Mert mosolyogtatni jó

Foglalkoztatott már egy ideje a gondolat, hogy szeretnék önkéntes munkát végezni. Valamilyen okból az emberekkel való törődés vonzott. Keresgettem, nézelődtem Debrecenben, de valahogy nem jött össze a dolog. Egészen februárig, amikor is “megtalált” a Mosolygó Kórház Alapítvány felhívása. Azonnal jelentkeztem és két hét múlva megismerkedhettem egy igazán lelkes csapattal. Akkor és ott tudtam: erre a lehetőségre vártam.

A mosoly és a játék köztudottan gyógyít. Ha valaki beteg és emiatt rövidebb vagy hosszabb ideig kórházban kényszerül lenni, ott bizony nagyon hosszúnak tűnhet egy nap. Főleg egy gyereknek. A különben is túlterhelt orvosoktól, ápolóktól és nővérkéktől pedig nem várhatjuk el, hogy programokat szervezzenek és szórkoztassák a kis pácienseket. Erre vagyunk mi:-)

Amikor csatlakoztam a debreceni csapathoz, a Gyermekklinika le volt zárva az influenzajárvány miatt. Persze megértettem, de ugyanakkor sajnáltam is, mert legszívesebben azonnal hozzáláttam volna a mosolyogtatáshoz. Talán éppen ezért örültem duplán, amikor márciusban elérkezett a várva várt pillanat és részt vehettem az első foglalkozáson. Ennek immáron négy hónapja és azóta is lelkesen látogatom az intézményt heti 2-3 alkalommal. Legalábbis erre törekszem.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy rengeteg értékes élménnyel lettem gazdagabb az elmúlt hónapokban. Megismertem egy kedves és lelkes csapatot, ahol mindenki a maga módján próbál vidámságot csempészni a gyerekek napjába. Van, aki hagszeren játszik és nagyon szépen énekel, más profi módon tud lufit hajtogatni. Van egy bábos csoportunk is, akik minden péntek délután járják végig az osztályokat és mesélnek, mókáznak a kis betegekkel. Lehet gyurmázni, rajzolni, memória kártyázni és nyomdázni. Aki pedig kételkedne kreatív képességeiben, annak sem kell elkeserednie. Számtalanszor tapasztaltam, hogy a szappanbuborékfúvó mindig tuti siker.

Bevallom, az első néhány alkalommal izgultam. Vajon fel tudom vidítani a gyerekeket? Tudok elég szépen rajzolni? Nem ciki, ha elkezdek énekelni? Mi van, hogy ha nem olyanra sikerül a lufi-kutyus, amilyenre szeretném? Kétségeim azonban hamar elszálltak és rájöttem, hogy a legfontosabb az, hogy rugalmas legyek és hagyjam magam a gyerekek által inspirálni. Megtanultam merni improvizálni és igen, sokkal többet mosolygok, mint azelőtt. Hihetetlen, hogy milyen jó érzés segíteni és egy-egy foglalkozás után feltöltődve, gazdagabban folytatom a napot.

Tanultam mást is. Azt, hogy az egészség nem magától értetődő, hanem kincs. Azt, hogy mire képes a szülői szeretet. Azt, hogy a gyerekek őszinték és sokszor életkoruk vagy picinységük ellenére sokkal erősebbek, mint gondolnánk. Azt, hogy milyen jó egy-egy foglalkozás alatt újra gyereknek lenni és elmerülni a pillanatban. Azt, hogy sokkal többet jelenthetünk valaki számára, mint azt gondolnánk. Mindezt pedig annak köszönhetem, hogy tagja lettem egy elhivatott csapatnak.

Szóval, ha kedvet kaptál a mosolyogtatáshoz, elmúltál 18 éves és van havonta 2-3- szabad órád, akkor nyugodtan vedd fel velünk a kapcsolatot. A mellékelt plakáton megtalálod a részleteket. Mosolygós, napsugaras napot mindenkinek!

Mosolygó Kórház Alapítvány plakát

Hozzászólás