Üdvözlet Londonból

Tegnap délután két óra körül megérkeztem Londonba.

Pontosabban London Luton repterére.

Magáról a repülésről inkább nem írok, mert habár legalább negyvenszer voltam már légiutas, igazán megszokni sosem fogom. Nem félek, pánikolok vagy ilyesmi, mert amint elfoglalom a helyem, előveszek egy könyvet és elkezdek olvasni, inkább csak hébe-hóba felvillan egy gondolta, hogy “mi lenne ha…?” vagy “és ha…?” aztán emlékeztetem magam arra, hogy bármi történne tízezer méter magasságban, sok mindent nem tudnék tenni.  Összefoglalva: az út zökkenőmentesen telt. Útlevél ellenőrzés, csomagfelvétel, séta-séta-séta, bankautomata-csapolás és irány a busz.

A tesómmal azt beszéltük meg, hogy bent a városban, St Pancras-nál találkozunk. A  reptérről busszal olyan tíz perc a lutoni vasútállomás, ahonnan vonat visz London belvárosába. Szeretek vonatozni. Nézem az embereket, a felhőket és tervezgetem, hogy mi mindent fogunk csinálni. El sem hiszem, hogy már öt hónapja annak, amikor legutóbb itt jártam. Novemberben. Akkor kedvenc írónőm, Jodi Picoult tartott olvasói estet legújabb könyvéről a Picaddilly Church-ben és Laci is elkísért. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy gyakrabban fogok jönni, de mire észbe kapok, hónapok telnek el és ugye Laci is hazalátogat közben. Szóval olyan két-háromhavonta sikerül találkoznunk.

Mint most. Hosszú hétvége, húsvét, tavasz és – hogy a legfontosabbat el ne felejtsem – tesómnak tegnap volt a szülinapja. Bizony ám. Miután jól megölelgettük egymást, elindultunk hazafelé és útközben – a piros, emeletes buszon – megtárgyaltuk, hogy mi újság itt és otthon. Közben pedig csak arra tudtam gondolni, hogy “de jó itt!”.

Szeretem Londont. Különösen Camden-t. Ott dolgozik Laci is és a ház, ahol laknak mindössze tizenöt perc gyalog Camden központjától. Nem is nagyon szoktam bemenni a bel-belvárosba, ha itt vagyok. Szerintem az Oxford Street-ből, Picaddilly Circus-ből, Trafalgar Square-ből és a  többi látványosságból elég egyszer is. Kinőttem már a fáradhatatlan vásárolgatásos korszakomból is. Manapság meg van az a pár hely, ahová szívesen járok és hosszasan el tudok üldögélni egy espresso macchiato-val, miközben a várost és az embereket figyelem.

Ami a beülős, kávézós helyeket illeti – nyugodtan mondhatjátok, hogy sznob vagyok – vagy a Café Nero vagy a Starbucks az, ahová megyek. Egy: mindkettő a Parkway-en van, mindenhez közel. Kettő: megszokásból. Mindig ugyanazt rendelem: egy cappuccino-t – ami akkora, hogy sosem bírom meginni – vagy egy espresso macchiato-t. Ha pedig szép az idő és süt a nap, akkor jöhet egy frappuccino. A gyengém pedig a Sicilian Lemon Cheesecake vagyis a szicíliai citromos sajttorta.

Különben elég finnyás vagyok, de Londonban ez valahogy sosem probléma, mert a Marks and Spencer-nek nagyon jó az friss ételek részlege és szintén a Parkway-en van a Whole Foods Market is. Itt kapható a világ legfinomabb répatortája. Többek között.

Ám tegnap születésnapjára való tekintettel Laci választotta a vacsora helyét. A név egyszerű, de sokatmondó: The Diner. Totál amerikai és amint tájékoztatva lettem, ritka az, amikor foglalás nélkül meg lehet kaparintani egy szabad asztalt. Nekünk sikerült. A menü meghökkentő, legalábbis egy olyan kiskaliberű evőnek, mint jómagam. Tesóm persze nem illetődött meg: egy banánshake, egy kaliforniai burger, ami annyit tesz, mint egy húsz dekás hamburger sajttal és guacamole-val megrakva plusz hanger fries, azaz egy tál sültkrumpli jól megpakolva füstölt hagymával és barbecue szósszal. Ha valaki szeretne behatóbban elmerülni egy “normál” adag amerikai bármiben, mellékeltem az étlapot. A személyzet kedves, a kiszolgálás gyors és egy biztos: itt nem maradsz éhes.

Jól is esett a séta hazafelé. Habár itt később köszönt be az este, már sötét volt. Miközben beszélgettünk, be-belesegettem a hatalmas házak nappalijába, néztem a virágzó fákat és arról ábrándoztam, hogy hol is vennék egy olyan igazi angolos, teraszos házat, ha egyszer megnyerem a lottót…….s persze magamban köszönetet mondtam egy újabb, kellemes napért.

Hogy hogyan telt a ma délelőtt és délután?

Arról majd legközelebb…..

One Comment

Hozzászólás