A rózsaszín elefánt effektus

Nem tudom, hogy van-e hivatalosan ilyen meghatározása annak, amiről írni fogok. Mindenesetre így még egy szakirományban vagy más fejtágító cikkben sem találkoztam vele. (Különben a találó cím adása nem az erősségem, szóval, ha valakinek javaslatai vannak, csak bátran).

Szeretném hinni, hogy mindenkinek vannak kevésbé jó napjai. Elméletileg kell, hogy legyenek, hiszen az élet amolyan egyszer fent – egyszer lent dolog lenne, ugyebár. Félreértés ne essék, nem kívánok senkinek “rosszat”, csak valahogy megnyugtatna, ha tudnám, hogy nemcsak én billenek ki néha érzelmi egyensúlyomból.

Alapjában véve így jellemezném magam: energikus, érdeklődő-kíváncsi, tanulni szerető, ötletekkel teli, nyitott, kissé makacs, folyton tervezgető, ami-a-szívén-a-száján, empatikus és monotonságra, passzivitásra allergiás. Ja, és egy picit hangulatember. Ez utóbbinak részben a genetikai állományom, részben a csillagjegyem (Ikrek) az oka. Vagyis van mire fogni. Éppen ezért nem értem magam, hogy miért vagyok hajlamos önmagamra haragudni, ha kevésbé kellemes napom van. Hogy milyen a nem-éppen-az-én-napom?

Olyankor körülbelül az ellentéte vagyok a fentemlítetteknek: fáradt, nyűgös, ingerült, semmi-nem-érdekel, mindenki-hagyjon-békén, mindjárt-elsírom-magam. Más a hideg frontra vagy a hormonokra fogja és kész. Ezzel el van intézve. Majd elmúlik. Én pedig elkezdek elemezgetni és minél többet elemezgetek, annál kevésbé értem magam és persze annál fáradtabb, ingerültebb, nyűgösebb leszek. Vitatkozok és harcolok árnyékosabb énemmel. Miért vagyok fáradt? Aludtam eleget, Munka sincs sok. Más miért olyan friss? Miért van rossz kedvem? Senki nem bántott. A többiek meg min szórakoznak egész nap? Nekem miért nem sikerül? Pedig azt terveztem, hogy kiruccanok egy kicsit, de embert látni sincs kedvem, nemhogy szórakozni. 

Aztán persze egy idő múlva már csak azt látom, hogy mi az, ami nekem nem megy és mindenki másnak pedig igen. Igyekszek, erőlködök hiába. Van is egy ilyen mondás, nem? Hogy ” nagy akarásnak nyögés a vége” ? Akárki találta is ki, igaza volt.

zen ezt kicsit máshogy fogalmazza meg. Ami ellen harcolunk és amit igyekszünk elnyomni, az nő és erősödik. Próbálj ne gondolni egy rószaszín elefántra. Na, mire gondolsz? Pontosan. Aztán hajtogasd magadnak, hogy nem ” akarok rószaszín elefántra gondolni” és egy idő után, már semmi másnak nincs hely a fejedben. Ugyanígy van ez a negatív gondolatokkal és érzelmekkel. A “nem akarok ideges lenni” vagy a “nem akarom magam felmérgesíteni” vagy a “nem akarok félni” semmi jóra nem vezet. Mert állítólag az univerzum nem ismeri a “nem”-et. S amint már említettem, amit igyekszel elnyomni vagy elkerülni, az újra meg újra felbukkan. Addig, amíg meg nem tanulod a leckét.

Hát akkor mi a teendő?

Az elfogadás. Ehhez kell egy kis bátorság és gyakorlat, mert ösztönből védeni akarjuk magunkat mindentől, ami nem kellemes, fájdalmas vagy ismeretlen. Dehát azt mindannyian tudjuk, hogy ez hosszú távon lehetetlen. A problémánkat nem egy liter bor vagy három tábla csoki vagy húsz pár új cipő vagy egy tabletta fogja megoldani. Ideiglenes tünetkezelésre talán jó, de megoldásnak haszontalan.

Gyakorlatban az elfogadás módszere így működik. Ha szomorúnak, ingerültnek érzed magad, aggódsz vagy félsz valamitől, akkor ahelyett, hogy elkezdenéd magad szapulni, amiért érzed, amit érzel és gondolod, amit gondolsz, tedd ezt: Okés, szomorú vagyok. Mindenkivel megesik. Megengedem  magamnak a szomorúságot. Lehet, hogy sírsz majd egyet vagy felhívsz valakit, akivel beszélhetsz. Szomorúság elfogadva, elengedve. Jól van. Félek a ma esti találkozástól. Nincs ebben semmi furi. Tulajdonképpen természetes. Félelem-érzés elfogadva, elengedve. Biztos vagyok benne, hogy mindenki érti a koncepciót.

Egy egész napos vajúdás után tengap estefelé megengedtem magamnak, hogy fáradt, kedvetlen, magányos és alulmotivált legyek. Egy fél óra múlva sokkal jobban éreztem magam, ma pedig már nem is nagyon értem, hogy mi volt velem tegnap. Ez persze nem azt jelenti, hogy soha többé nem lesz olyan nem-éppen-az-én-napom és nem leszek ideges, aggódós vagy fáradt. Miért ne lehetnék? Én is emberből vagyok. De most már tudom, hogy rózsaszín elefántokra gondolni igenis szabad. Sőt.

Ugye, értitek?

Hozzászólás