Születésnapi előmeditáció

Nem tudom, más hogy van a születésnapjával. Ami engem illet,  én nem szeretek nagy csinnadrattát csapni a dolognak. Lehet, hogy azért, mert nem nagyon tudok mit kezdeni azzal, ha rám irányul a figyelem és elöntenek szeretettel. Fogjuk arra, hogy néha hajlamos vagyok introvert és szégyellős lenni. Azért a szívem mélyén persze örülök:-)

Kiskoromban, ha valaki azt mondta, negyven vagy negyvenegy év……..hát az olyan öregnek tűnt. Vajon milyen leszek akkor? Mit fogok csinálni? Lesz férjem meg gyerekeim? Milyen ruhákat fogok hordani? Milyen házban fogok lakni? Hol fogok élni?

Soha nem voltam az a tervezgetős típus, de gyerekként elgondolkodik az ember a felnőttek érdekes világán. Valami miatt a legtöbb gyerek szeretne mielőbb “nagy” lenni.

Az az igazság, hogy nem érzem magam majdnem negyvenegynek. Se kívül, se belül. Még mindig jobban örülök a kis meglepetéseknek, mint a nagy ajándékoknak. Ugyanúgy szeretek olvasni, írni és tanulni, mint kisiskolásként. Ugyanúgy hamar ráunok dolgokra és mindig ki kell találnom valami újat, amivel lefoglalhatom magam. Ezért nem jön be nekem a műköröm. Inkább festek magamnak minden nap más színt. Nincs sok barátom, de akik vannak, őket nagyon szeretem. Azt pedig soha nem gondoltam volna, hogy valaha lesz egy macskám és még türelmem is lesz hozzá. A szobanövényekről még mindig hajlamos vagyok megfeledkezni. Lehet, hogy azért mert ők nem szólnak, hogy mikor kellene meglocsolni őket.

A pszichológusok figyelmeztetnek minket a midlife crisis-ra, de én még nem fedeztem fel magamon a jeleket. Persze elgondolkodok néha az életemen. Azon, hogy mit kellett vagy lehetett volna másképp csinálni. Mert nem minden akciómra vagyok büszke. De ugyanakkor tudom, hogy mindennek, amit közvetetten vagy közvetlenül tettem, szerepe van abban, hogy az vagyok, aki vagyok. Régen hajlamos voltam folyamatosan kritizálni magam, de azóta már sokat fejlődtem. Elvégre is nem árt jóban lenni magunkkal, ha jól akarjuk magunkat érezni az életben. Okés, nem vagyok tökéletes, de ki az?

Azt is megtanultam, hogy bizony van miért hálásnak lennem. Nem magától érthetődő ugyanis az, ha az emberlánya egészséges, ha szerető szülei, testvére és barátai vannak, ha nincsenek anyagi gondjai és van egy kényelmes kis otthona. Azt is megtanultam, hogy aki szeret, az szeret úgy és olyannak, amilyen vagyok. Szóval nem kell mindig bizonyítanom vagy mindenféle elvárásoknak megfelelnem. Csak most tudom, hogy mennyire megkönnyebbül az ember, ha ezt egyszer belátja.

Régen – fiatalkoromban – bedőltem az ideáloknak. Ezekben pedig nincs hiány, mert a reklámok gondoskodnak róla, hogy napi szinten sugározzák felénk, hogy hogy kell kinéznünk, mit kell viselnünk, mit kell enni, inni, magunkra kenni. Milyen legyen az otthonunk és hogy osszuk be az időnket. Manapság már csak szórakozok azon, hogy mennyi mindent igyekeznek ránk tukmálni és azon is, hogy a trendek és ideálok havonta változnak. Ugyan ki lenne képes mindezzel lépést tartani? Persze, aki akarja, annak váljék egészségére.

Hát igen. Vannak szarkalábak a szemem körül. Narancsbőröm is van. A szobámat sincs kedvem mindig sterilen és rendszerezetten tartani. Van, amikor jobban esik egy túrórudi vagy egy szelet torta vacsorára, mint a reklámbeli szakácsapu legújabb csirke kreálmánya. Szeretem a jéghideg Coca Coal Zéró-t, pedig tudom, hogy nem egészséges. A hajam sem mindig úgy áll, ahogy szeretném. Van, amikor egész nap inkább lustálkodok és olvasok ahelyett, hogy a sportsuliban izzadnék.

Az elmúlt években megtanultam, hogy a legfontosabb az, hogy az ember jól érezze magát a bőrében és  az életében. Hogy bízzon magában, merjen hébe-hóba másokra támaszkodni és minden helyzetből a legjobbat hozza ki.

Ha pedig egy mottót lehetne választani szülinapom közeledtén, akkor azt hiszem, ez lenne az:

genuinely happy

Nem könnyű feladat, de gyakorlat teszi a mestert, ugyebár.

Hozzászólás