Azok a balatoni nyarak………

Ülök a kanapén és kint záporozik az eső.

Az ilyen időről gyakran a balatoni nyarak jutnak eszembe, amikor is nem volt éppen strandidő és mi bent ültünk a nappaliban. Tévét néztünk, Gazdálkodj Okosan-t játszottunk vagy autóskártyáztunk. Szerencsére nem-strandidős napok ritkán voltak, talán ezért is maradtak meg így bennem.

Legutóbb tizennégy éves koromban jártam a Balatonnál. Akkor 1988-at írtunk és hát, mit mondjak: más idők jártak. Azóta nem is voltam a ‘magyar tenger’-nél. Tudom, hogy sok minden változott az elmúlt több, mint huszonöt évben és szerintem nem akarom a szocreál emlékeket a jelenkori Balaton-élmény árnyékába helyezni. Nosztalgiázni valahogy jobb.

Szóval, általános iskolás koromban minden nyáron lementünk Zamárdiba egy vagy két hétre. Már napokkal az indulás előtt ment a csatlakozó családokkal a szervezkedés: ki mit vesz, hánykor indulunk, hol találkozunk, mit pakoljunk melyik kocsiba.

Igen, igen, itt még Wartburgról, Ladáról és Skodáról beszélünk:-).

A mienk volt a Lada. Világoskék és kocka. Később meg Zastava. Zöld.

Amikor aztán eljött a nagy nap, hajnali háromkor ébresztett minket, a tesómat és engem, anyu. Amíg mi álomosságtól félkómásan felöltöztünk, addig apu kihordta a bőröndöket a kocsiba, ellenőrizte a kerekeket, lemosta az ablakokat. Fél négy után el is indultunk. Anyu és apu ült elől, mi pedig tesóval hátul. Ő kábé azonnal visszaaludt, ami nekem nem sikerült, de nem is bántam. Élveztem, hogy a világ még alszik, mi pedig úton vagyunk. Miután a többiek is – általában két másik család – csatlakoztak hozzánk, irány a Balaton!

Hogy milyen emlékeim vannak az utazásról és a nyaralásról?

• A kora reggeli órákban egy autóspihenőben elfogyasztott reggeli. Vajas kifli, téliszalámi, paprika. Még most is érzem az izét és azóta sem ettem olyan finom ‘szendvics’-et.

• Álmos, villamosra, trolira várakozó emberek Pesten. Találgattam, hogy honnan jönnek és hová mennek, miközben örültem, hogy mi nyaralunk.

• Az Erzsébet-híd már jól ismert fehér, vas szerkezete és a kilátás a Dunára.

• A macskaköves utcák, amikor minden rázkódott a csomagtartóban és anyu azon izgult, hogy a tojások össze ne törjenek.

• Az autópálya. Végig azt számoltuk, hogy mennyi külföldi kocsit sikerült megpillantani, mert addig Audi-t, BMW-t vagy Ferrari-t csak autóskártyán láttunk.

• Sétahajókázás Siófokról Tihanyba. A fedélzeten az Apostol együttes adott élő koncertet. Azóta, ha az “eladó, kiadó a szívem”-et hallom, mindig az a napos délután jut eszembe.

• A rengeteg zoknis-szandálos kelet-német túrista.

• Hiába kentük magunkat Fabulon naptejjel, mindig sikerült leégni már az első napon. Utána már csak barnultunk.

• Akkor még húsz forintból meg lehetett fagyizni.

• Az, ahogy vacogtunk a 16 fokos vízben, de kimenni? Ááááá, dehogy!

• Az, amikor az apák elvittek minket a siófoki kertmoziba. Csupa epikus filmet néztünk meg. A Szakasz. Predátor. Cápa. Terminátor. Az már más kérdés, hogy nem voltunk 12 évesek, de ez akkor senkit sem érdekelt. Meg sem mertünk mukkanni az izgalomtól és az anyáknak persze nem mondtuk el, hogy nem éppen matiné előadásra mentünk.

• Dolly Roll koncert,1986. Hogy mi volt a sláger? Természetesen a Mexikó! Aki már akkor is nézett focit, az tudja, mire gondolok.

• Menő cuccokat vásároltunk a siófoki butikokban. Márvány-koptatott farmer. Térdnadrág. Foszforeszkáló sárga felső. Természetesen válltöméssel.

• Kullancs és szúnyog ellen SZUKU. Bűzlött mint a veszedelem, de használt.

• Strandmenü? Főtt kukorica, hekk, lángos.

• Esti bográcsozás.

Valahogy mintha akkor nem telt volna olyan gyorsan az idő. Mintha sokkal több minden belefért volna egy napba. Mindenesetre a balatoni nyarak szerves részét képezik gyermekkori emlékeimnek, amiket ‘igazi’, fotópapírra előhívott fényképek őriznek. Mert akkor még nem volt selfi-bot és okostelefon. Hihetetlen, nem? Mégis frankón elvoltunk.

Hozzászólás