Pop

Közel egy éve annak, hogy Pop belépett az életembe. Tulajdonképpen már egy ideje játszadoztam a gondolattal, hogy háztartásomat egy (kis)állattal bővítem. Bebizonyítottam, hogy a szobanövényeket életben tudom tartani – minek szerénykednék: élnek és virulnak – és úgy éreztem, hogy elérkeztem a gondoskodás következő fokozatához.Magamban büszke is voltam fejlődésemre, ugyanakkor kicsi ideges is lettem. Egy kutyát nem elég egy héten egyszer meglocsolni vagy kitenni a napra, ugyebár…..

Ha őszinte akarok lenni, akkor a kezdetek kezdetétől tudtam, milyen állattársat szeretnék, de úgy éreztem, hogy a többieknek is illik – legalább gondolatban – adni egy esélyt. Kutya? Kizárva. Egy: kiskorom óta félek tőlük. Kettő: lusta lennék a naponta háromszori sétáltatáshoz. Főleg ha hideg van, netán még az eső is esik. Különben is, az ázott eb nagyon büdös.

Hörcsög? Mókás kis jószág és el tudnám nézegetni, ahogy kerekében lohol, telhetetlenül tömi kicsi pofikáját vagy szundikál, de mi van ha egy óvatlan pillanatban kimászik és soha többé nem kerül elő? Mint az a kettő, amit tesómmal gyerekkorunkban tartottunk. Egyszer csak volt hörcsög, nincs hörcsög. Szerintem az anyu keze volt a dologban, amit ő persze tagad. Egyszer vettem is neki egy méretes kitűzőt, amin az áll: Kedvenc állatom a hörcsög, ha rálépek szörcsög. Még akkor sem vallott, úgyhogy annyiban is hagytuk a felderítetlen rágcsáló ügyet.

A teknősöket mindig is bölcs, megfontolt és szimpatikus lényeknek tartottam, de azt olvastam, hogy nagyon hamar megbetegszenek. Lelki szemeik előtt láttam, ahogy egyiket a másik után szertartásosan végső nyugalomra helyezem. Tudom, hogy megviselne. Különben sincs a lakásban ideális hely egy terrárium vagy akvárium számára. Így halak, gyíkok, pókok, kígyók, gekkók kilőve.

Pinty? Papagáj? Sármány? Nem. A madaraknak nem kalitkában van a helye.

Maradt tehát a….?

Igen.

A MACSKA.

Az ember bízzon a megérzéseiben, ugyebár.

Nem kapkodtam el a dolgot. Bíztam benne, hogy ha eljön az ideje, akkor egymásra találunk leendő házi kedvencemmel. Így is történt. Egy hírdetés alapján kerültem kapcsolatba egy doktornővel, akinek éppen volt kilenc gazdit kereső cicája. Megegyeztünk, hogy egy vasárnap délután eljön és kiválaszthatom a nekem legjobban tetszőt. Izgatottan vártam az érkezését és amikor csengettek, önmagamat meghazudtoló gyorsasággal rohantam le a lépcsőn. A doktornő kedves volt és közvetlen és extrém macskarajongó. Kocsija hátuljában egy hatalmas ketrec volt, benne különböző színű, szőrű, nagyságú és korú cicusokkal. Én titokban egy brit rövidszőrűre pályáztam és nagy meglepetésemre: ott volt. Nyugodtan üldögélt a ketrec végében és amikor ránéztem, mintha kölcsönösen, csendben megállapodtunk volna: te vagy az. 

A nevét már régen kiválasztottam: Popcorn. 

Óvatosan megsimogattam és nyugodtan hagyta, hogy a karomba vegyem. Semmi karmolás, tiltakozás, nyivákolás. Csak nézett rám nagy szemeivel.

Tíz perccel és jó pár macska-tanáccsal később boldogan sétáltam fel és ahogy beléptem-tünk a lakásba, tudtam, hogy egy új fejezet kezdődik. Pop és én.

Pop és én

 

Hozzászólás