Honvágy Hollandiába?

Amióta hazaköltöztem – immáron négy éve – és beszélgetések során kiderül, hogy tizenkét évig Hollandiában laktam, rendszeresen felteszik nekem a kérdést:

És, nem vágysz vissza? 

A válaszom rövid és őszinte.

Nem. 

Ezt persze a legtöbb esetben meg kell magyaráznom.

Hogy hogy? Ott minden jobb.

A közlekedés, az egészségügy, a fizetés és úgy általában.

Vagy nem? 

Hát, ahogy vesszük. Amikor ott laktam, igen, meg volt mindenem. Reggelente felkeltem és elbicajoztam a munkahelyemre. Akkor is, ha hideg szél hordta a havat és reggel kilencig koromsötét volt. Napi szinten olyan tizenöt kilométert tekertem. Később, amikor Gouda-ban laktam már csak ötöt. Munka után vagy haza mentem vagy tanítani, mert volt, hogy a hét három estéjén magyar tanfolyamot tartottam. Aztán másnap kezdődött ez egész előlről. A hétvége házimunkával, bevásárlással, az órák előkészítésével, dolgozatok javításával telt. Persze azért minden héten kiruccantam valahová: Amszterdamba, Rotterdamba, Antwerpenbe vagy csak egy biciklitúrára. Igen, alapvetően jól éreztem magam. Csak magamra volt gondom.

Hogy ott minden jobb?

A hollandokról sokan azt hiszik, hogy lazák és nyitottak. Igen, mint mindenhol, ott is élnek közvetlen és barátságos emberek. Eleinte azonban meg kellett küzdenem azért, hogy ne másodrangúként kezeljenek csak azért, mert én a Balkánról jövök. Mert Budapest vagy Bukarest? Nekik egyremegy. Miután megtanultam hollandul és bebizonyítottam, hogy nem élősködni mentem oda, sokkal jobban elfogadtak és tiszteltek. Én pedig tényleg otthonosan éreztem magam. Tetszett, hogy nem problémákban, hanem megoldásokban gondolkodnak. Tetszett, hogy ott 65 után – akkor lehet nyugdíjba menni – kezdődik az élet. Mármint sokan akkor fognak bele mindabba, amire addig nem volt idejük. Utaznak, színjátszókörbe járnak. biliárdoznak, elkezdenek sportolni.

A hollandok nem szívesen vesztegetik maguk és mások idejét. Ha az orvos azt mondja, hogy délután kettőkor jelenj meg, akkor az tényleg 14.00- át jelent. A fogorvos az esedékes féléves, kötelező látogatás előtt e-mailt küld és ha nem mész el, akkor kereshetsz magadnak másik fogdoktort. Ugyanez vonatkozik családra és barátokra. Egy szülinapi bulin vagy Anyák Napján sem illik késve érkezni. Az este hat óra pedig mindenkinek szent, mert a hollandusok akkor vacsoráznak. A legnagyobb illetlenség ilyenkor telefonálni vagy becsengetni.

Tulajdonképpen átvettem minden szokásukat. Szerintem ez normális és valahogy nem is tudatosan történt, mert ha egy országban otthonosan akarod magad érezni, akkor nem nagyon van más választásod. Hálás vagyok mindazért, amit ott tanultam, mert sok minden most itthon válik hasznomra.

Először olyan 2009 körül éreztem, hogy valami hiányzik. Nem nagyon tudtam megfogni, hogy mi az. Azon kaptam magam, hogy hébe-hóba megkérdeztem magamtól: Mit csinálok én itt? Ez a hébe-hóba pedig egyre gyakrabban jelentkezett. Hiába volt jó munkahelyem, frankó házam, kedves barátaim, valahogy lassan megérettem a hazajövetelre. Az érdekes az volt, hogy ezt mindenki megértette és normálisnak találta.

Itt  is, ott is.

Van egy mondás, miszerint: No reason to say is a good reason to go. 

Szerintem ez tökéletesen összefoglalja a dolgot.

Hogy megbántam – e?

Van -e honvágyam?

Mint már mondtam, nincs. Ha holland korszakomra gondolok, olyan, mintha egy  fényképalbumot lapozgatnék. Előjön egy kép és azzal egy történet. Eszembe jutnak emberek, helyzetek. Olyankor egy teleporterrel szívesen átugranék megnézni, hogy mi újság. Vajon kik ülnek a Café Centraal-ban a nagy olvasó asztalnál? Ott dolgozik-e még a szőke, szemüveges jópofa pincér srác, aki egyszer megtanított Wim-et és engem sört csapolni? Árulnak-e még répatortát a Goudse Bagel-ben? Ott van-e még a szombati piacon az a család, akik a legfinomabb sajtot árulták? A volt munkatársaim vajon hogy vannak? Tanja jól érzi magát a volt házamban?

Meg azért néha elugranák a kedvenc újságosomhoz, hogy megvegyem a Viva, Libelle és   a Marie Claire legfrisebb számát. A Flow-t Merel hűen postázza és olyankor mindig egy kicsit ünnep van! Különben Merel-lel sokkal többet beszélünk, amióta itthon lakom és szinte kéthavonta meglátogat. Az érdekes az, hogy ő soha nem kérdezi meg, hogy nem akarok -e visszamenni és nem is kell, mert mindketten meg vagyunk győződve róla, hogy

Home is where the heart is…………

Hozzászólás