüstöltem, hogy megkóstoltattam vele egy Túró Rudit, mire egy óra múlva lángban állt az arca. Mintha smirglipapírral suviszkolták volna fel. Azóta tiszteletben tartom az ételallergiáját. Van azonban egy rejtély, mégpedig a nosztalgia krémes. Amióta megkóstolta, azóta rajong érte és semmi mást nem akar még kipróbálni sem, ha cukrászdában vagyunk. Csodák csodájára a kellemetlen tünetek is elmaradnak egy-egy szelet elfogyasztása után.

Merel mindig itt hagy egy pár cuccot. Minek is cipelné haza, ha hamarosan úgy is jön. Most is itt maradt egy nagy köteg akvarell papír, jó pár ecset és tálka. Én inkább a fekete toll és a filc híve vagyok, de Merel szerint ki kellene próbálnom az akvarellt is, mert azzal olyan ‘csodálatos hatást’ lehet elérni. Ma délután neki is veselkedtem. Hagytam a színeket szabadon folyni a papíron, spricceltem, pecsételtem. Hogy mi lesz belőle? Az majd kiderül. Egyelőre még szárad.

Itt maradt továbbá legalább öt könyv, de Merel ugyanannyit el is vitt. Mindig csere-berélünk olvasnivalót és ugyanígy vagyunk a ruhákkal meg a cipőkkel is. Mindkettőnk mérete 37-es, de Merel újabban ráállt a Nike-ra, míg én New Balance és All Stars párti vagyok. Tudom, sznobság, dehát ez van. Kaptam azonban tőle egy frankó, fekete G-star ruhát, ami rá szűk, én pedig adományoztam neki két farmert, ami nekem bő. Ilyenkor mindketten legalább annyira örülünk, mintha valami váratlan nyeremény ütötte volna a markunkat.

Most, hogy itt ülök a kanapén, Pop pedig a fotelből bámul ki a világba, visszagondolok a múlt héten folytatott beszélgetésekre, a kávézgatásra a Volt Egyszer-ben vagy a Kismandulában, a szokásos Tesco-kirándulásra és a nap kérdésére: Moziba megyünk vagy itthon DVD?  Természetesen egy hétbe belefér mindkettő, így elfogyasztottuk a Paper Towns-t, a Silk-et, nevettünk a Life as We Know It élethűségén, ledöbbentünk az Amy-n és tanultunk a Liz Murray Story-ból.

Eredetileg azt is terveztem, hogy elcsalogatom barátnőmet egy próba órára a sportsuliba, de az egyetlen testmozgás amit Merel bevállal, az a séta. A botanikus kertbe. Az ugyanis a kedvenc helye Debrecenben. Hát, igen. Ebben is különbözünk. És ez jó. Amíg a virágokat bámulja, addig én evezek.

Hogy mit tervezünk a következő vakációra?

Azt hiszem semmi különöset.

Csak úgy, spontán.

Mert ez mindig beválik.

Hozzászólás